Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap
2017.07.22 [02:34]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Hallgass a belső hangodra! De melyik hangra? Nyomtatás

  Ezzel az ösztönzéssel kezdjük előkészületünket a németországi nők nagy ünnepére, amely szeptember 10-én lesz Schönstattban. Az elkövetkező hónapokban a Nők Kongresszusának jelmondatával foglalkozunk, és megkíséreljük azt életünkre alkalmazni.

 Hallgass a belső hangodra!  De melyik hangra?
 „Hallgass a belső hangodra”
- így szól a jelmondat. Rögtön adódik a további kérdés: melyik hangra? Hiszen bensőnkben nap mint nap sok hangot hallunk: bosszankodás magunkon vagy másokon, a vágy, hogy birtokoljunk  vagy tudjunk valamit,  hangok, amik változékony hangulatainkból hangzanak fel, majd gyorsan más hangok váltják le őket. Melyik hangról van szó, amikor felszólítanak minket: hallgass a belső hangodra? Ez az a hang, ami a személyiségünk mélyéről jön, a hang, ami minket felcserélhetetlen személyiségekké tesz.

  Az ember kifelé hallható hangja is egyedi. Még az egypetéjű ikreknek is, akiknél a testi adottságok- a gégefő nagysága, a hangszálak hossza- teljesen azonosak, különböző hangjellegzetességeik vannak. Egy szép kép bensőnkről: Mindannyian egészen egyedi emberek vagyunk.
Ezt az egyediséget kell felfedeznünk, ennek kell felhangoznia. Ennek a belső hangnak mindent, amit hallunk, át kell hatnia, az életünknek különleges hangszínt kell adnia. Ebből a belső hangból élni, ez a személyiségünknek kisugárzást ad, belső tisztaságot, és áttetszőséget. Életünknek harmóniát. A kérdés:
Hogyan fedezzük fel a belső hangunkat?
Ez a kérdés számunkra, nők számára ma különösen sürgető: hogy tudjam, ki vagyok, érzékelésben kell lennem a bensőmmel. De hétköznapjaink ritmusa úgy alakult, hogy egyre kevésbé tudunk befelé irányulni. Hiszen állandóan kihívások előtt állunk, mindig van valami új, amit meg kell ítélnünk, amiről döntenünk kell, amit meg kell tanulnunk, mindig új információk és adatok áramlanak felénk.
Aki ma valamennyire haladni akar a korral, annak magasabb sebességre kell kapcsolnia. De ahhoz, hogy bensőnket érzékelni tudjuk, meg kell állnunk, nyugodtan, csendben kell lennünk. Ezért egyre ritkábban van az az érzésünk, hogy megérkeztünk magunkhoz, valóban kapcsolatba kerültünk a saját bensőnkkel.
Feladat:
Kérdezzük  meg magunkat: Mikor volt utoljára az az érzésem, hogy önmagam vagyok, amikor azt éreztem: jó, hogy vagyok, „megérkeztem” magamhoz?
Ezek nem feltétlen az elmélkedés pillanatai. Megérkezhetek akkor is magamhoz, amikor valaki számára jelen vagyok, valamit olvasok, egy munkát végzek, stb. 
Nem arról van szó, mintha ez a felgyorsult élet csak teher lenne. Ma sok olyan lehetőségünk van, ami az embereknek korábban nem volt. Az életünk sokkal érdekesebb, mint a korábbi embereké.
De ennek az életritmusnak sajátos hatása van: Egyre inkább hozzászokunk az ingerekhez, amelyek kívülről jönnek, az új és új élményekhez, információkhoz, találkozásokhoz. Ezért egyre inkább nehezünkre esik, hogy a bensőnkben tartózkodjunk. Mivel a belső folyamatok és érzelmek általában sokkal halkabbak, kevésbé feltűnőek, mint azok az érzelmek, amiket kívülről stimulálnak.
Kezdetben legalábbis sokkal több ellenállást kell legyőznünk, hogy a belső életünkben jól érezzük magunkat, miközben a külső stimuláció úgymond „az ölünkbe hullik.”
 Fontos, hogy végigjárjuk ezt a befelé vezető utat
   A kívülről irányított, zaklatott élet károsítja a lelkünket. Olyan tünetek lépnek fel, amelyekről nem tudjuk, honnan jönnek: Ma a nők átlagosan gyorsabban kifáradnak, nem olyan terhelhetőek, egyre gyakrabban kedvetlennek és üresnek érzik magukat. Egyre több nő panaszkodik valami olyasminek az elvesztéséről, mint a személyes alapmotiváció, ami örömöt ad az életben. Még a sikeres nők  is a kisebbrendűség nyomasztó érzését élik meg.

 Nőmozgalmunkból egy  hölgy, aki emberekkel foglalkozik, meséli: 
„Nemrég beszélgettem egy fiatal, valóban csinos, szeretetreméltó, kommunikatív nővel. Mesélt a foglalkozásáról, a sikereiről. Az volt a benyomásom, hogy éli az életét, és boldog. Valamikor a beszélgetés közben hátradőltem, megnéztem ezt a fiatal nőt, és hirtelen belső csodálkozással ezt gondoltam: ’Istenem, hiszen ez egy olyan ember, akinek nyilvánvalóan nincs szüksége rád, hogy boldog legyen. Megvan nélküled, nem hiányzik neki semmi.’ - Ezt a belső beszélgetést még nem zártam le, amikor a fiatal nő hirtelen könnyezni kezdett. Aztán mesélt valamiről, amitől szenved, ami fölött nem tudott napirendre térni. Nem volt olyan boldog, mint ahogy mutatta magát. Éreztem, hogy a legfontosabb hiányzik az életéből. "

 Mi tesz minket boldoggá?

