Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Kongresszusok arrow Hallgass a belső hangodra - hagyd, hogy hallatsszon
2017.05.29 [13:25]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Hallgass a belső hangodra - hagyd, hogy hallatsszon Nyomtatás

Ez a 4. lelki ösztönzés, mely az előkészület része a németországi nők nagy ünnepére, amely szeptember 10-én lesz Schönstattban. További anyagok nőkről, nőknek és a nőket szeretőknek a "Női lélek" rovatban.
Kentenich atya egy fiatal nőknek tartott előadásában a következő példát mondta: Egy emberben a szellem/értelem (animus) a lelki erőkkel (anima) összekapcsolódott. Ezt a lelki erőt Kentenich atya egy kis madárral hasonlítja össze:
„Anima, a madárka, legszebb dalait énekelte, amivel örömet okozott animusnak. De ez nem tartott sokáig, animus elnyomta animát. S mi lett ennek az eredménye? Anima, a madárka, lassan befelé fordult, és abbahagyta az éneklést. Animus nem érezte többé jól magát otthon, és elment. Aztán animus újra látni akarta animát, vágyott anima éneke után. Egy nap animus hazament, de anima már nem tudott énekelni neki. Miután a lélek, az anima, elnémult az emberek felé, már csak Istennek tudott énekelni.”
Ez a kis történet beletalál az életünkbe: egyre több nő érzi úgy, hogy naponta rájuk zúduló elvárások ide-oda rángatják, sokféleképpen kifacsarják őket.

A lelkük nem tud megnyugodni, nem tud eljutni saját magához. Egy ilyen nő könnyen elveszíti az érzékeléskapcsolatot a középpontjával, és ezzel az érzéket belső gazdagságára, a belső hangjának meghallására,az érzéket olyan sok mindenre, ami az életet gazdaggá teszi.

Ha a közelgő nőkongresszussal kapcsolatban azt mondjuk: „hallgass a belső hangodra”, akkor ez egyben azt is jelenti: tanulj meg újra befelé fülelni, a lelked mélyéről felhangzó dalra.

Hagyd újra felhangozni belső hangodat

Hogy ez miként történhet, érzékletesen mutatja be az író Jerome Weidmann fiatal korában átélt tapasztalata. Egy tekintélyes New Yorki házba hívták meg vacsorára. Zárásként egy kamarakoncert hangzott el. Weidmann, aki úgy tartotta, hogy semmilyen zenei érzéke nincs, megadta magát a sorsának, „becsukta” a fülét, miközben saját gondolataival foglalkozott, és megpróbált legalább úgy tenni, mintha érdekelné. Amikor mindenki tapsolt, ő is tapsolt.

Ekkor meglátta maga mellett az ismert fizikust, Albert Einsteint, aki egyszer csak azt kérdezte: „Szereti Bachot?” Weidmann egészen őszintén azt válaszolta, hogy neki semmi zenei érzéke nincs, és soha nem hallgatta senki zenéjét. Einstein arra kérte a fiatalembert, hogy menjen vele, és bevezette a ház egyik szobájába. Megkérdezte tőle, hogy nincs-e mégis olyan zene, amit szeret. Weidmann kicsit zavartan válaszolt: Szeretem azokat a dalokat, amiknek a szavait és a zene stílusát követni tudom.” És Bing Crosbyt nevezte meg. Einstein örömmel bólintott, odament a hanglemezszekrényhez, talált is lemezeket Bing Crosbytól, feltette őket, és kérte Weidmannt, hogy énekelje utána. Más lemezek is következtek, és a fiatalember vele énekelt, maga is meghatódva Einstein örömétől.

„Magával ragadott az alázat érzékelése, amivel ez a nagyszerű ember, akinek a társaságába egy véletlen folytán kerültem, tökéletesen arra figyelt, amit tettünk, mintha ez lenne az egyetlen célja.” Végül azt mondta Einstein: „Nos, fiatalember, most készen állunk Bachra!”

