Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Én kis kertet kerteltem arrow Savanyított káposzta
2017.09.20 [12:51]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Savanyított káposzta Nyomtatás

Savanyított káposzta hordóban tetszőleges mennyiségű

  • Minden edényt, gyalut, kést, vágódeszkát, mérőpoharat, a fűszerpaprikát is! alaposan elmosunk, szárazra törlünk. Nagyon fontos, hogy minden tiszta legyen, mert ellenkező esetben megromlik a káposztánk.
  • Eltávolítjuk a fejes káposzta külső leveleit, félbevágjuk, kivágjuk a torzsákat. 
  • Fél marék sót szórunk a hordó aljába, ezt letakarjuk néhány egészséges és tiszta káposztalevéllel.
  • Elkezdjük legyalulni a káposztát, én nagyjából 2 kg-os adagokban gyalultam egyszerre, majd ez ment a cseréphordóba. Vigyázzunk! A kés(ek) élesek!
  • Minden sorra 6 dkg só (1 kg káposzta 3 dkg só), néhány szem borókabogyó és bors, teáskanál köménymag, 3-4 babérlevél, 1-2 fűszerpaprika kerül. Ezt finoman hozzáforgatjuk a szálas káposztához, és ököllel alaposan ledöngöljük. A harmadik réteg döngölésénél már fel kell jönnie a káposztalének. A hordó töltésénél és a döngölésnél használjunk gumikesztyűt!
  • Ha már a hordó harmada megtelt, tehetünk bele egészben hagyott káposztafejet. Ebben az esetben vágjuk ki a káposzta torzsáját, de a fejet hagyjuk egészben. Az így keletkezett lyukat, töltsük fel sóval. A talpára állítva tegyük a hordóba, köré és fölé szálas káposzta kerüljön, alaposan ledöngölve. Az idén én kihagytam, sok helyet foglal a hordóban. :) 
  • A cserépedénynek nem kell csurig lennie, hagyjunk 10-20 cm  - vagy, ha kevesebb a káposztánk, több helyet - az edény peremétől. 
  • Gyaluljunk le néhány fej vöröshagymát, szedjük szálaira, és ezzel szórjuk meg, az utolsó réteg káposztát, dobjunk rá néhány szem borsot, borókát, babért. Tisztítsuk meg az edény száját és a víztartó árkot. A vöröshagyma el is maradhat, de azontúl, hogy jó ízt ad a káposztának, meggátolja a rosszindulatú baktériumok elszaporodását.
  • Tegyük rá a fedőt, helyezzük a hordót a helyére, töltsük fel a víztartó árkot tiszta vízzel.
  • A hordót állítsuk meleg helyre, a konyha egy sarkába, vagy olyan helyre, ahol nem zavar minket. Fontos, hogy az erjedés kezdetén 20-25 fokos helységben legyen. Ha hidegebb van, nem, vagy csak nehezen indul meg a tejsavas erjedés, a káposzta megkeseredik, megromlik. Néhány óra elteltével, már hallani lehet, ahogy buborékok pattannak szét a vízben. : )
  • Miután alaposan forr, már kimehet hűvösebb helyre, miután leáll az erjedés, (2-3 hét) mehet a garázsba, pincébe, spájzba, erkélyre. Hűvös, száraz helyen biztos, hogy friss, ropogós savanyúkáposztánk lesz egész télen.
 
 
Top! Top!