Ösztönzések egy szervezett tapasztalatcsere létrejöttére
Kedves Családok!
2004. április 28.- május 2. közt Schönstattban összejönnek a Schönstatt-családok az új és a régi EU tagállamokból családkongresszusra. Ennek fő célkitűzése: Erősíteni a családot, a társadalom legfontosabb alapsejtjét. Megfigyelhetjük, hogy a családi párkapcsolat számára felemelő és 1:1-ben alkalmazható a bibliai szövetség-gondolat és az erre felépített (schönstatti) lelkiség. Továbbá ma a család az első számú (csaknem egyetlen) nevelő közösség. Ahol apa és anya együtt veszik kézbe gyermekeik nevelésének feladatát, ott valószínűbb, hogy olyan személyiségek nevelődnek, akik teherbírók és képesek emberi kapcsolatokra; az életüket felelősséggel tudják alakítani; szolidárisan gondoskodnak a szükséget szenvedőkről, és erőteljesen részt vesznek a társadalom alakításában. Miközben minden erővel azon vagyunk, hogy belsőleg erősítsük a keresztény családokat, kifelé, a legkülönfélébb értékek mai pluralista piacán alázatos keresztény öntudattal hitelesen akarunk élni a keresztény értékek szerint, melyeket tovább is akarunk adni gyermekeinknek, a következő nemzedéknek és minden keresőnek.
A Családkongresszus lelki előkészítésére havonta lehívható a http://www.schoenstatt.de/news2004/xls-familienkongress.php honlapról P. Elmar Busse schönstatti atya egy-egy ösztönző impulzusa, útmutatása a fenti kérdések megválaszolására. Dolgozzuk fel ezeket a családban; beszélgessünk más családokkal róla; gyűjtsük össze az elérhető tapasztalatokat környezetünkből!
2004. január
A NAGYOK CSODÁLATA: NÖVEKEDÉS-ÖSZTÖNZő VAGY FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ
P. Elmar Busse schönstatti atya
Pillantás az életbe
A nagyok élete sok emberből sajátos lelkesedést vált ki. Akik ma nagyszerű dolgokat visznek végbe, legtöbbször gyermekkorukban vagy ifjúságukban álmodtak arról, hogy majd egyszer ők is olyanok lesznek. A 10 éves gyerek csodált szuper sztárjának trikójában megy edzésre, melyet a fanshop-ban vásárolt; a 15 éves lány a szobájában gitározni tanul, és körben a falak tele vannak kedvenc együttesének poszterjaival; egy doktorandusz azért küzd, hogy álláshelyet kapjon a Nobel-díjas professzor intézetében; a kezdő fiatal dolgozó naponta látja családi vállalatuk irodájában az apának és nagyapának okleveleit és díjait, és szeretne majd náluk is jobb lenni. Ilyenek vagyunk mi emberek. Az elején ott áll a nagyok csodálata, amelyből remélhetőleg kinő a buzgó követés vágya. De vannak, akik nem tudnak kitartani a vágyuk mellett, ezért mintegy elővételezik a rezignációt, kudarcot. Így lesz akkor a csodálatból fájdalomcsillapító. Ha már nem érezheti nagynak magát, akkor a nagyok életéből vetődjön legalább egy kis fény az életére a tv vagy az újságok által. Aki szenved saját jelentéktelensége miatt, képes mások dicsőségével kábítani magát. A hétköznapok laposságából meg lehet így szökni, legalábbis addig, amíg a „nagyok” életével foglalkozik. Hasonló megy végbe, amikor a szurkolók ünneplik győztes csapatukat. „Győztünk!” – kiabálják, jóllehet a győzelemért csak a 11 játékos küzdött meg a gyepen. Semmi kivetnivaló sincs abban, ha a sport csúcsteljesítmények feletti lelkesedés a saját aktivitást ösztönzi. De ha megreked az álmodozásnál, akkor ezt meg kell kérdőjelezni.
Pillantás a Bibliába
A hétköznapok ilyen problematikájának a hátterében nézzünk Jézus életére. Van ott egy asszony, akit egészen magával ragadtak Jézus tettei és szavai. Így kiált fel: „Boldog a méh, mely téged hordozott és az emlő, melyet szoptál.” (Lk 11,27) Nem ismerjük a körülményeit, de lehetséges, hogy ő is vágyott egy ilyen híres, hatalmas, és bölcs fiú után. De ez a vonat már elment. Valaki más lett az anyja. Talán ezért mondja boldognak Jézus anyját. Az asszonyban talán van egy kis irigység is Jézus anyjára és egy kis önsajnálat: „Sajnos nekem nincs ilyen fiam!”
Mit válaszol Jézus erre a magasztalásra?
„Boldogabb, aki hallgatja és megőrzi Isten igéjét.” (Lk 11,28)
Ezzel ismét minden nyitva van: Mindenki kap esélyt a boldogságra. Aki úgy véli, hogy a boldogság mindig máshol van, mint ahol ő van, a felmerülő esélyeket és lehetőségeket éppen e felfogás miatt nem fogja észrevenni. Az ilyen megmarad a sopánkodásnál, hogy sajnos rosszak voltak életének kezdőfeltételei; leragad az epekedő sandításnál, mellyel a sikereseknek (gyakran csak vélt) szerencséjét kíséri.
Ezzel szemben, aki az életét megragadja mint folytonos ajánlatot, hogy Isten akaratát teljesítse, megérzi az ebben rejlő boldogságot.