Jerome Weidmann tovább mesél: „Amikor visszatértünk a helyünkre a szalonba, a zenészek a következő válogatásra hangoltak. Einstein mosolygott, és megnyugtatóan veregette meg a térdemet. »Engedje meg magának, hogy egyszerűen csak figyelmesen hallgassa«, suttogta.

»Ez minden«. Ez természetesen nem volt minden. A fáradság nélkül, amit ő egy teljesen idegennek ajándékozott, soha nem hallottam volna, amit első alkalommal hallottam életemben, Bachnak ezt a zeneművét. („Schafe können sicher weiden”) Azóta sokszor meghallgattam. Nem hiszem, hogy valaha megunom. Mert soha nem egyedül hallgatom. Ülök egy kis, kerekded férfi mellett, zilált fehér sörényű, kialudt pipa a szájában, és azok a szemek, melyek rendkívüli melegségükkel a világ minden csodáját átölelik. Amikor a koncert véget ért, csatlakoztam a többiek őszinte tapsához.” Nem egyszerűen a hallás- és énekgyakorlatok voltak azok, amik a fiatal írónak megnyitották Bachot - hanem mindenek előtt ennek a nagy embernek az odafordulása, aki olyan nagy odaadással szentelte magát neki, hogy megnyisson számára egy mélyebb világot, a szépre való érzéket.

Ez a tapasztalat nyitotta meg Weidmannban a lélek hallását olyan értékekre, amik gazdagabbá tették az életét, hallását saját belső gazdagságára is. Ahol minket egy ilyen tapasztalattal megajándékoznak, megnyugszunk, mert érzékelés kapcsolatba kerülünk a bennünk rejlő legjobbal.

A nőkongresszuson Schönstattban mi is egy nagy személyiséggel fogunk találkozni, egy nővel, aki minden egyes embert személyesen fogad, aki

minden egyes emberben a lelki gazdagság dalát újra fel akarja és fel tudja hangoztatni.

Ő Mária, aki itt a schönstatti szentélyben különösen hatékonyan működik. A következő imával szeretnénk felkészülni erre, amiben kérjük őt, ennek a napnak az igazivendéglátóját:

„Kérünk téged minden nőért, akit ide vársz: segíts nekik elindulni az úton. Engedd az indíttatásokat és ennek a napnak a jeleit mélyen a szívükbe jutni, és az életüket ezzel gazdagítani. Nyisd meg őket a veled való találkozásban a szentélyed különleges kegyelmeire: Az otthonosság kegyelmével vigasztald és erősítsd őket. A belső fordulat kegyelme által gyógyítsd és újítsd meg őket. A küldetés kegyelme által bátorítsd és kísérd őket. Töltse el őket ez a schönstatti megtapasztalás annyi békével és örömmel, hogy beszélni tudjanak másoknak Isten szeretetéről és jóságáról.”

Amit itt az imában kifejeztünk, sokak tapasztalata. Csak egy példa: egy iskolai program keretében - „spirituális napok”- fiatal lányok jöttek Schönstattba. Nagyon gyorsan megmutatkozott, milyen idegen volt számukra minden vallásos dolog. Nem volt elképzelésük arról, hogy ki is az Isten. Csak nagyon nehezen tudtak koncentrálni, hiperaktívak voltak, másrészt minden javaslattól elegük lett. Lehetetlennek látszott, hogy valami iránt mélyebben lelkesedjenek. Az itt tartózkodás vége felé következett a látogatás a schönstatti szentélyben. A felelős meséli: „Különös megtapasztalás volt: egész idő alatt végig bensőleg nyugtalanok voltak. Most egyszer csak történt valami. Különben csak rövid ideig tudtak egy helyben maradni, aztán tovább indultak - most maradtak, egyik is, másik is ült, és érezhető volt, hogy külön mindegyikükben zajlott valami. Jól érezték magukat, és nem mentek el. A tervezett idő lejárt, de még maradni akartak. Hívtam őket, hogy aki akar, felírhat Máriának egy kívánságot vagy egy ügyet, és bedobhatja a szentély korsójába. Mindegyikük akart, és mivel csak két tollunk volt, türelmesen kivárta, amíg a többiek írnak, és rá került a sor. Azt gondolom, ezekért a pillanatokért a legtöbb fiatal nőnek megérte ez az utazás.”

