Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Hírek arrow A jubileumi kilenced harmadik impulzusa
2017.10.24 [06:15]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
A jubileumi kilenced harmadik impulzusa Nyomtatás

Az én Schönstattom

(Gertrud Maria nővér írása)

Kedves Családjaim és Fiataljaim,

Szívből kívánok Önöknek egy boldog és áldott 2014-es új esztendőt.

Az az öröm ért, hogy Schönstattnak ezt a jubileumi évét az Ősszentélyben kezdhettem. Körülbelül 200 ember jött ott össze, hogy imádkozzanak, és az új évet tűzijátékkal és pezsgővel ünnepeljék. Az Ősszentély frissen felújítva, új ajtaja lett, amit két oldalra teljesen ki lehet tárni ilyen eseményekkor. Ebben az évben az ajtót állandóan egy virágokból – most fenyőből és fényekből – álló boltív díszíti. Ez a „kegyelmi kapu“. Röviddel éjfél után e kapun keresztül beléptem az Ősszentélybe, és azért imádkozom, hogy ebben az évben Önök közül sokan személyesen is átléphessenek ezen a kapun!

Érezhető volt az Ősszentély kisugárzása, nemcsak szilveszterkor, hanem azokon az embereken is, akik az utóbbi hetekben, hónapokban ott dolgoztak. Az építési munkák közben a mesteremberek beszédbe elegyedtek a kápolnalátogatókkal, és ilyen módon „megigéződtek“. Az építési vállalkozás vezetője még mindig libabőrös lesz, ha azokra az élményekre gondol, melyek őt és munkatársait érték. A muszlim alkalmazottak például csodálkozva állapították meg, hogy a német népesség körében is milyen mély hit van jelen, és azt kérték, hogy hadd készítsenek fényképeket a kápolna belsejéről családjuk számára.

Megéri egy kegyhelyre zarándokolni. A jubileumi kegyelmek ígérete a világ összes szentélyére vonatkozik, a mi óbudavári szentélyünkre is. Az első nagy élményem az óbudavári szentéllyel kapcsolatban a 2005. április 2-i szentelése. Másnap reggelinél az étteremben körbejárt a hír, hogy az ünnepnap estéjén meghalt II. János Pál pápa.

Ő is szerette a Szűzanyát, és volt érzéke a zarándokutakhoz – miután túlélte a súlyos merényletet, útra kelt Fatimába.

„1981. május 13-án a török terrorista … a pápa fejére célzott“, így írja a német újságíró, Andreas Englisch. „Szinte lehetetlen egy ilyen közelről érkező fejlövést túlélni. De abban a pillanatban, amikor Agca meghúzta a ravaszt, a pápa lehajolt: Egy kislány nyújtott felé egy képecskét, hogy áldja meg. A pápa másodperctöredéknyi pontossággal a megfelelő pillanatban hajolt le. Az első golyó elsüvített felette, és egy nővér karjába fúródott. Agca azonnal újra lőtt. A golyó a semmibe ment. Aztán a merénylő elvesztette türelmét. Már nem fejre célzott, hanem a pápa hasába, és talált. II. János Pál összecsuklott. Csak négy nappal később tért ismét magához. Ismét megmenekült a haláltól, épp hogy megmenekült. Az orvosok meglepték a pápát: ‚Hihetetlennek tűnik, de a golyó hajszálnyira száguldott el az életfontosságú szervek mellett, és egy ritka görbe mentén haladt. Olyan, mintha egy erő, egy láthatatlan kéz Szentséged testében megállította és eltérítette volna.’ …

Véletlen volt a gesztus, hogy a kislány a pápának a Fatimai Szűzanya képét mutatta, ami az életét megmentette? Véletlen volt, hogy pont a Szűzanya képe menti meg azt a pápát, aki életét és uralkodását a Madonnának ajánlotta? … Láttam az arcán ebben a pillanatban Fatimában, hogy biztos volt benne, a Madonna mentette meg őt. Hálát láttam a pillantásában.“ Andreas Englisch: Johannes Paul II. 300. o.

A pisztolygolyót, ami eltalálta őt, és majdnem kioltotta az életét, magával vitte a csomagjában Fatimába. Ezt a golyót beledolgoztatta egy koronába, amit hálája jeléül a Szűzanyának ajándékozott.

