Európai Családkongresszus 9. előkészítő cikke
Néhány éve különböző lapok cikkírói visszatérően emlegetnek egy bizonyos hormont, amelyet a kapcsolatok tartósítószereként, a simogatás hormonjaként, vagy mint hűséghormont emlegetnek. Az oxytocinról van szó. Ezt az anyagot először 1953-ban Vincent du Vigneud izolálta és szintetizálta, amiért 1955-ben kémiai Nobel-díjat kapott.
Az, hogy ezek a hormonok az emberre még összetettebb hatással vannak, bizonyos állatkísérletekből következtethetjük ki.
Az Észak-Amerikában élő „hegyi- ásóegerek” agresszív, magányos, poligám lények, tehát nincs szilárd, állandó partnerkapcsolatuk – mint ahogyan a legtöbb állatfajnak sem. Ellenben a velük közeli rokonságban álló „préri-kotró egerek” monogámok és egész életükben hűségesek maradnak. Nincs elkalandozás, a nőstény és a hím együtt nevelik föl a kicsinyeiket.
Erre a különbségre néhány évvel ezelőtt hormonális magyarázatot találtak: a hűséges „préri-kotró egerek” agyában több oxytocinreceptor van, mint a hűtlen „hegyi-ásókéban”. Ha azonban a hűséges préri kotróknak egy blokkoló készítményt adnak, amely az oxytocin receptorokat kikapcsolja, akkor azok ugyanúgy viselkednek, mint a hegyi ásóegerek: „válogatás nélküli párzási magatartást tanúsítanak” – ahogyan ezt a zoológusok mondják. Ugyanígy fordítva, ha a hegyi-ásóegerek örökítő anyagaiba a vazopresszin hormon génjeit elegyítik,(ez az oxytocinhoz igen hasonló), azok monogámok lesznek és élethosszig hűségben élnek.
Amikor ezeket a megfigyeléseket nyilvánosságra hozták, egy csapásra ismertté vált ez a hormon– azzal a körülménnyel tetézve, hogy az oxytocin az orgazmus alkalmával is termelődik. Némelyek már a hűtlen férfiak elleni tablettát vélték látni, amint az a piacon megjelenik. Még a Nature c. szaklap is címlapon közölte: „ Lehtséges-e, hogy génterápiával módosítható a promiszkuitás?” Szinte teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a kísérletek csupán ásóegerekkel történtek meg.
Emberek esetében a kutatás azért még nem tart itt. „Meghatározó tanulmányokat folytattak az oxytocin befolyásáról az emberi párkapcsolatok tekintetében” – írja Markus Heinrichs, a Zürichi Egyetem egyik kutatója, „de semmi egyértelmű végeredmény nem mondható még.”
Biztosan állítható azonban, hogy szüléskor az anyai szervezet oxytocint termel, ami 20 percen belül ismét lebomlik, ez úgymond a kötődést hivatott elősegíteni anya és gyermeke között; szoptatáskor is bizonyított ugyanez a jelenség. A szoptatáskor termelt oxytocin csökkenti a cortizol-szintet is (a stressz-hormon szintjét), ezért lehetséges az, hogy sok anya úgy éli meg, hogy a szoptatás kifejezetten megnyugtató számára.
