Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Hírek arrow Schönstattban Az én Schönstattom
2017.08.18 [01:32]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Schönstattban Az én Schönstattom Nyomtatás

Az én Schönstattom eszméje nem újdonság a schönstatti családok számára. Tilmann atya gondolata mindannyiunk számára fontos útjelzőként szolgál. Igyekszünk ezt életre váltani és a hétköznapjainkban megélni. A magyarországi mozgalmon belül azonban van egy fiatalokból álló kis csapat, akiknek az elmúlt évben ez az eszme talán még ennél is többet jelentett.

Gertrúd-Mária nővér Óbudaváron, egy tavaszi hétvégén azzal az ötletével keresett meg, miszerint Schönstattban a Jubileumi ünnepen volna lehetőség arra, hogy magyar fiatalok is bemutatkozzanak, szolgáljanak. Talán színház, talán tánc vagy ének… még nem tudja pontosan, de mindenesetre gondolkozzunk rajta.

Fiatalokkal foglalkozó gyakorlott drámapedagógusként foglalkoztatni kezdett a gondolat.

Többszöri beszélgetés után aztán lassan összeállt a kép. Legyen színház, de nemzetközi nyelven. Kevés szóval, inkább a mozgás és a kifejező mozdulatok eszközeivel, a címe pedig legyen „Az én Schönstattom”.
A IV. szövetségi évfolyam fiataljait megszólítva kellő nyitottságot éreztünk bennük arra, hogy belevágjunk.
Nyáron a családnapokat Schönstattban töltöttük, ahová fiataljaink is nagy számban elkísértek bennünket. Az évfolyam itt ünnepelhette az 5 éves szentelését, amelynek kegyelmei nagy hatással voltak mindannyiunkra. Talán ennek is tudható, hogy a fiatalok nyitottsága mellé mindezek után óriási lelkesedés is párosult. Vitorlánk szelet kapott, így neki is láttunk a próbafolyamatnak.
Júliusban egy hét kemény, de közösségi élményekben annál gazdagabb próba, majd két még fárasztóbb őszi hétvége. Mindez hálózsákos kakaó-partikkal tarkítva Dusnokon a Kincskereső Dráma- és Kézműves Műhely próbatermében (ez a saját lakásunk…)
(Ezek hangulatáról, a fiatalok között kialakult kapcsolatról, a közösség élményéről az alábbi linken olvasható cikk: http://2014.schoenstatt.hu/igy-keszulunk-mi-fiatalok-schonstattrol-mozgasszinhaz-nyelven )