    Aki még nem jutott el odáig, hogy érzékelés kapcsolatba kerüljön a belső hangjával, annak nehéz elidőznie  bensőjében. Egy ilyen valaki hajlamos magát tudatának felszínén boldognak tartani. De a boldogsága nem a mély béke áradása, hanem nyugtalan kapkodás mindig valami új után. Ha valamit élvez, már az az érzése van: Ez még nem az, itt még valaminek jönnie kell, valaminek meg kell változnia.
   Ameddig a tulajdonképpenit nem találtuk meg a magunk számára, mindamellett, ami örömet okoz nekünk, mindig marad némi üresség bennünk. „Szépek vagytok, de üresek ”, mondja a Kis herceg a rózsáknak, akik úgy vélték, hasonlítanak ahhoz az egy rózsához, amit a Kis herceg a bolygóján ápol. „Értetek nem lehet meghalni. Valaki, aki itt elmegy, bizonyára azt gondolhatná, az én rózsám hasonlít hozzátok. De önmagában ő sokkal fontosabb, mint ti mindannyian, mert ő az, akit öntöztem. Mert ő az, akit üvegbúra alá állítottam. Mert ő az, akit szélfogóval védtem… Mert ő az, akit panaszkodni, dicsekedni, vagy néha hallgatni hallottam. Mert ő az én rózsám.
    „Üresek vagytok” -  mondta  a Kis herceg. Senkitek sincs, akinek értékesek vagytok, aki kész meghalni értetek, aki titeket a legnagyobb gonddal ápol, aki meghallgat titeket, ha panaszkodtok vagy dicsekedtek, vagy néha hallgattok. Senkitek sincs, akihez tartoztok.
    Hogy egész szépségünket belülről kibontakoztassuk, szükségünk van valakire, aki ehhez hasonlóan felébreszti ezt bennünk, aki „kiszereti” belőlünk.
Isten az, aki által a belső hangunk felhangzik
    Mivel ő feltétlen Igent mond ránk, mi is igent mondhatunk magunkra. Az önmagunkra találás itt kezdődik: Felfedezem magam egész szépségemben, amikor Isten személyes Igenjét mélyen a lelkembe engedem, és ezt az Igent hagyom mindig újra felhangzani magamban.
    „Egy dal alszik minden dologban, amik egyre csak álmodnak, és a világ dalolni kezd, ha megtalálod a varázsszót.” (Josef von Eichendorf)  A varázsszó, ami bennünk megpendíti a belső hangunkat, a dalunkat, Isten feltétlen Igenje hozzám, mint személyhez szól, erősségeimmel és gyengeségeimmel, lelki csúcspontjaimmal és mélységeimmel, félelmeimmel és örömeimmel.
    Hogy belső hangunkat valóban érzékelni tudjuk, Istennek ezt a személyes Igenjét életünkben kell megtalálnunk.
Számunkra Schönstattban Mária közelsége nagy segítség. Mária úgymond Isten személyes szeretetének „hírvivője”, jó anyaként újra elmondja nekünk Istennek ezt az „Igen”-jét, amíg mi ezt vele nem mondjuk és az életben érzékelni nem tudjuk.
Kentenich atya ezt a tapasztalatot szavakba foglalja: Mária Igent mond rám. „Ez egy személyes Igen a személyemre, úgy, ahogyan vagyok. Ő Igent mond a keresztnevemre, és Igent a családnevemre. Nagyon jól ismer engem, engem, mint személyt; nem csak egy szám vagyok a számára… elfogad, ahogy vagyok, egészen személyes módon mond rám igent." (J.K. 2.2.1956).

Gyakorlat februárra

 Mit lenne, ha az év ezen első időszakában nem naplót, hanem Igen-könyvet írnánk: egy kis személyes naplót, amibe minden nap egy aktuális „Igen-élményt” írnánk: hol mondott ma Isten egyértelműen Igent rám? – talán egy emberen keresztül, aki rám mosolygott vagy megerősített, talán valami által, ami jól sikerült nekem, talán egy helyzetben, amiben kisebbrendűnek, méltatlannak éreztem magam, és nekem valamilyen kis meglepetést készített, amikor megmutatta: úgy szeretlek, amilyen most vagy.
Ez az első gyakorlat Isten Igenjére segíteni fog minket, hogy a következő hónapban saját belső hangunknak a nyomára jussunk.

 
Kentenich atya gondolatai az év minden napjára
"A Szentírásban mindazt megtaláljuk, amit életünkben tudnunk és tennünk kell."
Tilmann atya válaszol
Bánt a sok hiba, gyengeség, amit az egyházunkban tapasztalok. Tehetetlennek érzem maga, és egyre jobban elkeseredem…
Tovább...
 
Online látogatóink
Mások rólunk
Ablak a világra
Támogatóink




Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
 
Top! Top!