2011. február 9.

 Kedves magyar Schönstatt-Családom!

Hívtak, hogy készüljünk fel ismét együtt kilenc héten át az óbudavári szentély felszentelésének évfordulójára. Az április 2-i ünnepet az idén mint „Atya-ünnepet“ fogjuk ünnepelni.

Családnapokon egy szabadságszerető férfi az Isten-megtapasztalásairól beszélt az életben és az önnevelésben. Reggelente kerékpárral megy az orvosi rendelőjébe és útközben walk-man-jén Kentenich atya szövegeket szokott hallgatni. Ez az ő „lelki reggelije“. Szokása továbbá, hogy a vizsgálat előtt minden beteg törzslapjára a hüvelykujjával keresztet rajzol. Igyekszik továbbá, hogy feleségének ne kelljen annyit szenvednie a kényelmes természete miatt. „Elhatározásokat tettem és megerőltetem magam. – mondta - De nem lenne hozzá erőm, ha nem tudnám, hogy a feleségem akkor is szeret, ha nem igazán sikerül.“

Óbudaváron az elmúlt hétvégén levelet írtak egymásnak a házastársak, egyfajta „tükröt“, szerelmes levelet, melyben kifejezték a házastársuk erősségeit és gyengéit; ilyen módon segítve társuk önismeretét, önnevelését és apostoli tevékenységét. Az aratáskor az egyik férfi meghatódva köszönte meg felesége levelét, melyet nagyon finomnak érzett és amely személyének elfogadását a sok együtt töltött év után megindítóan kifejezte.

Képesek vagyunk arra, hogy a Mennyei Atya irgalmas szeretetét egymással éreztessük. Ilyen módon a jelmondatunk mondanivalója mély benső élménnyé válhat:

Atyám szemefénye vagyok

Szeretném meghívni Önöket, hogy az Atya-ünnepünkre való előkészületi időben járjunk utána az atyai szeretet nyomainak az életünkben:

Hol tapasztalhattam meg a Mennyei Atya szeretetét emberek által?

Hol tapasztalhattam meg a szeretetét életem szép eseményeiben?

Fel tudom-e fedezni szeretetét a kihívásokban és szenvedésben is?

Képes vagyok-e megtalálni és viszonozni szeretetét akkor is, ha magamat gyengének élem meg?

Ez utolsó kérdés minden bizonnyal a legnagyobb kihívás; ez Kentenich atya kedvenc pedagógiai témája.

Egyik nővértársamtól hallottam: „Egyszer felhívtam Kentenich atyát és elmondtam neki egy súlyos hibámat. Amikor a beszélgetés végén letettem a telefont, biztosan tudtam, hogy elkövethetném a legnagyobb gonosztettet is, ő akkor is, mindig szeretne engem.“

Gyónás után hibáim és bűneim elégtételéül egyszer azt adta: Mondja hangosan tízszer „Édesapa“.

Kentenich atya belénk akarta ültetni: Az Atya nem azért szeret engem, mert jó vagyok, hanem mert ő jó. Mindig újra elfogad engem és szüksége van rám. Én vagyok atyám szemefénye.

Philips Werner a német családszövetség tagja a múlt évben első ízben járt Magyarországon. Azért jött, hogy részt vegyen a magyar családnapokon. Visszatérve így beszélt élményéről:

„Már gyakran felkerestem Schönstattot más országokban, ahol Kentenich atya élete során megfordult. Voltam pl.1999-ben a Chile-i Schönstatt nagy jubileumi ünnepén majd utána Milwaukee-ban, az USA-ban. Minden alkalommal mély találkozás volt Kentenich atyával. Most voltam első ízben egy olyan ország Schönstatt-központjában, ahol Kentenich atya az élete folyamán nem járt. És mégis azt kell mondanom: Itt is mély találkozásom volt a Schönstatt-család atyjával, Kentenich atyával lelki fiai és leányai közvetítésével.“

Nekem személyesen gyakran az a benyomásom, hogy különös módon is Kentenich atya szemefénye a magyar Schönstatt-család, akit elkényeztet, tanít és nevel és akire szüksége van Magyarország hitben való megújítására és még azon túl is.

Így az is nagyon megérintett, amikor a közelmúltban az egyik család az ukrajnai kapcsolatairól beszélt és arról, hogy valószínűleg a közeljövőben kis schönstatti családnapok lesznek Ukrajnában egy családi házban. Jó 25 évvel ezelőtt így kezdődött a Schönstatt-mozgalom Magyarországon is...

Mennyei Atya szeretne használni bennünket mint a világ sóját és kovászát. Megújulásnak kell kiindulnia a szentélyből, a háziszentélyünkből és a szívünk szentélyéből.

Egy budapesti család a plébániájukon elhelyeztetett egy korsót az oltár elé. A vasárnapi misén már rendszeresen hívják a híveket, hogy ne csak a kenyeret és a bort hozzák az oltárra, hanem személyes adományaikat és kéréseiket is – egy kis papírra felírva – hozzák ki és tegyék bele a korsóba. A közösségből sokan szívesen fogadták ezt a felhívást, ami által elevenség és személyesség jött a hitükbe.

Nagy öröm a számomra, hogy e számos kis és nagy feltöréseket észlelhetem és kísérhetem. Szívesen megyek Önökkel ezen az úton és már előre örülök a találkozásnak április 2-án Óbudaváron az ‚Atya-ünnepen’.

Szívből köszöntöm Önöket – jelenleg épp Budapestről

Gertrúd-Mária nővér