Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap
2017.08.18 [01:15]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Páros nap 2015. 03. 28, Közösségi Ház

  Idén is megrendezésre került Bartal Orsi és Gergő szervezésében a párkapcsolati témájú egynapos ’mini-lelkigyakorlat’. Az óbudavári és egyéb schönstattos programok hangulatához híven, itt is kellemes arányban voltak játékos, komoly, interaktív, és hagyományos előadás jellegű részei a napnak

   Előadó házaspárnak Bodó Rita és Marci jöttek. Egy rövid bevezetés után bemutatkozással kezdtünk, társunkról meséltünk a többieknek egyes szám első személyben. Ezután változatos ön- és társismereti játékok, feladatok töltötték ki a délelőttöt, melyekben a közvetlen megtapasztalás élménye által érthettük meg a társunk, és saját magunk szempontjait, illetve figyelhettünk fel a kapcsolatunkban jelenlévő sajátságokra. Ez különösen tetszett, hiszen sok helyen csak előadást hallgatunk a fontos dolgokról, itt az aktív részvétel által tényleg bevonódtunk azok megélésébe.

Ebéd után kaptunk kis időt, hogy társunkkal kettesben elmenjünk sétálni, kávézni, ez alatt tudtunk beszélgetni a délelőtt tapasztalatairól, óbudavárosan mondva:’arattunk’. Visszatérve a Közösségi Házba, a délelőttihez hasonló változatos programok voltak, többek közt minden pár elkészíthette a saját tervezésű ’Kapcsolatunk Címerét’, melyen a kapcsolatuk fontos dolgait szimbolizálták.

A rövid nap ellenére sok élményben volt részünk, ezek feldolgozását otthon folytattuk. Köszönjük a szervezést!  Oszoli Dániel

A Tovább gombra kattintva olvasható Gál Kata és Jóna Bálint írása

Tovább...
 
Magyar diakónust szenteltek Schönstattban

Bíró László püspök május 2-án diakónussá szentelte Csermák Pétert a németországi Vallendar városához tartozó Schönstattban. Az új diakónus a Schönstatt Atyák közösségének első magyar tagja – tájékoztatta szerkesztőségünket Palásthy Gergely, a Schönstatt mozgalom tagja.

Beszámoló a Magyar Kuríron ide kattintva

 

 
EURÓPA FÓRUM 2015. május 8-10-ig SCHÖNSTATTBAN

Kentenich atya sírja mellől kaptunk küldetést, legyünk „Európa elöl szálló vándormadarai,”, akik hazatérvén a házasság szentségének kultúráján akarunk dolgozni.

Részletek (Varga Erika írása):

   A nagy jubileumot követően gyűltünk össze, hogy közös dolgainkról beszélgessünk európai szinten. Ez alkalommal nyolc nemzet képviselői, 20 fő voltunk együtt. Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Svájc, Ausztria és Németország házaspárjai voltak jelen, illetve három nővér és két atya vett részt a közös munkában.

Tovább...
 
Élet útja Böjte Csabával, Szovátán, 2015

Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba 2015. május 2-án egy szép ünnep keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.

Az Erdély TV összeállítása: https://www.youtube.com/watch?v=SDcSR40zIjc, készítette: Szabó Éva (a Hitélet c. műsor szerkesztője, műsorvezetője).

A kápolna alakú tölgyfalapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg mélyebben minket, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: Keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk, és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban „a nehéz hűséget” (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk? Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket vagy már segítjük őket kirepülni a fészekből, vagy esetleg gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?

Csaba testvér így fogalmazott: „Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul! Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, Egyházunk, mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik! Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet! Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán!

Tovább...
 
Életre növelő - schönstatti műsor a gyereknevelésről a Mária Rádióban
MŰSORVEZETŐ: Varga Erika, szakértő Uzsalyné Pécsi Rita.

ÚJ BESZÉLGETÉS

Szilveszter után, farsang küszöbén -  avagy buli határokkal...

 Mennyire korlátozzuk, lássuk el jó tanácsokkal bulizni vágyó kamaszainkat, főként, ha már van rossz tapasztalatunk is. Mit szabad és mit nem? A műsor meghallgatható itt: bulimp3:

A korábbi adások letöltése a Tovább gombra kattintva:

Tovább...
 
