Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap
2017.05.23 [07:10]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Fáklyás futás - Pompei-Róma-Schönstatt Nyomtatás

9 nap, 1800 km, 84 futó 11 országból (interjú Márky Ádámmal)

Hogyan jött az ötlet, hogy részt vegyen a Fáklyás futáson?

Csermák Péter mesélt róla tavaly októberben, az első budapesti szentély-megbeszélésen. Nagyon tetszett az ötlet, még aznap este meg is beszéltem feleségemmel, Annamarival, és jelentkeztem az interneten. Felix (az egyik főszervező, schönstatti kispap) mesélte, hogy én voltam az első külföldi jelentkező. Aztán, ahogy közeledett az időpont, egyre nagyobb tehernek tűnt, egyszer majdnem le is mondtam. De egyrészt éreztem, hogy a Szűzanyának nagyon fontos, hogy legyen ott egy magyar is, és majd gondoskodik az itthon dolgokról, meg a családomról, másrészt, amikor kint voltunk Schönstattban, augusztusban a Vértező III. évfolyamával, beszéltem Felixel és a lelkesedése rám is átragadt. A másik kisebb nehézség a pénz volt, mivel a részvételi díj több volt, mint egy havi fizetésem, de ez is megoldódott.

Hogyan zajlott a Fáklyás futás?

Összesen négy VW Transporter kisbusszal, egy nagy 60 fős busszal és 4 személyautóval utaztunk. Volt még egy konyhás kisbusz, ill. egy guruló szentély.
Pompeiben 3-4 fős csapatokra oszlottunk és mindig 2-3 csapat futott együtt egy szakaszon. Attól függően, hogy hány km volt az adott napra (általában olyan 250-300). Este 10-kor vagy hajnali 2-kor indult az első kisbusz a maga 2-3 csapatával. Ez azért volt nagyon jó rendszer, mert az ember szinte mindenkit megismert a 9 nap alatt, mert mindig úgy volt megszervezve, hogy másik csapattal fussunk együtt. Egy szakasz kb. 50 km volt, és egy emberre kb. 6 km jutott, amit fél óra alatt kellett lefutni.
A kisbusznak meg volt adva, hogy 4 óra múlva kell xy találkozó pontra érni, ahol már várta a második kisbusz a következő csapatokkal (9 futó) és így tovább. A lényeg az volt, hogy a fáklya, miután elindult vele az első futó, estig már ne álljon meg, mivel nagyon szorított minket az idő. A navigációt úgy oldottuk meg, hogy miután valaki futott, átnyargalt a biciklire és követte a következő futót egy térképpel vagy egy tablettel. Néha azért így is sikerült kicsit eltévedni. Például utolsó nap hajnalban, Worms nevű városban egy ecuadori srác volt a biciklis mögöttem, és nem nagyon tudta, hogy merre van az irány, aztán gondolta visszamegy megkeresni a kisbuszt, minek következtében egyszer csak ott álltam egy német város közepén a szakadó esőben hajnali fél hatkor a kezemben egy fáklyával… furcsán is néztek rám az emberek.

  Általában kétsávos autóutakon futottunk, ezért mind az éjszakai mind a nappali futásnak megvoltak a szépségei. Éjszaka nem voltak autók, de nem látszódott a táj, és fordítva. A 9 nap alatt egy ember 3-szor futott, tehát 3-szor utazott kisbusszal és a többi napon, amikor pedig nem, akkor a nagy busszal. Mivel voltak páran, akik nem sokkal indulás előtt visszamondták a részvételt, minden napra kellettek önkéntes futók, így nagy szerencsémre 7 nap is futhattam. A legkülönlegesebb az volt, amikor délután kettőkor a 30 fokos olasz tengerparton futva majdnem szénné égtem, majd este tízkor már indultam is tovább egy másik csapattal, és hajnali egykor a szakadó esőben futottam a 2 fokos Appenin hegység „lankáin.” Így, önkéntesként sikerült a svájci szakaszon is futnom felfelé az Alpokban, az különösen nagy öröm volt, mert nagyon szeretem a hegyeket, másrészt, mert ott egy itthonról vitt imaszándékért futottam, ami azóta meg is hallgatatott.