Egészen biztosan nem azért sérült meg a pápa, mert korábban teljesen rábízta magát a Szűzanyára – „Totus tuus“ –, hanem az odaajándékozottsága adott neki erőt, hogy kibírja ezt a nehéz időszakot. Hasonlóan megy ez mindazoknál, akik a Schönstatti Háromszor Csodálatos Anyával és Királynővel kötnek szeretetszövetséget. Tőlük nem követelnek TÖBB szenvedést, betegséget és halált, viszont ezáltal erőt kapnak, hogy mindazt, ami amúgy is jön, hordozni tudják. Ebben az összefüggésben gondoljunk az Örökkévalóságba hazatért halottjainkra és családjaikra…

Kentenich atya szívesen és gyakran ajándékozott felajánlása jeléül a Szűzanyának egy koronát – köszönetképpen és kérésképpen, így például 1939-ben röviddel a második világháború kitörése után, abban bízva, hogy Ő majd „vigyázni“ fog rájuk – mphc[1].

Kérdezzük meg magunkat ebben a jubileumi évben: Mit szeretnék én a Szűzanyának, a Schönstatti Háromszor Csodálatos Anyának és Királynőnek a koronájába köszönetképpen, kérésképpen, egészen személyes ajándékként adni?

 Mi az, ami Schönstattban számomra különösen is fontos? Mi az én Schönstattom?

A mostani Kentenich-vetélkedő résztvevői például az alábbi válaszokat adták erre a kérdésre:

 AZ ÉN SCHÖNSTATTOM:

  • Egy út, ami megmutatja a jövőt!
  • Nekem mit jelent Schönstatt? Valami olyasmit, hogy így érdemes kereszténynek lenni. Amikor először voltunk Óbudaváron, rögtön megérintett és rabul ejtett a légkör, és azóta is mindig ezt érzem. Valami olyasmit, mint amikor Jézus színeváltozásánál Péter mondott: Uram, jó nekünk itt lenni. Vagyis Schönstatt azt jelenti nekem, hogy olyan légkörben vagyok (és én is igyekszem olyan légkört teremteni), ahol jelen van Jézus, ahol „jó lenni”.
  • Nekünk Schönstatt az ERŐ, a BÉKE és a NYUGALOM. Mióta megismerkedtünk a Schönstatti szellemiséggel egy különleges belső nyugalom költözött belénk. Amióta elkezdtük a vetélkedőt, pedig azt vettük észre, hogy Kentenich atya nyugalma és derűje szivárog át belénk. Nehéz hónapok vannak mögöttünk, komoly döntésekkel, és változásokkal, de úgy érezzük, hogy mióta a háziszentély itt van az otthonunkban, a nehézségek mellé mindig kapunk plusz erőt is a megoldásukhoz.
  • Számunkra Schönstatt SZIKLA, amire biztonsággal építhetjük fel életünket: kapcsolatunkat Istennel, Szűzanyával, egymással, gyerekeinkkel, és az egész világgal.

Számunkra Schönstatt MELEG OTTHON, ahol megpihenhetünk Istenben, Szűzanyában, egymásban és gyerekeinkben a rohanó világban.

Számunkra Schönstatt IRÁNYTŰ, melynek segítségével eligazodunk az élet labirintusában, és újra Istenhez, Szűzanyához, egymáshoz és gyermekeinkhez találunk vissza.

Ebben a jubileumi évben szeretném Önöket meghívni, hogy a nagy jubileumi ünnepségre való felkészülésként kérdezzék meg magukat és írják le:

 Mi az ÉN SCHÖNSTATTOM?

Mit szeretnék hálából a királynőnek ajándékozni?

 Elindulok Önökkel, hogy megválaszoljuk e kérdéseket, és örülnék az Önök visszajelzéseinek.

 Szeretettel köszöntöm Önöket – most éppen Schönstattból

 az Önök Gertrúd-Mária nővére

 Gertrúd-Mária nővér a visszajelzéseket, a válaszokat a jubileum2014@gmail.com e-mail címre várja.

[1]Mater perfectam habebit curam. – Anyánk tökéletesen gondoskodik mindenről.

A kilenced korábbi impulzusai pdf formátumban.

 
 
Top! Top!