Esténként megkérdezhetjük magunktól, hogy vajon ma jó eszköz voltam-e a Mindenható kezében, aki függővé tette magát a mi együttműködésünktől? Ilyen módon beteljesedésre találunk abban, amit tettünk, vagy teszünk. Nem sikerül mindig feldolgoznunk ilyen mélyen a napi munkánkat. De ha a dolgainkat jól elvégeztük, az ezt kísérő egészen normális elégedettség egy olyan jó vánkos, amelyen önmagunkkal békében kipihenhetjük fáradalmainkat; vagy növekvő önbizalommal nekifoghatunk a következő feladatnak.
Pillantás önmagunkra
Január 1-jén Mária Istenanyaságát ünnepeltük. Ünnepelhetnénk mi is úgy, ahogy az az ismeretlen asszony a Bibliában, aki magasztalta Jézus anyját. Akkor csak egy kis melankólia és talán kis irigység lesz bennünk. Akkor mi saját magunk zárjuk ki önmagunkat.
De ünnepelhetünk Jézus válaszának tágas horizontján is.
-
Akkor Mária csak az első volt, nem pedig az egyetlen, aki hitt Isten igéjében és hívőn igent mondott az angyal kérdésére.
-
Akkor Mária csak az első volt, nem pedig az egyetlen, aki Isten igéjét követte és így beteljesítette részét Isten üdvösség-tervében.
-
Akkor rajtunk a sor, hogy az Istentől kapott mai feladatunkat beteljesítsük.
Amit Máriánál valóságként magasztalunk, ugyanazt magunknál mint lehetőséget ünnepeljük. Isten nem azt akarja, hogy csak nézők legyünk, akik a kulcslyukon át irigyen kukkolják a „nagyok” életét. Felvisz bennünket üdvösség-tervének színpadára és elvárja, hogy a nekünk szánt szerepet felismerjük, valamint bátran és elkötelezetten eljátsszuk.
A Máriára vetett, irigységtől mentes pillantás megmutathatja nekünk, hogy mi mindenre képes Isten egy olyan emberrel, aki bátran és teljes szívvel odaadta magát neki. Ha így ünnepeljük január 1-jét, akkor a Máriára vetett pillantás által Isten bátorít bennünket: „Higgy bennem és vesd bele magadat az üdvösség-tervembe!”
Pillantás Schönstatt alapítójára
Kentenich atya 1951-ben írta a „Schlüssel zum Verständnis Schönstatts”-ban (Schönstatt megértésének kulcsa) a német püspököknek az alábbiakat. Ebben az eddigi Schönstatt-történelmet így értelmezi:
„Így lesz Schönstatt történelme
versenyfutás: a nyitott ajtók törvénye szerinti isteni vezetés és az emberi alkalmazkodóképesség versenye;
izgalmas szent játék: a pazarló isteni udvarlás és a bizakodó emberi szeretet-válasz szent játéka;
dráma: a nagylelkű isteni útmutatás ill. útkészítés és az ember ez úton való bátor lépkedésének drámája.
Mindez pedig csak egy célt szolgál, hogy darabonként lelepleződjön és valósággá váljon Isten titokzatos terve családunkkal: hogy „az új ember az új közösségben univerzális apostoli beütéssel” nagy eszméje egészen határozott konkrét formát öltsön.” (Texte zum Verständnis Schönstatts, 185 old.)
Pillantás az alkotó lehetőségeinkre
Amit itt Schönstattról általában mondtunk, érvényes az egyes schönstattiak életére is; ugyanígy érvényes az egyes családjaink életére is. És ezzel megint mindig újra elénk áll a kérdés: A saját négy falunk között milyen légkört hozunk létre? Ha az életünket versenyfutásként, szent játékként és drámaként értelmezzük, akkor itt a rugalmasság és gyorsaság, a játékos könnyedség és nagyvonalúság, a merészség és teherbírás fejlesztéséről van szó Isten terveit illetően.
Hogyan értelmezzük tehát családunk belső nyilvánossága előtt az egyes családtagok kudarcait és sikereit?
Hogyan védekezünk az ellen, hogy a nagyok sikereit csak drogként használjuk, nem pedig növekedésünk ösztönzésére? (Nia Künzer azért lett olyan jó futballista, mert – a bátyjaival ellentétben – ő állandóan focizott.)
Hogy sikerül szülőként a vetélkedések és irigykedések közepette gyermekeink figyelmét a saját képességeik fejlesztésére irányítani?
Sikerül-e házaspárként mindig újra örömet találni önmagunkban (a megtalált házas és személyes eszményünkre való tekintettel) és a korlátainkat alázatosan elfogadni?
Hogyan építjük az egyes ember nagysága iránti tisztelet kultúráját? (Gondoljunk csak a csúnya szitok-szavak elleni kellemetlen harcra. A kicsik már az óvodából hazahozzák; és ilyen szavakat vágnak a kamaszok is a szüleik fejéhez kiborulásaik során.)
Utolsó kérés
Kérem, gyűjtsék össze megfigyeléseiket és kísérletezzenek a családjukban! Ez a család minden tagjának jót tesz. Továbbá a jó tapasztalatokat a Családkongresszuson másoknak is továbbadhatják. Az első keresztényekről hírlik, hogy mindenüket megosztották egymással. Tetőről, ételről, ruháról a legtöbbünk tud maga gondoskodni. A pluralista társadalomban azonban gyakran hiányzik a tájékozódási lehetőség; hiányzanak a praktikus tapasztalatok arra, hogyan lehetséges ma hosszútávon az (ön)nevelés. Tájékozódás és ösztönzés – a felebaráti szeretet e formái fogják a Kongresszust kiformálni.