Apropó imaszándék: voltak olyan eszközök, amiket a buszok átadtak egymásnak a váltásnál. Ilyen volt az olaj, a pótfáklya, a biztonsági lámpás a tűzzel, kamerák, egy tablet, amivel a Fackellauf applikáción másodperc és méterre pontosan lehet tudni, merre járunk (ezt Annamari is nagyon élvezte) és az imaszándékos mappák (német, angol és spanyol nyelven). Mindenki mielőtt futott, gyorsan húzott egyet, melyet magában elolvasott, majd berakta a „használt” mappába. Ezeket az Ősszentély előtt 17-e éjszaka elégettük, a maradékot pedig kiosztottuk egymás között, így én is futottam még egyet itthon egy idős német hölgyért. Itt tűnt csak fel, hogy milyen nehéz is volt a fáklyával futni.

Milyen élmény volt részt venni a Fáklyás futáson?

Leírhatatlanul fantasztikus volt, minden pillanatát élveztem! Számomra, de a többi futó számára is világos volt, hogy ez egy soha vissza nem térő, megismételhetetlen, nagy jelentőségű esemény! Nagyon hálás voltam a Jóistennek, hogy ott lehettem, és végig úgy tekintettem az egész Fackellaufra, mint egy hatalmas nagy ajándékra. Fantasztikus belegondolni, hogy 100 éve Kentenich atya a fiúk szívében gyújtotta meg a lángot, ami tulajdonképpen létrehozta a Schönstatt Mozgalmat, most pedig részt vehettem abban, hogy az új láng, melyet a Pápa gyújtott meg, eljusson Rómából Pompejen keresztül Schönstattba, és következő száz évére is meggyújtson jó sok fiatal szívet!

 Hogyan élte meg felesége a Fáklyás futást?

Nekem öröm volt, töltődés, nyaralás. Neki munka; 7 hónapos lányunknak nincs túl nagy alvásigénye, amit inkább tőlem örökölt, ráadásul éppen a foga is nőtt, így Annamari számára nem voltak túl könnyű napok. Ráadásul a futás után még nem ért véget számára a nehézség, mivel nekem már nem volt szabadságom, és az egyetemen sem hiányozhattam, így 21-e után októberben minden éjszaka dolgoztam, nappal meg egyetemen voltam. De a Szűzanya kegyelmének köszönhetően ez még jobban összehozott minket. Annamari nagyon erős (fiatal) asszony. :)

 Mi volt a legmélyebb élménye a Fáklyás futásban?

A legmélyebb az volt, amikor a Vigílián, miután befutottunk közösen az Arénába, én szólalhattam meg elsőként, és mondhattam el ezt a Kentenich idézetet: „Wer eine Sendug hat, muss Sie erfüllen!”, ami magyarul azt jelenti, hogy "akinek küldetése van, annak teljesítenie kell azt". Az egész olyan valószínűtlen volt, mármint hogy ott van ez a száz éves mozgalom, amit Kentenich atya fiatal a fiúkkal alapított, majd a 100 éves jubileumon, a Fiatalok éjszakájának a csúcspontján, én mondhatom el ezeket a mondatokat. Majd az Ősszentélyben közösen megújítottuk a szeretetszövetségünket. Ez olyan örökre szóló élmény volt, amit azt hiszem, a mai napig nem sikerült teljes mértékben felfognom. A Szűzanya akkor különösen is közel volt!

Egy másik nagyon szép élményem Merzhausenhez kapcsolódik. Ez volt az első állomás Németországban és nagyon sok német schönstatti család jött ki üdvözölni minket. Jó volt érezni, hogy átérzik a futás jelentőségét. Ráadásul volt ott egy gyönyörű szentély is a hivatásoknak szentelve. Miután megérkezett a fáklya, közösen ünnepeltünk szentmisét ezekkel a családokkal, amit a freiburgi érseken és segédpüskön (aki „mellesleg” schönstatti, és az egyik 6 km-t le is futotta velünk) másik 11 pap celebrált. Ez nagyon mély elmény volt. Életem egyik legszebb miséje volt.

Ugyancsak nagyon mély tapasztalat volt még az is, hogy 11 országból voltunk 84-en. Tulajdonképpen nagyok voltak a korkülönbségek közöttünk, nagyon más kultúrával, szokásokkal rendelkeztünk, de soha semmi probléma nem volt a 13 nap alatt, még egy rossz szó sem. Valahol ez tényleg megdöbbentő, mert sokszor voltunk fáradtak, éhesek, volt, hogy nem tudtunk fürdeni, és így is mindig, mindenki, mindenkivel türelmes, kedves és előzékeny volt. Nagy béke volt mindenki szívében, ami számomra azt mutatta meg, hogy teljesen mindegy, ki honnan származik, azáltal, hogy a Szűzanya közös édesanyának, tényleg valódi testvérek vagyunk. Nyilván a keresztségben is testvérek vagyunk, de ez valahogy más. Schönstattban azt is megéljük, hogy konkrétan nevel bennünket valami nagyra.

