Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Szentély-évforduló - Atyaünnep arrow Előkészületi kilenced 5.
2017.10.24 [06:16]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Előkészületi kilenced 5. Nyomtatás

 

 HAZA AKAROK MENNI ATYÁMHOZ

Hamvazószerda, 2011. március 9.
Kedves magyar Schönstatt-Családom,
A közelmúltban kaptam egy magyar nőtől, akit véletlenül ismertem meg, egy érdekes összeállítást: Mit mondtak nagy emberek a magyarokról a történelem folyamán. A francia államférfi, diplomata: Charles Maurice Talleyrand-Périgard gróf (1754-1838) pl.: ezt mondta Napóleonnak:
 „Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük amit akarsz.“
A magyaroknak ezt a tulajdonságát már én is gyakran észrevettem. Erőssé tesz egy népet, ha ismeri és értékeli a gyökereit; ha egészséges büszkeséggel tekint önmagára. Érdemes ezt ápolni, mert így formálódnak ki a királyi, nagyszívű emberek.

Ugyanakkor tisztázni és tisztogatni kell a szív indítékait és szemmel kell tartani a saját hibákat és gyengeségeket is. Dolgoznunk kell azon, hogy jóvá tegyük, ha másokat megsértettünk. Ez nem mindig könnyű, éppen akkor nem, ha (egészséges) büszkeséggel tekintünk magunkra. A kezdődő Nagyböjt hív bennünket erre a folyamatra. 
Egy asszony így emlékszik vissza a serdülő korára: A szülőkkel való veszekedés a napirend részét képezte. Az egyik vitatkozás során annyira provokálta és kiborította apját, hogy a veszekedés csúcspontján apja lekevert neki egy csattanós pofont. Egyébként nem tud visszaemlékezni, hogy valaha is megütötte volna. Mélyen megbántódva bezárkózott a szobájába kifejezve megvetését és hogy a lehető leghamarabb el fog költözni otthonról.
Aztán az apa egy idő múlva jött, hogy beszélni akar vele és a pofonért minden módon bocsánatot kért. Csak később lett világos előtte, hogy mekkora önlegyőzésbe került ez apjának. A mai napig nagyra értékeli ezt a lépését.
„Az én gyermekeim még kicsinyek” – mondja -, „de ha velük szemben hibát követek el, bocsánatot kérek tőlük. Megtanultam apámtól, hogy egy nevelő ezáltal nem veszít semmit, sőt ellenkezőleg!”
Ilyen és ehhez hasonló helyzetek együtt járnak a hétköznapi életünk kihívásaival. Az emberi együttélés feladatai hozzátartoznak a kötelezettségeinkhez a családban, a munkahelyen, a környezetünkben.
A „Szentség a hétköznapokban“ c. könyv tükröt tart elénk:
„Vannak mélyen vallásos, jószívű emberek, akik szeretettel ölelik át az egész emberiséget, és mégsem képesek rá, hogy közvetlen környezetükben konkrét személyekkel jóindulatúan és jóságosan bánjanak. Úgy hatnak mint egy tűzokádó hegy, s állandóan mozgásban és rettegésben tartják a szomszédokat…
Ha nem is tartozunk a szerencsétlen emberek ezen jellegzetes fajtáihoz, mégis valószínűleg jobban függünk az ellenszenvtől, mint gondoljuk. 
Ahhoz, hogy szembeszálljunk vele, először is az okait kell felkutatnunk.
Majdnem mindig nagy szerepet játszik azonban bizonyos finoman palástolt irigység vagy beteges önimádat. Egyes esetekben a veleszületett és erősen kifejlődött lelki adottság vagy az idegrendszer meghatározott alkata a hibás.