2014. október 16-18. Magyarok Schönstattban

Kaposi Laci és Andi képes összállítása a magyarok jubileumi ünnepségről Schönstattban. A szöveg és a fotók a címre kattintva pdf-ben olvashatóak:

 

 
2015. évi családnapok

Felkerültek a honlapra a 2015. évi családnapok időpontjai és beosztásuk. http://csaladok.schoenstatt.hu/Csaladnapok-idopontjai.html.  Lehet jelentkezni az iroda@schoenstatt.hu címen.  Nem jelezzük a honlapon, ha betelt valamelyik hét, csak a jelentkezésre adott visszaigazolásban. Szeretnénk látni, hogy mekkora lesz a tényleges túljelentkezés.  Kérem szépen, osszátok meg a hírt a veletek kapcsolatban álló többi családdal is.  Az óbudavári nyári heteken kívül más időpontban és helyszíneken is lesznek családnapok.

  • Tematikus hétvége február 20-22-én, téma: a Szeretetszövetség. Szervezők:Perei Gábor és Nóra, Turai Dénes és ÉvaSzalánczi Gábor és Marianna
  • Családnapok a nagyhéten: (2015. március 28- április 3.) tervezünk egy első résztvevős hetet, előadók: Papp Géza és Timi, ifj. Endrédy István és Orsi.
  • Családnapok Kentenich atya pedagógiája alapján – nevelési kérdésekről (2015. július 12-18-ig, vasárnap estétől szombat reggelig) első alkalommal lesz olyan tematikájú családnapok, mely teljes egészében – Kentenich atya pedagógiája alapján  fog szólni. Előadók: Uzsaly Zoli és Uzsalyné Pécsi Rita. További részletek ide kattintva.
  • Családnapok Sopronban (2015.július 19-július 25-ig). Elsősorban azon családok jelentkezését várjuk, akik már többedszer vesznek részt családnapokon, és soproni részvételükkel lehetőséget biztosítanának, hogy többen jussanak el jövő nyáron Óbudavárra. Részletek ide kattintva.

 

 

 
Hálatelt szívvel

  Hálatelt szívvel tekintünk vissza Schönstatt elmúlt 100 évére, a Jubileumi év kegyelmeire, az örömteli pillanatokra. Mozgalmunk virágzik, Ferenc pápa új küldetést, feladatot adott nekünk. Magyarországon és szerte a világon egy élettel teli, Kentenich atya iránt elkötelezett, a Szűzanyával szövetségben élő közösség vagyunk.
Ünnepeltünk, hálát adtunk és előre tekintünk. Meghívunk Benneteket, hogy beszélgessetek arról, hogy mit jelent Nektek Schönstatt, Óbudavár, a Szűzanya. Tekintsétek át, hogy mit köszönhettek meg, mit kaptatok ajándékba. Hol változtatta meg az életeteket Schönstatt, miért és mennyire kötődtök a Mozgalomhoz?
És szép lenne, ha elgondolkoznátok azon is, hogyan tudnátok segíteni Mozgalmunkat, mit tudnátok a Szűzanyának ajándékozni?
A Szűzanya kérése, hogy gyarapítsuk szorgalmasan a kegyelmi tőkét. Ez a legfontosabb. Szép lenne, ha tudnánk rendszeresen imádkozni a mozgalomért, hogy növekedésünk, gyarapodásunk lelkileg is végbe menjen és erősödjünk.

Tovább...
 
Ferenc pápa válaszai a Schönstatt Családnak az audiencián

  Család, máriás pedagógia, ifjúság, társadalom és Egyház -

Ferenc pápa válaszai, a Schönstatt Család százéves jubileuma alkalmából rendezett pápai meghallgatáson

Vatikán, 2014. október 25.

Ferenc pápa: Sérüléseket gyógyítani, helyrehozni és kísérni a családot

 „Helyre kell hozni sok dolgot a mai sérült családokban” – mondta Ferenc pápa, válaszolva az első kérdésre a Nemzetközi (Katolikus) Schönstatt Mozgalom számára rendezett audiencián, melynek témája a család volt, mely nagyon aktuális kérdés. „Követnünk kell Jézus tanítását, „a nagy időpazarló mesterét”, aki időt szánt a jelenlétre (kísérésre), sebek gyógyítására, tanításra, és hagyott időt, hogy tudjon érlelődni a lelkiismeret.” Róma püspöke kiemelte a házasságra való felkészülés fontosságát: „Nem gondolhatjuk, hogy a házasságra készülő jegyesek felkészítésére elég lehet 2 találkozó, vagy 2 konferencia. Ez a mulasztás a mi bűnünk, papoké és laikusoké, akik érdekeltek vagyunk a család megmentésében.
Az ideiglenes kultúrával és a család jelenkori drámáival kapcsolatban – melyek annyi szenvedést okoznak a gyermekeknek – a Szentatya kihangsúlyozta, mennyire fontos a türelemmel való kísérés, amelyben kifejezzük hozzájuk való közelségünket:

 1. A család

 Szentatya, a Gondviselés megajándékozott bennünket azzal a szép megtapasztalással, hogy a Szeretetszövetség lelkisége vezeti és erősíti a házaspárokat és családokat. Ugyanakkor érzékeljük, hogy sok kereszténynek nincs lehetősége átélni a házasság szentségének szépségét.