Nagyon különleges tapasztalat az is, hogy mostanában innen-onnan kapjuk a híreket, hogy az imaszándékok, melyekért futottunk, meghallgatásra találtak. Azt mondhatom, hogy a Szűzanya elég komolyan vett minket.

 Milyen küldetést jelent Önnek a Fáklyás futás?

  Azt gondolom, a Szűzanya minden futót jó előre kiválasztott és várja, hogy a szép élmények, amiket ott kaptunk Tőle, nagy vágyakat ébresszenek a szívünkben, hogy valami nagyot tegyünk Schönstattért. Szerintem szeretné, ha mindenki, aki ott volt és futott, vagy valamilyen módon részt vett a jubileumon, abból egy új nagy schönstatti szent váljon. Mármint mindenkitől ezt szeretné, de tőlünk különösen is, mondhatni: elvárja.

 Mit jelent Önnek Schönstatt?

18-án mindenkivel készítettek egy interjút egy Fackellauf filmhez, ott is kérdezték ezt. Azt mondtam, hogy "hülyén" hangzik: mindent. De tényleg azt gondolom, hogy az ember úgy tud sikeresen megbirkózni a mai modern élet kihívásaival/kísértéseivel, ha a saját életében, minden pillanatban, minden csontjában egészen schönstattiként viselkedik: munkában, házasságban, apaként, egy közösségben, vezetőként, de akkor is, ha éppen vásárol vagy könyvet olvas. Mindig. Schönstatt egy olyan út, amin az ember eljuthat az örök életre, a Jóistenhez, a Szűzanyával, de amíg halad ezen az úton, addig itt is építi Isten országát. Azonban ahhoz, hogy ezen az úton maradjuk, mindig a Szűzanyánál kell lennie a szívünknek, nem csak vasárnap a misén, vagy ha imádkozom esténként, esetleg a közösségemben. Ez a legfontosabb: az állandó, szoros párbeszéd a Szűzanyával, ezen áll vagy bukik minden.

Milyen jövőbeni tervei vannak Schönstattal kapcsolatban?

 Nagyon fontos, hogy jó sokan legyünk, akik már itt a földön építjük a Jóisten országát, Schönstattot! Meg szerintem az is jó, ha minél fiatalabban megtanuljuk, hogyan kell ezt az utat járni. Ehhez kapcsolódnak a szívügyeim.

Nagyon szeretném, ha Budapesten is lenne egy Schönstatt-szentély a fiataloknak, esetleg egy lelkigyakorlatos házzal kiegészülve.

Egy másik dolog, amit nagyon fontosnak tartok, hogy merjük vezetni, irányítani ezt az építést, mármint Isten országának építését! Merjünk vezetők lenni! Merjünk vezetni! Ezért nagyon szeretném, ha Kentenich atya pedagógiája alapján sok fiatalt képezhetnénk arra, hogy megtanulják, először a saját életüket vezetni (önnevelés), majd Kentenich atya nyomán megtanulhassák, hogyan kell vezetni másokat: családot, közösséget, nagy céget. Hogyan lehet motiválni! Hogyan kell beleálmodni a nagyságot másokba és a világba! Ezért tartom az egyik legfontosabb fiúprogramnak a Vértezőt. A jövőben szeretnénk majd ezért egy schönstatti fiúkollégiumot is szervezni Budapestre ill., ha a Szűzanya is úgy gondolja, akkor a Vértezőnek lenne 2016-tól egy extra féléve kint Schönstattban.

A harmadik dolog pedig, amit már említettem is; nagyon szeretném, ha a Fiúmozgalomban (és a Magyar Schönstatt Mozgalomban), a sok szervezés és kifelé irányuló munka mellett, kicsit jobban odafigyelnénk arra, hogy minden nap elidőzzünk a Szűzanyánál. Mivel csak így lehetünk biztosak abban, hogy a sok út közül azon haladunk, mely minket személy szerint a Jóistenhez vezet.

 Akit esetleg érdekel, ezen a linken meg tudja nézni az október 17-ei vigíliát (Fiatalok éjszakája).

http://www.domradio.de/video/nacht-der-jugend-100-jahre-schoenstatt

A 30. perctől jön az a rész, amikor megérkezünk a lánggal.

A születésnapi torta, amit Ádám felesége sütött.

 

 
 
Top! Top!