Ellenszenv nagyon sokszor azáltal keletkezik, hogy idegvilágunk mélyből feltörő áramlatai megzavarják lelki életünk tisztaságát. Nem szabad megijednünk, ha érezzük, hogy ilyen áramlás járja át a lelkünket. Az nem mindig bűn, ha ilyen áramlások járnak át. Az viszont bűn, ha engedünk nekik, és ellenállás nélkül hagyjuk magunkat sodorni. Isten akarata, hogy a lélek ilyen és hasonló piszkos vizek által elárasztott és feldúlt paradicsomát legalább valamennyire helyreállítsuk régi szépségében és kiegyensúlyozottságában; fel kell tartóztatnunk, át kell irányítanunk és be kell temetnünk ezeket a földalatti forrásokból feltörő érzéseket és szenvedélyeket; csak a szeretet tiszta, mind a négy égtáj felé áramló folyama áradhat át a lelkünkön. ’Tisztítsátok meg a szíveteket’!“
Általában nem sok mindenen lehet gyorsan változtatni. De egy világos önismeret csodát  tehet. A lelki nagyság, mely bocsánatot tud kérni, erős visszahatással van a személyiségre és a tudatalatti lelkiéletre.  
Az is lehet, hogy a lelkünkben régi sérelmeket és neheztelést cipelünk magunkkal, mely megterheli a másokkal való aktuális együttélésünket.
Így volt ez Werner Krimm plébános atya esetében is, akinek nagyon szigorú apja volt. A tanár-apa, hogy fiát nagyobb teljesítményre ösztönözze, csaknem naponta elverte. Fiatal káplán korában Krimm atyának lehetősége volt, hogy Kentenich atyának történetét elmesélje. Kentenich atya bensőleg mélyen megindulva hallgatta, majd e háttér előtt megpróbálta megfejteni az életét.  
Krimm atya megkérdezte: „Atya, valóban igaz az, hogy egy apához mindig odamehetünk, teljesen függetlenül attól, hogy miféle bajban vagyunk?“
Kentenich atya válasza: „Igen, az apához mindig mehetünk.“
Ez egészen fontos megtapasztalás volt a számára. Ezáltal nemcsak elméletileg ragadhatta meg, - ez gyorsan megy -,  hanem tapasztalatilag: van itt valóban valaki, akihez jöhetsz, bármilyen rossz fát is tettél a tűzre. Másképp fogalmazva: Azért, mert gyenge vagyok, azért olyan jó hozzám az apa; nem pedig a gyengeségem ellenére.
Ez most nem azt jelenti, hogy ellanyhulok, hogy a továbbiakban már nem igyekszem. Ha az ember megtapasztal egy ilyen elfogadó szeretetet, akkor utána annál jobban igyekszik. De már nem azért, mert kell, hogy az apát magam iránt kegyessé hangoljam, hanem azért, mert viszontszeretem őt, mert olyan jó hozzám.
Aztán Kentenich atya meghallgatta Krimm atya gyónását. Amikor elsorolta a bűneit, Kentenich atya mondta: „Gratulálok!“ Természetesen nem a bűnökhöz, hanem mert becsületes volt. A végén mondta Kentenich atya: „Istennek legyen hála! Alleluja!“ Ez szép érzés volt Krimm atyának. Kentenich atya nagyon örült, hogy a másik mindent ki tudott mondani. Megadta Krimm atyának azt az érzést: Örül, ha jössz és Isten irgalmát adja neked tovább.
Kedves magyar Schönstatt-Családom, engedjük, hogy a Nagyböjtben az Atya hazahívjon bennünket, hogy odavigyük hozzá örömeinket és gondjainkat és gyarlóságainkat és hogy megtapasztaljuk Atyánk irgalmát.
Atyánk szemefénye vagyunk. Ő szeret minket és szüksége van ránk. Nem azért, mert mindent jól csináltunk, hanem mert Ő jó. Engedjük, hogy feltöltsön bennünket szeretettel és erővel. 

Együtt megyek Önökkel ezen az úton és szívből köszöntöm Önöket

 Gertrúd-Mária nővér

 
 
Top! Top!