2004. március
Belső előkészület 3.
Családkongresszus, Schönstatt, 2004. április 28- május 2.

P. Elmar Busse: A lelki növekedés helye: a család

Pillantás a korba

Matthias Horx a fejlődés 2004 évi irányzatairól kiadott jelentésében írja:

"Szelfnessz és wellnessz 2."

A „szelfnessz” utat mutat az önmagunk feletti illetékesség kultúrája felé. De nem kell a „wellnessz”-t sem egyszerűen eldobni. Mert a wellnessz egy olyan igényt érint, mely messze több, mint az élvezet és kikapcsolódás utáni vágy. A wellnessz fogalom lényegében rákérdez a jólét és az életminőség mibenlétére. Ezen a területen új gondok és igények jönnek létre: a nagyobb hozzáértés keresése, saját élet kialakítása, a tágabb értelemben vett jólét keresése. Ezt nevezzük „selfnessz”-nek. A selfnessz jellemző tulajdonságai:

  • Képesség és lehetőség az egészséges táplálkozásra, sportolásra, az erőnlét megőrzésére(illetékesség a testünk felett)
  • Képesség és lehetőség a munka és az élet közötti egyensúlyra és pozitív érzelmi kapcsolatokra a szociális környezettel, a párkapcsolatban, szakmában, családban (érzelmi illetékesség az élet felett)
  • Képesség és lehetőség az önálló döntésekre komplex élethelyzetekben és krízisekben (illetékesség az életrajzi növekedés felett),
  • Képesség és lehetőség a tanulásra és a tudatos tapasztalatszerzés folytatására magas életkorig (illetékesség önmagunk kiérlelése felett)

A következő években ez illetékességek körül egy „wellnessz-2 hullám” fog kialakulni, amelynek középpontjában már nem egy múlékony kikapcsolódás áll, hanem maradandó önformálás.

Az utazási irodák tele vannak olyan programajánlatokkal, melyekben nemcsak élményeket, hanem tartós átalakulást ígérnek/szerveznek („selfness travelling”). Az új valuta: „találd meg önmagad” számtalan közepes termék nagy szlogenjévé lesz, és leváltja az elmúlt évek „fejezd ki önmagad” szlogenjét.

Kereslet van a szelfnessz iránt a vállalkozásoknak és továbbképzések térségében is. Üzleti körökben a felkészítési és betanítási folyamatok egyre inkább bizonyos nívószint elérését célozzák meg, a-mellyel az új illetékességet mérik. Egyre meggyőződésesebben mondják a fogyasztók: „Ezt nem lehet kívülről megoldani!” – vagy „Felelős vagyok önmagamért, ezt nem lehet egy termékkel megoldani!” A szelfnessz tendenciát támogatják a politikai-szociális keretfeltételek.

A szociális állam krízise és a munka világának változása az egyénektől alapvetően több alkalmazkodóképességet kíván. A női és férfi szerepek krízise hatalmas ösztönzést jelent az érett szeretet útjai felé. Az életkor kitolódása miatt idősebb korban is szükség van az aktív hozzáértésre.

Az egészségügyi problémákat is egyre növekvő mértékben az önmagunk iránti felelősség összefüggésében tekintik és kezelik.

„A WELLNESSZ KITÖR A KÉNYEZTETÉS ÉS KIKAPCSOLÓDÁS UTÁNI VÁGY ELŐSZOBÁJÁBÓL, ÉS ÖNMAGUNKON VALÓ KÖVETKEZETES MUNKÁVÁ LESZ.”

