Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap
2017.12.17 [01:13]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Írt rólunk az Éltető Balaton-felvidék Egyesület Nyomtatás

Megjelent rólunk egy rövid írás a Éltető Balaton-felvidék Egyesület hírlevelében:

"A balatonfüredi kistérség egyik legkisebb, 62 fős lakosú településének, Óbudavárnak legnagyobb
foglalkoztatója a Családok a Családért Egyesület. Szerepe a falu életében nemcsak emiatt jelentős, tevékenysége önmagában is nagy hatással van a helyi életre.

A település folyamatban lévő fejlesztéseinek nagyobb része az egyesülethez kötődik, a kápolna építése, a Házaspárok Útja, a játszótér felszerelése, a képzőház és a vendégházak építése olyan léptékű fejlesztések, amelyek meghatározóak egy ekkora település életében. Az egyesület küldetése szerint családoknak nyújt segítséget azzal, hogy lehetőséget teremt házaspároknak az egymás közötti kommunikációra, kapcsolatuk újraértékelésére és elmélyítésére Kentenich atya pedagógiai elvei mentén.

A családok a nyári időszakban egy hetet töltenek itt, és míg a felnőttek előadásokat hallgatnak és beszélgetnek szakértő, tapasztalt vezetők (házaspárok) segítségével, addig a gyerekekre önkéntesek vigyáznak. Különleges zuga ez az országnak: minden a családok körül forog. Olyan speciális kiképzésűek az apartmanok, hogy 6 gyerekkel is el lehet bennük férni, de a legnagyobb létszámú eddig egy 17 gyermekes család volt – tudtuk meg Mészáros Zsuzsától, az egyesület üzemeltetés-vezetőjétől. Az idén 1300 vendégéjszakát bonyolított le az egyesület..."

A Házaspárok Útja egy 15 állomásból álló lelki kirándulás a falu határában, amelynek állomásai elgondolkodtatják a házaspárokat. Az egyesület speciális programjával olyan „hétköznapi házaspároknak” nyújt segítséget, akik még akarnak tenni, javítani a házasságukon – nem családterápiával, tehát nem a súlyosan megromlott kapcsolatokkal foglalkoznak. Vallási elkötelezettség nélkül, mindenki részt vehet ezeken, aki el tudja fogadni Schönstatt Máriás jellegét.

Az árak az önköltséget fedezik, a rászoruló nagycsaládosok költségeinek fedezésére adományokat gyűjtenek és folyamatosan forrásokat keresnek. A mostani állapotban 11-12 családot tudnak egyszerre fogadni saját szálláshelyeiken. Saját konyhájukban főznek a résztvevőknek.

Mészáros Zsuzsa a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy már a „második generáció” vagyis a kezdeti években résztvevő házaspárok gyerekei járnak vissza. Sajátjuknak érzik a központot, rendezvényeket, táborokat szerveznek, jól érzik magukat. Feléjük fordulnak a legújabb fejlesztéseik: az ÚMVP III. tengelyén a Diós Ifjúsági Ház fejlesztésére nyertek támogatást, ahol a Schönstatt mozgalom ifjúsága kap majd helyet. Ezzel kiválthatják az alkalmanként bérelt szobákat, és programjaik is ezzel összhangban az ifjúság nevelése felé fordulnak.

Nagyon szép példája ez az egymásra épülő, összehangolt fejlesztéseknek, amelyek nem önmagukért készültek, hanem valódi, értelmes célt, a családi élet átgondolását, tudatos formálását szolgálják. /Fazekas Zsuzsa/

Bővebben

 
Kentenich atya gondolatai az év minden napjára
"...az egyénnek és a társadalomnak keresnie kell az ima és a munka egészséges harmóniáját, különben minden zátonyra fut, különben a nemzet és a nép fölött káosz uralkodik?"
Tilmann atya válaszol
Hogyan tudom eldönteni, hogy a negatívumokat élvezem, vagy azért rágódom egy fájdalmas helyzeten, mert meg akarom oldani?
Tovább...
 
Online látogatóink
Mások rólunk
Ablak a világra
Támogatóink




Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
 
Top! Top!