Családok a Családért Egyesület Magyar Schönstatt Család
Kezdőlap arrow Hírek arrow Jelentkezés családnapokra
2018.05.24 [07:54]
 
 
  • German formal - Sie
  • Hungarian formal
Jelentkezés családnapokra Nyomtatás

A családnapok 2018. január 22-én kerülnek majd meghirdetésre, ami azt jelenti, hogy ettől a naptól  a honlapon a „Rendezvények” fül alatt található naptárban (http://csaladok.schoenstatt.hu/Osszesitett-naptar.html) már láthatóak lesznek a hetek. Jelentkezni az adatbázison (https://db.schoenstatt.hu/) keresztül lehet majd, amely várhatóan 2018. február 5-én hétfőn 18:00-kor indul. 

Ahhoz, hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés, természetesen a szükséges információkat és segítséget igyekszünk mind a megfelelő felületen, mind a háttérben személyes formában biztosítani. 

 Egyúttal szeretnénk a családnapok adott hetére való bekerülést segíteni úgy is, hogy a sok éven át domináns feltételt, a jelentkezés gyorsaságát - a tavalyi gyakorlatnak megfelelően - kibővítenénk, amit az eddigi tapasztalatok alapján tovább finomítunk. A jelentkezési határidő után kialakult időrendi sorrendet módosítva pluszponttal szeretnénk előnyben részesíteni azokat, akik az utolsó két évben nem vettek részt családnapokon, illetve akik tavaly külső helyszínen voltak. Hasonlóan pluszpontot kapnak azok a családok, akik korábban már jelentkeztek az adatbázison keresztül, de nem jutottak be helyhiány miatt az először résztvevők hetére.

Részletezve:

+3 pontot kapnak azok, akik az előző két évben egyáltalán nem voltak családnapokon

+1 pontot kapnak azok, akik az előző két évben csak 1x voltak családnapokon

+2 pontot kapnak azok, akik tavaly külső helyszínen voltak.

+1 pontot kapnak azok, akik helyhiány miatt nem jutottak még el az első résztvevős családnapokra

A jelentkezésnél vegyétek figyelembe, hogy 

- Kentenich pedagógiás hétre azok tudnak jelentkezni, akik már legalább 3x voltak családnapokon, 

- Atyaszeminárium és Égfelé hetekre azok, akik már legalább 2x, 

- sima többedszeri résztvevős hétre pedig értelemszerűen azok, akik már 1x voltak családnapokon.

- A Kentenich pedagógiás hétre azok nem tudnak jelentkezni, akik tavaly is azon voltak. Így szeretnénk biztosítani, hogy az évek során a fokozott érdeklődés mellett többen is eljuthassanak ilyen hétre.

 Az alábbiakban lényegre törően összefoglaljuk a meghirdetendő családnapokat, de további részletek megismerése céljából feltétlenül érdemes az adatbázis honlapján tájékozódni! 

 Többedszeri résztvevős családnapok

 

2018-03-24

2018-03-30

Óbudavár

Többedszeri résztvevős családnapok

2018-06-17

2018-06-23

Óbudavár

Szövetségi évfolyam családnapjai I-II-III-IV. évf.

2018-06-24

2018-06-30

Óbudavár

Szövetségi évfolyam családnapjai V. évf.

2018-07-01

2018-07-07

Óbudavár

Többedszeri résztvevős családnapok

2018-07-08

2018-07-14

Óbudavár

Égfelé hét

2018-07-15

2018-07-21

Óbudavár

Atyaszeminárium

2018-07-15

2018-07-21

Óbudavár

Többedszeri résztvevős családnapok

2018-07-22

2018-07-28

Óbudavár

Első résztvevős családnapok

2018-07-29

2018-08-04

Óbudavár

Szövetségi évfolyam családnapjai VI. évf.

2018-08-05

2018-08-11

Óbudavár

Többedszeri résztvevős családnapok

2018-08-12

2018-08-18

Óbudavár

Első résztvevős családnapok

2018-08-19

2018-08-25

Óbudavár

Többedszeri résztvevős családnapok

2018-08-26

2018-09-01

Óbudavár

Szövetségi évfolyam családnapjai I-II-III-IV. évf.

2018-10-27

2018-11-01

Óbudavár,

Tematikus hét: életközép

2018-07-08

2018-07-14

Sopron

Tematikus hét: Házaseszmény, lelki napirend …

2018-07-22

2018-07-28

Sopron

Kentenich pedagógiás családnapok kamaszokról

2018-07-22

2018-07-28

Kaposszentbenedek

 Végül szeretnénk felhívni figyelmeteket az Adatbázis Segítség menüpontjában található Családnapokra jelentkezés útmutató fülre, ahol további gyakorlatias információt és segítséget olvashattok.

Köszönjük Bogdányi Gábor és Csermák Tomi munkáját, akik elkészítették, karbantartják és fejlesztik mozgalmunk számára az adatbázis informatikai programját.

A KorSó házaspárjainak nevében Rajta Andi és Laci

(A tartalom és a pontrendszer kidolgozói a JUVENE házaspárjai.)

 
 
Top! Top!