zarandoklat plakat_fejléc_2.jpg

Szeretettel hívunk a 2026. augusztus 13-16. között Szombathelyről Óbudavárra tartó zarándoklatra, melyet Ozsvári Csabával járunk Egyházunk hűségben és alázatban való megújulásáért.

Nagy örömmel fogadjuk az egyes állomáshelyeken, rövidebb szakaszokon becsatlakozókat is, valamint azokat, akik szívesen biztosítják számunkra az imádságos hátteret!

Augusztus 13-án, csütörtökön este Szombathelyen találkozunk, majd másnap reggel 8 órakor Székely János püspök atya mond szentmisét a székesegyházban, ahol Kisléghi Nagy Ádám Szűz Mária életét ábrázoló olajfestményein Ozsvári Csaba is látható. Következő állomáshelyünkre, Csempeszkopácsra pénteken délután érkezünk, ahol az Árpád-kori templomnál Csaba régi barátainak, művésztársainak történeteit, beszámolóit hallgathatjuk meg. Szombaton, Nagyboldogasszony főünnepén a reggeli szentmise után indulunk tovább (Vasvár és Tapolca között vonatra is szállunk), és a szombat estét Hegyesden töltjük. Vasárnap, a gyalogos zarándoklatunk utolsó szakaszán megérkezünk Óbudavárra, ahol hálaadó szentmisét ünneplünk augusztus 16-án, vasárnap 14 órakor.

 

Tartsatok velünk részben-egészben, testben-lélekben, ahogy tudtok!

Járjunk, imádkozzunk együtt Csabával az Egyházért, a reánk bízottakért és szívügyeinkért.

 

Szeretettel:

Török Péter és Török-Endrédy Orsi

Ozsvári Rozi és Monostori Bálint

 

Plakát letöltése

információk: emailben: husegzarandoklatatgmail [dot] com ; telefonon: +36 20 591 9872

jelentkezés:   https://forms.gle/4mGiUg5dJmj8fJaQ8

Címkék: 
hírek, Ozsvári Csaba