|
Oroszi Krisztina beöltözése |
|
|

Orosz Krisztina belépett a schönstatti Mária-nővérek közösségébe 2010. március 6-án Schönstattban a Mária nővérek szerzetesi ruháját 14 jelölt öltötte fel ünnepélyes körülmények között Mexikóból, Kenyából, Erdélyből, Németországból és Magyarországról.
 
Krisztina a 3. szövetségi évfolyam egyik családjának leánya, így a közösségük is Schönstattba zarándokolt a csodálatos eseményre. Sok fiatal is ment velük, köztük Krisztina testvérei, barátai és barátnői. A szentmise mély és felemelő volt – ahogyan Tilmann atya többször mondta: a magyarok nemcsak nevetnek, hanem sírnak is, amikor ünnepelnek –, nevettünk és sírtunk. Nagyon nagy élmény volt számunkra, hogy kis kórusunk énekelhette a misén Kodály Zoltán: Áll a gyötrött Istenanya c. művét, hiszen nagyböjt volt. Az emberi sírásba isteni mosolygás vegyült, amikor Úrfelmutatáskor megszólalt a harang. Éppen dél volt. Amikor a novíciák a szentmise után a saját szentélyükhöz megérkeztek, kisütött a nap. Csodálatos volt.
Egyikünk megkérdezte Krisztitől, ill. Klára Mária nővértől, hogy ezentúl mindig ezt a ruhát, vagyis a Mária-nővérek ruháját kell-e hordania. Ő így válaszolt: „Nem kell, de én akarom.” A beöltözésről és Krisztiről a következő helyeken olvashatunk németül: http://cmsms.schoenstatt.de/de/news/391/112/Unsere-Hochzeit-zu-Kana.htmhttp://cmsms.schoenstatt.de/de/news/379/164/Im-Bund-mit-dir-will-ich-es-wagen.htm |