Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Hírek arrow Páros nap 2015. 03. 28, Közösségi Ház
2017.10.24 [06:16]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Páros nap 2015. 03. 28, Közösségi Ház Nyomtatás

  Idén is megrendezésre került Bartal Orsi és Gergő szervezésében a párkapcsolati témájú egynapos ’mini-lelkigyakorlat’. Az óbudavári és egyéb schönstattos programok hangulatához híven, itt is kellemes arányban voltak játékos, komoly, interaktív, és hagyományos előadás jellegű részei a napnak

   Előadó házaspárnak Bodó Rita és Marci jöttek. Egy rövid bevezetés után bemutatkozással kezdtünk, társunkról meséltünk a többieknek egyes szám első személyben. Ezután változatos ön- és társismereti játékok, feladatok töltötték ki a délelőttöt, melyekben a közvetlen megtapasztalás élménye által érthettük meg a társunk, és saját magunk szempontjait, illetve figyelhettünk fel a kapcsolatunkban jelenlévő sajátságokra. Ez különösen tetszett, hiszen sok helyen csak előadást hallgatunk a fontos dolgokról, itt az aktív részvétel által tényleg bevonódtunk azok megélésébe.

Ebéd után kaptunk kis időt, hogy társunkkal kettesben elmenjünk sétálni, kávézni, ez alatt tudtunk beszélgetni a délelőtt tapasztalatairól, óbudavárosan mondva:’arattunk’. Visszatérve a Közösségi Házba, a délelőttihez hasonló változatos programok voltak, többek közt minden pár elkészíthette a saját tervezésű ’Kapcsolatunk Címerét’, melyen a kapcsolatuk fontos dolgait szimbolizálták.

A rövid nap ellenére sok élményben volt részünk, ezek feldolgozását otthon folytattuk. Köszönjük a szervezést!  Oszoli Dániel

A Tovább gombra kattintva olvasható Gál Kata és Jóna Bálint írása

Mivel még nem voltunk hasonló eseményen, nagy várakozással és egy cseppnyi izgalommal tekintettünk a közelgő Páros Nap elébe. A rendkívüli közlekedési állapotokkal és hiányos Budapest ismeretünkkel dacolva eljutottunk a „tett helyszínére”. A program otthonául a Schönstatti Közösségi Hely szolgált, egy meghitt kis zug a fővárosi forgatagban. Az alkalom szervezői a Bartal házaspár, Orsi és Gergő voltak, akiket az óbudavári Családakadémiás hétvégéken ismertünk meg. Vidám, figyelmes házigazda módjára látták vendégül a résztvevő párokat. Bodó Rita és Marci, az előadók nagy lelkesedéssel és izgalommal fogadtak minket, rengeteg érdekes és tanulságos játékkal készültek, amik kapcsán sokat megtudhattunk magunkról és a másikról.

A közös ima után rendhagyó dolog következett, amikor is egymást kellett bemutatnunk magunk helyett. Ez nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert pár mondatban kellett összefoglalnunk azt, ami a párunkra leginkább jellemző. Ezek után olyan feladatokat kaptunk, amelyek abban segítettek, hogy egymás érzéseit szavak nélkül, csupán a tekintetünkből megértsük. Jó gyakorlat volt számunkra az is, mikor ezt közösen is kipróbáltuk a kapus játék során, melyben a kör közepén álló játékosnak kellett megtalálni az előre kijelölt „kaput” a többiek szemébe nézve.

Ezt követően fakockákat kaptunk, mindenki egyformát és ugyanannyit, melyből a pároknak egymással, háttal ülve kellet ugyanolyan építményt felépíteniük. Az építkezés során láthattuk, hogy melyikünk a domináns, illetve hogy mennyire tudunk együttműködni. Nagyon tetszett nekünk, mert kicsit jobban megismerhettük egymást.

A párok építményeinek megcsodálása után a lányok Rita, a fiúk Marci vezetésével megfogalmazták, hogy mit is szeretnek az ellenkező nemben, és hogy milyen elvárásokat támasztanak feléjük. A plakátokra írt tulajdonságokat látva levonhattuk a következtetést, hogy a fiúk egészen más dolgokat várnak el a lányoktól, és fordítva.

Hallhattunk egy rövid előadást a különböző személyiségtípusokról, majd kitöltöttünk egy tesztet, aminek elemzésekor láthattuk, hogy melyik bibliai személyre hasonlítunk a leginkább, és hogy annak mik az erősségei és gyengéi. Kiértékeléskor sok azonosságot fedeztünk fel a szentírási alak és magunk között. Jó volt szembesülni a jó és rossz tulajdonságainkkal és látni azt, hogy bár különbözőek vagyunk, kiegészítjük egymást.

A nap, számunkra legkülönlegesebb történése során, Marci vezetésével egy nem mindennapi kiránduláson vettünk részt a különböző érzelmek és érzések világában. Jó volt kicsit elcsendesedni és beleélni magunkat az elbeszélés mozzanataiba.

A délelőtti program lezárása után elfogyasztottuk Barta Orsi által készített ízletes gulyáslevest, ekkor nyílt lehetőségünk egy kicsit beszélgetni a többiekkel. Ebéd után a párok elvonultak, mi is kerestünk egy padot a közelben, ahol leülhettünk és átgondolhattuk a nap eseményeit, megoszthattuk egymással gondolatainkat, érzésinket. Nehéz szívvel indultunk vissza a közösségi helyre, örültünk volna, ha egy kicsivel több idő jut az eseményekben és élményekben gazdag délelőtt megbeszélésére.

Visszatérve, egy halom színes papír és a falon egy idegen szó fogadott minket: Heraldika. Rögtön találgatni kezdtük a jelentését, ami hamarosan ki is derült. Egy rövid előadás keretében megismerkedhettünk a címertannal, a különböző szimbólumok és színek jelentésével, és elkezdhettük kigondolni a saját címerünket. Nagy lendülettel vágtunk bele a tervezésbe: megpróbáltuk felidézni minél több közös emlékünket, átgondolni azokat a dolgokat, amik a legfontosabbak számunkra. Bár nem volt elegendő időnk a címer elkészítéséhez, elhatároztuk, hogy később azért befejezzük.

Utolsó programunk a kedvesünknek szánt levél írása volt, melyben papírra vetettük a nap folyamán bennünk megfogalmazódott érzéseket és ígéreteinket. Mindkettőnk számára fantasztikus emlék marad, hogy levelünket egy közös ima keretében adhattuk át.

A napot aratással zártuk, átbeszéltük, mi volt számunkra hasznos, mit tudunk hazavinni, illetve elmondhattuk negatív véleményünket is.

Nagyon szívesen emlékszünk vissza a páros napra, igazán hálásak vagyunk a szervezőknek és az előadó házaspárnak. Úgy látjuk, hogy sokat tanultunk, értékes gondolatokkal gazdagodtunk. Minden párnak bátran ajánljuk, mi jövőre is ott leszünk!

fotók

 
 
Top! Top!