Egy tanulmányban írja Kentenich atya: hosszú időn át megélt tapasztalatra támaszkodva úgy gondolom, azt szabad mondanom, hogy egy bensőséges, mély Mária-tisztelet egy egészséges értékfogékonyságot eredményez. Elméletileg ezt könnyű mondani, de
a titokzatos összefüggést éveken át kell megfigyelni.

Ezt a titokzatos összefüggést figyelte meg Kentenich atya olyan embereken, akik itt, Schönstattban kerültek kapcsolatba Máriával. És máig megfigyelhetjük: az üzletembernek, aki Johannesburgból New Yorkba repülve kihasználja az öt órás várakozást Frankfurtban, hogy taxival egy fél órára Schönstattba utazzon (60 perces út), ugyanaz a célja, mint a 19 évesnek a környékről, aki azért jön ide, mert „pocsékul mennek a dolgok”, ahogy ő mondja.

Mária az a nő, akinek a közelsége megváltóan hat, úgy, hogy az ember jobb lesz, amikor elmegy, mint ahogy idejött, egy nő, akinek a személyisége az örökkévalóságot sejteti. Mégha manapság sokan azt mondják, hogy a hit Mária nélkül is me gy tovább, addig ennek a helynek a légköre más nyelvet beszél. Itt sokaknak megtörik a szenvedése, itt a megkínzott szív megnyugszik, mert anyjánál van. „Ha te vigasztalsz engem, felszáradnak a könnyek, eltűnik a bánat”, hangzik egy régi Mária-dalban. Vagy: „Ha te mosolyogsz rám, minden derűs, minden jó.” – Itt jobb lesz élni, éppen az élet keménységei közben. Ami itt megtapasztalható, azt az emberek megtapasztalták évszázadokon keresztül a Máriával való találkozásban: újra megtalálták a belső hangjukat, és ezt hallható dalokban, a Máriaénekekben fejezték ki.

Ezeknek a szavaknak a stílusa ma idegen lehet a számunkra - de a megtapasztalásra, ami mögötte rejlik, nekünk is szükségünk van. Hogy valaki itt van, aki a mindennapok nehézségei és szakítópróbái között támogat minket, hogy nyitottak legyünk a valódi életminőségre. Valaki, aki megakadályozza, hogy a különböző hangos és követelő igények mellett nagyot hallóvá váljunk a csendes hangra a belsőnkben, ami azt mondja, hogy hogyan lehetünk boldogok, és élhetünk teljes életet. Május hónapba érkezünk, amikor több van lehetőségünk van Máriával találkozni, mint általában és az ő közelében újra magunkra találni. Ebben az értelemben a 

Gyakorlat májusra:

Arra hívom Önöket, hogy ebben a hónapban a Mária- dalokat, amiket hallottak, vagy amikre talán gyerekkorukból emlékeznek, újra hagyják magukra hatni: melyik dal, melyik kifejezés érint egy „ideget” a lelkemben? Hol kerültem már érintkezésbe Máriával? Mit jelent számomra Mária? Mit várok, mire vágyom különösen, amikor találkozom vele Schönstattban a Nőkongresszuson? Talán örömöt okoz Önöknek, hogy egy kis levélben leírják vágyaikat és kívánságaikat, amiket szeptember 10-dikével kötnek össze. Ez segíthet, hogy belsőleg ráhangolódjanak az ő kísérésére, és már most megtapasztalják az ő segítségét. Őrizzék meg a levelet a Nőkongresszusig, hogy saját kezűleg hozhassák el Máriának a kérésüket ide Schönstattba.

M. Nurit Stosiek

 
 
Top! Top!