Pillantás a Bibliába

Február végén megkezdődött a Nagyböjt. Hallottuk Keresztelő Szent Jánosnak és Jézusnak a megtérésre szólító felhívását: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében." (Mk 1,15) A Hegyi Beszédben pedig (Szt, Máté szerint) Jézus úgy fogalmazza meg Isten Országának kilenc irányelvét, hogy közben a múltat tudatosan leértékeli: „Hallottátok a régieknek szóló parancsot:… Én pedig azt mondom nektek:” Jézus elvárja hallgatóitól, hogy kitörjenek a régi hagyományos érték-normák közül, amikor az ellenségszeretetről, a házastársi hűségről, a böjt és a jótékonykodás módjáról van szó. A katasztrófákat sem Isten büntetéseként értelmezi, hanem a megrázkódtatást mint ösztönzést a személyes megtérésre mindenkinek ki kellene használni. (Lásd Lk 13,1-5) A farizeusokhoz - akik a vallásosságról és az életszentségről alkotott elképzeléseikben otthonosan berendezkedtek - kemény szavakkal fordul Jézus. A farizeusok elleni provokatív 7 jajkiáltás (Mt 23) egy próbálkozása volt, hogy mégis őket is megváltozásra bírja. A vége azonban a rezignált megállapítás: „ Jeruzsálem!… Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit - de ti nem akartátok.” (Mt 23,37) Jézus mindig újra elvárja a tanítványaitól, hogy az elképzeléseiket és önmagukat megváltoztassák. Péternek a Messiásról alkotott elképzeléseit kell korrigálni; a becsvágyó Zebedeus fiúknak meg kellett változtatniuk a sikerről és karrierről alkotott elképzeléseiket. Jézus hatalmának bizonyítékaival szemben a tanítványok hite mindig túl kicsinek bizonyul, és Jézus ezt kifogásolja is bennük. Valóban nem lehetett könnyű elviselni az Istenember közelségét. Valószínűleg a tanítványok gyakran úgy érezték, hogy Jézus túl sokat követel tőlük. De ott volt a másik oldal is: Annak meg örültek, hogy részesültek Jézus hatalmában (Lk 10,17-20); magával ragadó élmény volt a csodák átélése. Jézus maga boldognak mondja a tanítványait, mert szemükkel látták és fülükkel hallották, ami után oly sokan vágyakoztak (lásd Lk 10, 23). Sőt Jézus még azt is mondja, hogy az ő igája édes és az ő terhe könnyű (Mt 11,29f).

Az intenzív lelki növekedésről, mit a Jézussal való találkozás válthat ki, Szt. Pál így ír:

„Nem mintha már elértem volna, s tökéletes volnék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, mert már Krisztus Jézus is magához ragadott. Testvérek, én nem gondolom, hogy már magamhoz ragadtam. De ezt igen: Felejtem, ami mögöttem van, s az előttem lévő után rugaszkodom. Futok a kitűzött cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyre Isten fölülről hívott meg Krisztus Jézus által.” (Fil 3,12-14)

Pillantás Schönstatt alapítójára

Amikor Kentenich atya 1912-ben spirituális lett, a székfoglaló beszédében így szólt a fiatalokhoz:

„…De egy világ, mely örökké régi és örökké új, a mi saját belső világunk ismeretlen és kikutatlan marad. Az emberi lélek átvilágítására nem találtak fel semmiféle új módszert.

„A szellem minden területét kiművelik, az összes képességeket kibontakoztatják, de gyakran épp a hallhatatlan lélek legmélyebb, legbensőbb és legfontosabb területe sivár pusztaság marad...” - így panaszkodnak éppen most az újságok is. Korunk bensőleg ezért olyan borzasztóan szegény és üres…

Igen, előre a belső világunk felderítésére és meghódítására a céltudatos önnevelés útján! Minél nagyobb a külső haladás, annál jobban mélyüljünk el bensőleg! Ez az a kiáltás és jelszó, amelyet mindenfelé továbbadnak nemcsak a katolikus, hanem az ellenséges táborban is.

Mi is csatlakozni akarunk ehhez a modern törekvéshez a képzettségünk mértékének megfelelően. A jövőben nem engedhetjük meg, hogy a tudás uralkodjon rajtunk, hanem nekünk kell uralkodnunk a tudás felett. Tarthatatlan állapot, hogy amíg különböző idegen nyelveken már tudunk beszélni, addig a szívünk nyelvének az ismeretében és megértésében utolsó kontárok vagyunk. Minél mélyebben bepillantunk a természet működésébe és felépítésébe, annál hozzáértőbben kell szembeszállnunk bensőnkben az elemi és démoni hatalmakkal!

A tudományokban való előrehaladásunk foka legyen egyúttal a belső elmélyülésünk és lelki növekedésünk mértéke is. Különben a bensőnkben üresség és hatalmas szakadék keletkezik, mely mély boldogtalanságot eredményez. Tehát fel az önnevelésre! Ezt kívánja gondolkodásunk idealizmusa és a szívünk vágya, ezt kívánja a társadalom és azok az emberek, akikkel majd a későbbiekben kapcsolatba fogunk kerülni. Mint papoknak egyszer majd mély és tartós hatást kell gyakorolnunk a környezetünkre. Ezt végső soron nem a tudásunk csillogásával fogjuk elérni, hanem a személyiségünk belső gazdagsága által.