Október 15-én, szerdán hajnali 5 órakor keltünk útra Budapestről. A fiatalokkal teli buszon együtt utaztunk a Mária Musical csapatával, akik ismét színpadra állították zenei előadásukat s velünk együtt több előadásra készültek odakint. Szép volt látni több mint hatvan lelkes magyar fiatalt „Thália szekerén”.
Első utunk késő éjszakai megérkezésünk után Kentenich atya sírjához vezetett. Már nyáron is nagyon jó volt ott lenni, de most zarándok utunkat alapító atyánk sírjánál kezdeni, egészen különös élmény volt. Fejet hajtani az elmúlás szarkofágjánál tudva azt, hogy ez nem a vég, hanem a kezdet mérföldköve, tudva hogy holnaptól ezrek jönnek ide a világ minden tájáról, egy nagy áramlat részeként, hogy erőt merítsenek egy új évszázad küldetéséhez…
Csütörtökön időben kellett kelnünk és indulnunk, mert 9 órakor a kb. 120 fős magyar zarándokcsoport az Ősszentélynél találkozott. Már a buszról való leszállás alkalmával megtapasztalhattuk az ünnepi hangulatot. Zene, zászlókkal integető mosolygó fogadócsoportok mindenütt. Az Ősszentély melletti parkoló egy nagy regisztrációs hellyé lett átalakítva, amelyen többek között fotókon bemutatták a világ összes szentélyét is.
A Kápolnához ezúttal nem egyenes út vezetett. Tekergős, kissé hosszadalmasabb mesterséges „ösvényen” kellett végighaladnunk. Először nem értettük, majd megéreztük, hogy zarándokok vagyunk. Szép volt a hosszú percekig tartó séta alatt ízlelgetni zarándok-létünket, miközben szembetalálkozhattunk másokkal, akik sugárzó arccal, boldogan igyekeztek velünk együtt a Szűzanya Szentélyébe.
Csoportunk számára ez a nap más miatt is tele volt izgalommal. 12 órakor volt az első fellépésünk a Pedagógiai sátornak nevezett iskolai színházteremben illetve csarnokban. Gertrúd-Mária nővér kedves mosolya, segítőkészsége velünk volt végig, de a kérdés is: „Ki fog déli 12 órakor egy ismeretlen darabot megnézni egy kicsi ország fiataljainak előadásában?” Előadás előtt pár órával intenzív reklámtevékenységbe kezdtünk. „Az én Schönstattom” logóval ellátott egyen-pólóba, mosolyogva, szorgalmasan osztogattuk az előadásunk szóróanyagát és plakátoltunk mindenfelé…
A kezdés előtt már sejteni véltük, hogy lesz, aki kíváncsi ránk… A kb. 300 fős nézőtér kezdett megtelni és csak jöttek és jöttek az emberek!
Egy röpke ima, bátorító mondatok és egy kéz-pacsi után elkezdtük…. Tudtuk, hogy a Szűzanyának játszunk és ez nagy erőt adott a fiataloknak is…
Izgultunk, de az örömtől mindenkinek csillogott a szeme. Láttam a fiatalok jókedvét, és éreztem, hogy boldogan játszanak. Már megérte! Az előadásról készült egy amatőr kisfilm, nem túl jó minőségben, de ha sokkal jobb lett volna a felvétel, akkor sem tudná visszaadni azt, ami ott fönn és a fiatalokban belül megtörtént…

A video ide kattintva tekinthető meg.