Tovább...
 
Schönstatt-szentélyt szeretnénk Budapesten!

November végén, az első Szövetség Óráján elkezdtünk egy szentélykilencedet (Tilmann Beller: Az új kezdet: Mária), hogy megmutassuk a Szűzanyának: komolyan gondoljuk! Nem csak vágy van a szívünkben, hanem szeretnénk tenni is azért, hogy az Ő segítségével megépülhessen egy ifjúságnak szentelt schönstatti szentély Budapesten.
Ezért kérünk Téged is, hogy imádkozz velünk, és ha teheted, akkor a következő kilenc héten gyere el legalább egyszer a Szövetség Órájára és mutasd meg; Te is komolyan gondolod és ajándékozz a Szűzanyának egy kis időt.
(A Szövetség Órája: minden pénteken, délután 3 és 4 óra között van a Közösségi Helyen. Egy lehetőség a szeretetszövetségben élőknek a találkozásra, és a szövetség elmélyítésére.)
Aki szeretne bekapcsolódni a kilencedbe, az a kilencedben található rövid gondolatok átolvasása után (akár azok alapján) válasszon valamit, amit azon a héten a kegyelmi tőkébe ajánl a Szűzanyának a Szentélyért.
9 hét? 9 hónap? 9 év?
Rajtad is múlik!
"Semmit nélküled, semmit nélkülünk!"

Tovább...
 
Kentenich Pedagógia Műhely

Szeretettel hívjuk az érdeklődőket, hogy együtt folytassuk dr. Pécsi Ritával 2015-től Kentenich atya pedagógiájának feldolgozását, gyűjtsünk tapasztalatokat és azokat osszuk meg egymással. Készítsünk kisebb csoportokban, vagy egyénileg is használható anyagokat a további feldolgozáshoz, hogy ez a nagy kincs a hétköznapokban örömtelien alkalmazható legyen minél szélesebb körben.

 A képzés tervezett tartalma:

  1. Ismeretek napi szintre hozása (Kentenich pedagógia szisztematikusan)
  2. Módszerek – csoportok, iskolák, szülők és egyének számára – az előadások feldolgozásához
  3. A feldolgozáshoz és a továbbadáshoz szükséges anyagok kidolgozása
  4. Közös esetmegbeszélések

Terveink szerint ez

  • egy 2,5 + 0,5 éves közös munka lenne:
    • 2015 tavaszától 2017 nyaráig 5 félév,
    • 2016 és 17-ben egy-egy nyári hét,
    • 2017 őszén pedig a "vizsgák" és küldetésünnep.
  • félévente (ősszel, tavasszal) 3-3 szombaton 10–17 óra között
  • Helyszín: Pécs, Kolping-ház, ahol szükség esetén bármelyik napon megoldható az ott alvás, amit ingyen bocsátanak rendelkezésünkre
Tovább...
 
Fáklyás futás - Pompei-Róma-Schönstatt

9 nap, 1800 km, 84 futó 11 országból (interjú Márky Ádámmal)

Hogyan jött az ötlet, hogy részt vegyen a Fáklyás futáson?

Csermák Péter mesélt róla tavaly októberben, az első budapesti szentély-megbeszélésen. Nagyon tetszett az ötlet, még aznap este meg is beszéltem feleségemmel, Annamarival, és jelentkeztem az interneten. Felix (az egyik főszervező, schönstatti kispap) mesélte, hogy én voltam az első külföldi jelentkező. Aztán, ahogy közeledett az időpont, egyre nagyobb tehernek tűnt, egyszer majdnem le is mondtam. De egyrészt éreztem, hogy a Szűzanyának nagyon fontos, hogy legyen ott egy magyar is, és majd gondoskodik az itthon dolgokról, meg a családomról, másrészt, amikor kint voltunk Schönstattban, augusztusban a Vértező III. évfolyamával, beszéltem Felixel és a lelkesedése rám is átragadt. A másik kisebb nehézség a pénz volt, mivel a részvételi díj több volt, mint egy havi fizetésem, de ez is megoldódott.

