Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Hírek arrow Schönstatt-szentélyt szeretnénk Budapesten!
2017.06.25 [02:04]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Schönstatt-szentélyt szeretnénk Budapesten! Nyomtatás

November végén, az első Szövetség Óráján elkezdtünk egy szentélykilencedet (Tilmann Beller: Az új kezdet: Mária), hogy megmutassuk a Szűzanyának: komolyan gondoljuk! Nem csak vágy van a szívünkben, hanem szeretnénk tenni is azért, hogy az Ő segítségével megépülhessen egy ifjúságnak szentelt schönstatti szentély Budapesten.
Ezért kérünk Téged is, hogy imádkozz velünk, és ha teheted, akkor a következő kilenc héten gyere el legalább egyszer a Szövetség Órájára és mutasd meg; Te is komolyan gondolod és ajándékozz a Szűzanyának egy kis időt.
(A Szövetség Órája: minden pénteken, délután 3 és 4 óra között van a Közösségi Helyen. Egy lehetőség a szeretetszövetségben élőknek a találkozásra, és a szövetség elmélyítésére.)
Aki szeretne bekapcsolódni a kilencedbe, az a kilencedben található rövid gondolatok átolvasása után (akár azok alapján) válasszon valamit, amit azon a héten a kegyelmi tőkébe ajánl a Szűzanyának a Szentélyért.
9 hét? 9 hónap? 9 év?
Rajtad is múlik!
"Semmit nélküled, semmit nélkülünk!"

Két éve már, hogy Budapesten Közösségi Helyünk lett, ahol összejöhetünk, tarthatjuk a programjainkat, csoport-összejöveteleinket, otthon érezhetjük magunkat.
A Közösségi Helyért végzett imakilenced elején, a kilenced céljaként fogalmaztuk meg:
„Olyan világban élünk, ahol fiatalként egyre nagyobb szükség van az otthonra. Fontos, hogy minél inkább és minél gyakrabban tapasztaljuk meg az otthonosság érzését, annak lehető legmélyebb formájában. Szeretnénk otthont kapni és otthont teremteni. Nem pusztán a magunk számára. Szeretnénk, ha a Szűzanya a fővárosba is „beköltözne”. Egy helyet szeretnénk a számára, ami egészen az övé és egészen a miénk is. Egy állandó otthont ifjúsági közösségünk számára.”
Megtapasztalhattuk, hogy a Közösségi Helyen jól érezzük magunkat, jó oda betérni napközben, akár tanulni, akár pihenni, akár beszélgetni. Sokan vagyunk, akik rendszeresen járunk oda, akár szinte naponta.

Tavaly ősszel aztán megfogalmaztuk, kimondtuk azt a vágyunkat, hogy szeretnénk Budapesten is egy schönstatti kápolnát. Ennek első kézzelfogható jeleként elkészíttettünk egy Mária-képet, ami majd a budapesti szentély oltárképe lesz. Ez a kép velünk volt Schönstattban a jubileumi ünnepen is, ahol a magyar misén Walter atya megáldotta (Walter atya a Schönstatt Mozgalom általános elnökségének a vezetője). Most a képet a Közösségi Helyünk háziszentélyében helyeztük el szentmise keretében október 27-én, az Előalapító okirat 102. évfordulóján. A szentmisét Pintér Piusz atya mutatta be, s 45-50-en voltunk, főleg a fiatalok közül, de néhány család is eljött együtt ünnepelni.
Természetesen nem gondoljuk, hogy máról holnapra szentélyünk lehet Budapesten, de hisszük és reméljük, hogy sok év munkája, áldozata és imája nyomán felépülhet, és egy kis oázissá válhat, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk, imádkozhatunk. Ehhez szeretnénk kérni a Ti imádságaitokat is!

Mivel a szentély vágyát az ifjúság mondta ki, ezért szeretnénk, ha a kép ára is elsősorban a fiatalok adományaiból gyűlne össze. Ezzel is egy kicsit bizonyítva szándékunk komolyságát. Még úgy is, hogy a szentélyt nyilvánvalóan nem csak a fiatalok fogják használni.

További képek ebben az albumban: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.265707490231374.1073741825.163783350423789&type=3

 
 
Top! Top!