A vakuk villogásából, a nézőtéri csendből, majd a vastapsból érezhető volt, hogy valamit sikerült átadni. A gondolatok, amiket próbáltunk a színház nyelvén megfogalmazni, értő szemekre és szívekre találtak. Az pedig külön ajándék volt nekünk, ahogy Gertrúd–Mária nővér az előadás után „beviharzott” az öltözőbe és az ő lelkes, lendületes stílusában gratulált a csapatnak.
Túl voltunk az első fellépésen, de nem dőlhettünk hátra, mert még előttünk állt két „Én Schönstattom” és két néptáncos előadás, közben igyekeztünk aktív részvevői lenni a jubileumi rendezvényeknek is. Ezen az estén volt az első nagy közös szentmise az Arénában közel tízezer ember részvételével. Békességben és örömmel voltunk együtt, mint egy nagy nemzetközi család! Csermák Péter kezdeményezésére a szentmise után énekeltünk egyet-kettőt az Arénában, ami egy szép és lelkesítő feladat volt csapatunk számára.
A nap még nem ért véget, hiába múlt már el 22 óra. A két csapat közösen elindult Tilmann atya sírjához. Mindenki tudta, fontos percek következnek. Tilmann atyának, mi magyarok nagyon sokat köszönhetünk, ráadásul ő a szövegírója a Mária Musical-nek és az ő gondolata volt az „Én Schönstattom” eszméje is. Ezekre gondoltunk miközben a több mint 60 magyar fiatal égő mécsesekkel szívet formált a sírja köré, kedvenc dalát énekelve: „Kész az én szívem Uram! Néked zeng a dalom…”
Itt ébredtünk rá, hogy miért is kellett a két csapatnak egy buszon utazni!
Pénteken folytatódtak a fellépéseink. Ezen a napon 3 előadás várt ránk. Kicsit rutinosabban, de azért izgulva vágtunk bele, hisz a néptáncos koreográfiát még nem mutattuk be, ráadásul ezt egy étkezősátorban kellett eltáncolnunk, ahol közben jövés-menés volt.
Fiataljaink megint kitettek magukért: magyaros biztonsággal, szinte profi módon táncoltak.
Az esti vigília - szeretetszövetségünk megújításának előestéjén - az Arénában kezdődött. Több ezer ember, köztük mi is kitártuk szíveinket, hogy együtt lépjünk be az „új évszázadba”. Meggyújtottuk mécseseinket jelképezve a vágy tűzét, amelynek „lángra kell gyújtania szíveinket”.
Fiataljaink sugárzó arca, a nemzetek megszámlálhatatlan zászlói, 10-12 ezer ember… és a Szűzanya. Szinte katartikus élmény volt látni az élő Egyházat!
Csapatunk aznap több helyen bekapcsolódott a lehetőségekbe. Kiállításokat néztünk meg, jubileumi mérkőzést játszottunk egy giga-brutál nagy csocsón, a lányok ékszert készítettek maguknak, majd az Ifjúsági sátorban mi felnőttek is elvegyültünk a fiatalok között és egy vidám és sodró hangulatú együttlétben volt részünk. (Te voltál már több száz fős tömeg kellős közepén, miközben körülötted argentin és chilei fiatalok extázisban „allelujáznak”… hát én néha féltem… egy kicsit).
Az est végén mindenki átvehette az egyéni rajtszámmal ellátott futópólóját, hogy „abban fussuk meg Schönstatt következő 100 esztendejét.”
Szombaton este a Fiesta ünnepen, az élő egyház egy másik arcát láthattuk meg. Táncosok, énekesek, tornászok, karneváli hangulat, fényfestés a domboldalon és tűzijáték a hegy mögül… igazi ünnep volt.
Ezen a napon volt az utolsó tánc-előadásunk is szintén az étkező sátorban, már egészen felszabadult hangulatban. Olyannyira, hogy ezután nem is öltöztünk vissza civilbe, hanem népdalos énekszóval, viseletben vonultunk vissza az Arénától az Ősszentélyhez illetve a Pedagógiai sátorhoz persze nem kis feltűnést keltve. (Mindezt tudatos evangelizációnak szántuk.)
E közben találkoztunk össze Gertrúd-Mária nővérrel, aki sajnálkozott, hogy nem láthatta a táncos koreográfiánkat. Közös fotózás után, úgy gondoltuk rögtönözünk Neki egyet és némi szervezés után játszottunk egy néptáncos ráadást ott a szabadtéren… nem csak a nővér örömére.
Csapatunkra már csak egy feladat várt, a 7. fellépés.
Szombaton 22 órakor a szervező fiatalok számára volt egy közös találkozó, ahol a csoportok bemutatkoztak, így Magyarország képviseletében mi is.
Amilyen könnyednek gondoltuk, olyannyira meg is ijedtünk, amikor beléptünk a fiatalok százaitól hangos, tomboló tömeggel teli sátorba, ahol a színpadon éppen egy brazil csoport járt valami rítus-táncot eufórikus hangulatban. (Most is látom magam előtt fiataljaink falfehérre vált arcát, amint éppen menekülésre fogták volna a tempót.)
Miután sikerült lelket önteni beléjük, (és magunkba is) kissé átalakítottuk - a hely hangulatához igazítva - a tervezett előadásunkat, és amikor a szerencsekerék a „Magyarország”feliratnál megállt, felléptünk a színpadra…
Csak a tízedik másodpercig kellett várni, amikortól a harmonika ritmusára a szereplő fiatalok moldvai énekét a közönség lelkes vastapssal kísérte egészen a játék végéig… Megkönnyebbültünk.
Mindezek után csendes éjszakai séták, az Ősszentély tövében pedig meghitt búcsúzkodás következett, majd vasárnap hajnalban 2 óra körül elindultunk hazafelé… és… szerencsésen haza is értünk, hála Szűzanyánknak!
Az emberek szeretete, figyelme és kedvessége, a tökéletes szervezés, a gyönyörű idő… és még lehetne hosszan sorolni, mi minden tette még felejthetetlenebbé azokat a napokat ott Schönstattban.
Igazi ünnep volt. Áldozat és megtisztulás. Munka és kikapcsolódás.
Hálával tartozunk mindezekért a szervezőknek, de legfőképp Istennek és Szűzanyánknak!

Hodován Péter és Margit

 
 
Top! Top!