Hogyan zajlott a Fáklyás futás?

Tovább...
 
Schönstattban Az én Schönstattom

Az én Schönstattom eszméje nem újdonság a schönstatti családok számára. Tilmann atya gondolata mindannyiunk számára fontos útjelzőként szolgál. Igyekszünk ezt életre váltani és a hétköznapjainkban megélni. A magyarországi mozgalmon belül azonban van egy fiatalokból álló kis csapat, akiknek az elmúlt évben ez az eszme talán még ennél is többet jelentett.

Gertrúd-Mária nővér Óbudaváron, egy tavaszi hétvégén azzal az ötletével keresett meg, miszerint Schönstattban a Jubileumi ünnepen volna lehetőség arra, hogy magyar fiatalok is bemutatkozzanak, szolgáljanak. Talán színház, talán tánc vagy ének… még nem tudja pontosan, de mindenesetre gondolkozzunk rajta.

Fiatalokkal foglalkozó gyakorlott drámapedagógusként foglalkoztatni kezdett a gondolat.

Tovább...
 
Zsinat 2014. Óbudavár

         „Mária segít, hogy meghalljuk a Szentlélek hívó szavát, ahogyan Ő is meghallotta és figyelt rá egész életében. Ez Schönstatt egyik nagy titka! Isten szól hozzánk, és mi válaszolunk Neki. …nem az a fontos, hogy sokan legyünk, hanem hogy sugározzunk!”
(Heinrich Walter atya, a nemzetközi Schönstatt Mozgalom elnökségének vezetője
, Magyar mise 2014. október 17.)

„Add tovább a tüzet!
Legyél részese valami nagyszerűnek!
Olykor Isten kegyelmének szüksége van egy emberre!
Valakinek hordoznia kell őt!”
(Fáklyás futás video 2014. október 17.)

Kedves Schönstatti Családok!
Örömmel adunk hírt az idei, jubileumi év zsinatáról, amit 2014. november 7-9. között tartottunk Óbudaváron. A jubileumi ünnep lendülete már a nagyobb létszámban is érzékelhető volt.

Program:
Nov. 7. Ráhangolódás a kápolnában, milyen élethelyzetből érkeztünk?
Nov.8. I. Gertrúd-Mária nővér előadása, mi foglalkoztatja a családokat?
            II. A Te szövetséged a mi küldetésünk” - Hogyan ünnepeltük a 100 éves Jubileumot
            III. Mi foglalkoztatja a családokat? Mi érintett meg?- válaszok rögzítése.
Nov.9. IV. Jelmondat keresése, aktuális kérdések összegzése, rögzítése (családnapok témái)

Tovább...
 
Kentenich-pedagógiai családnapok

  Kedves családok!

Idén július 12-18-ig (vasárnap estétől szombat reggelig) első alkalommal lesz olyan tematikájú családnapok, mely teljes egészében – Kentenich atya pedagógiája alapján – nevelési kérdésekről fog szólni. A családnapokat Uzsaly Zoli és Uzsalyné Pécsi Rita fogja tartani. Olyan családokat várunk erre a hétre, akik nem először vesznek részt családnapokon, ahol a gyerekek nagyobb része van középiskolás korban vagy az alatt, akik úgymond benne vannak a gyereknevelés sűrűjében. Ez a hét idén nem Óbudaváron lesz – mert sajnos, de ugyanakkor örömteli módon is, kinőttük az óbudavári központ befogadó képességét –, hanem Kaposszentbenedeken, a Porta Pacis lelkigyakorlatos házban. (http://portapacis.hu)

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>

Találatok 43 - 63 / 117
Kentenich atya gondolatai az év minden napjára
"Hasonlóan az elhagyott templomtoronyhoz, melybe denevérek és baglyok fészkelik be magukat, ha a mi lelkünkben is hosszan hallgatnak az imádság harangjai, minden ami csak akar, akadálytalanul behatolhat és megtelepedhet. Mihelyt az imádság harangzúgása csendül elő a lélekből, elűz mindent, ami szembenáll Istennel."
Tilmann atya válaszol
Férjnek és feleségnek lehetnek-e egymás előtt titkai?
Tovább...
 
Online látogatóink
Jelenleg 1 vendég olvas minket
Mások rólunk
Ablak a világra
Támogatóink




Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
 
Top! Top!