Mindenekelőtt meg kell ismernünk egymást, és ki kell alakítanunk egy szabad, a képzettségnek megfelelő párbeszédet.”

Ez a törekvés egész papi működésén végigvonul. Olyan légkört igyekszik kialakítani maga körül, amelyben az emberek lelkileg növekedhetnek. Később e vágya fejeződik ki az „Új ember eszménye” c. művében (1951-ben írja): „Az ezzel megjelölt eszmény ősrégi és mindig új. Ősrégi, mert minden évszázad erre törekedett. Mindig új, mert az áteredő bűnnel terhelt természet mindig visszahúz, hogy polgári jóllakottságban pihenjen meg és megelégedjen az egalizáló középszerűséggel. Az itt elgondolt „új ember”: szellemtől átlelkesült és az eszményhez kötődött ember távol minden formalizmustól és formátlanságtól.”

Pillantás az alakító lehetőségeinkre

Ha helyes Matthias Horx trendanalízise, akkor az idő nekünk dolgozik; akkor Kentenich atya eredeti törekvése egyszer csak találkozik az új koráramlattal. Akkor pedig mindannyiunk előtt ott fog állni a kérdés: Hogyan tudnánk az életmódunkat még hatékonyabban és szélesebben felkínálni a tendenciákat ismerő embertársainknak, akik készek önmaguk folyamatos alakítására?

De mindezek előtt már ráébredünk arra, hogy nem várunk addig, amíg a gyerekeink felnőnek, és iszonyatosan drága menedzser-szemináriumokon kell ezt megtanulniuk. Hanem a saját négy falunk között olyan légkört hozunk létre, ahol sikerülhet lelkileg növekedniük.

Mint szülők kicseréljük tapasztalatainkat, hogy az utóbbi időkben milyen előrehaladásokat figyeltünk meg gyermekeinken.

Szóvá tesszük a társunknak, ha bizonyos pozitív változást veszünk észre rajta. Születésnapok előestéjén visszatekintünk az elmúlt évre, és örülünk az észrevett lelki növekedésnek.

Belehallgatunk a lelkünkbe és a vágyainkba és elhatározunk erre a nagyböjtre egy konkrét kis fejlesztő lépést. (Hiszen még eléggé az elején vagyunk!)

Gyorsabban kimászunk a gödörből, ahová a magunkban vagy a családtagjainkban való csalódás miatt estünk. Teret engedünk a reménynek, hogy Ő, aki megkezdte jó művét bennünk, be is fogja fejezni. (lásd Fil 1,6) A visszaütésekből nem csinálunk drámát. Ezek egyszerűen hozzátartoznak a növekedéshez.

Beismerjük magunk előtt a szorongásokat, melyek minden változással együtt járnak. Mert a növekedés mindig átmeneti állapot is. Kérjük Istentől a bátorságot, és kölcsönösen bátorítjuk egymást, amíg a növekedés sikerei új biztonságot és új önbizalmat ajándékoznak nekünk.

A Szűzanyát a háziszentélyünkben a lelki átváltozás királynőjévé koronázzuk, ha családunk egyik tagja minden erőfeszítésünk ellenére sem halad a jó irányban. Felajánljuk mindezt a kegyelmi tőkéjébe azzal a kéréssel, hogy vigye végbe az átváltozás csodáját a mi „anyaszomorítónk“ életében.

Egy utolsó kérés

Kérem, gyűjtsék össze megfigyeléseiket és kísérletezzenek a családjukban! Ez a család minden tagjának jót tesz. Továbbá a jó tapasztalatokat a Családkongresszuson másoknak is továbbadhatják. Az első keresztényekről hírlik, hogy mindenüket megosztották egymással. Tetőről, ételről, ruháról a legtöbbünk tud maga gondoskodni. A pluralista társadalomban azonban gyakran hiányzik a tájékozódási lehetőség; hiányzanak a praktikus tapasztalatok arra, hogyan lehetséges ma hosszútávon az (ön)nevelés. Tájékozódás és ösztönzés - a felebaráti szeretet e formái fogják a Kongresszust kiformálni.

Címkék: 
családkongresszus