Az a vád is érhet azonban, hogy az érzelmeket testi biokémiai folyamatokra kívánom redukálni. Ez azonban távol álljon tőlem! De vajon nem képzelhető-e el, hogy ezek a modern kutatási eredmények arra utaló jelek lennének, hogy Teremtő Istenünk olyan mechanizmusokat épített a testünkbe, amelyek legalább némileg megkönnyítik az egymással való kapcsolatépítést és a kapcsolattartást? Kentenich atya kutatási tevékenysége során sokat fáradozott azon, hogy a megfigyelt jelenségek mögött a lehetséges létrendi üzenetet felfedezze: Vannak- e az emberlétünknek olyan állandó tényezői – koroktól és kultúráktól függetlenül - , amelyeket egyszerűen figyelembe kell vennünk? Van-e „használati utasítása” az embernek, amelyet a Teremtő beléhelyezett? Kentenich atya igenlően felelt ezekre a kérdésekre és hangsúlyozta a Teremtés iránti engedelmességet. Nem manipulálhatjuk magunkat tetszés szerint és nem hagyhatjuk, hogy manipuláljanak minket. Csakis akkor fejlődhetünk pozitív irányban, csakis akkor lehetünk áldássá testvéreink számára, ha eszerint élünk, ha tudatosan és tudat alatt is a Teremtés rendjét követjük. Nos, mi széltében-hosszában körül vagyunk véve az ember által kreált környezettel. Nappallá tehetjük az éjszakát, autóinkkal és a repülőgépekkel gyorsabban mozoghatunk, mint azt a lábunk valaha is bírná. Átéljük a pénzügyi és a gazdasági válság fenyegetéseit, a munkahelyünk lehetséges elvesztésétől szorongunk és, és, és. Ezeknek nem lehet lándzsával, mint egy medvének nekimenni. Ezek a körülmények újra és újra tehetetlenséget és félelmeket okoznak. Ha tehát az életkörülményeink nem gondoskodnak arról automatikusan, hogy természetesen és a dolgok létrendjének megfelelően élhessünk, akkor ellenkormányzással tudatosan kell megteremtenünk azt a lehetőséget, hogy a lélek megkapja azt, amire szüksége van.
Igen érdekes ebben az összefüggésben Alapítónk egy önvallomása. Így írt 1955-ben a saját fiatalkori válságáról:
„ Mint a modern ember típusa, annak lelki szükségét én is bőségesen átérezhettem. Nevezetesen a mechanikus szellemiség kínját, amely az eszmét az élettől (idealizmus), a személyt a másik személytől (individualizmus) és a természetfölöttit a természet rendjétől elválasztja (szupernaturalizmus). A lelkemet ezek alatt az évek alatt csak a személyes, mély Mária szeretet tudta némileg egyensúlyban tartani. Ebben az időben szerzett élményszerű tapasztalataim vezettek ahhoz a későbbi megfogalmazáshoz: Isten anyja a természetes és a természetfölötti között a találkozási pont, az evilág és a túlvilág között….Ő a világ mérlege. Közelebbről ez azt jelenti, hogy létével és küldetésével Ő tartja egyensúlyban a világot.”
Májusban vagyunk, amikor mi keresztények ősidők óta különböző formában tiszteljük és ünnepeljük Isten Édesanyját. Különböző módon szemlélhetjük és tisztelhetjük Máriát. Tekinthetünk kiváltságaira és érdemeire. Átelmélkedhetem Krisztushoz fűződő különleges kapcsolatát. Kentenich atya számára egy szempont különösen jelentős volt: Mit jelent az számunkra, hogy Ő „immaculata”, bűn nélkül való? Mária az első és teljes mértékben megváltott ember, és ezáltal az egészen szent ember. És a „szentség” az ő számára különösen is „kapcsolatképességet” jelentett. Mária, eredeti bűn nélkül való emberként megízlelhette a paradicsomi emberlét egész-legességét. Az értelem, a szív és az akarat harmóniában volt egymással. De éppen ezért annál jobban szenvedett az ember megváltatlansága miatt, amivel naponként találkozott. Az Ő lelkét nem kérgesítette meg a megszokás, ami azt mondatta volna rezignáltan vele: „Már csak ilyen az ember!” Mindig újra fájdalmat okozott neki, amikor az emberek láthatatlan falakat emeltek maguk és Isten közé, amikor elfutottak Isten elől, vagy egyáltalán nem törődtek Vele és a szeretetével. Az agg Simeon próféta így jövendölte meg: „Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.”
A meg nem váltott ember miatt érzett szenvedése, vele való mélységes emberi együttérzéssé vált, irgalmas szeretetté lett.
Ha mi májusban ehhez a szent emberhez fordulunk, számolhatunk azzal, hogy mi is szentebbé válhatunk. Kapcsolatképesebbek leszünk, s ezáltal áldássá válhatunk testvéreink számára. Sok hívő, aki mit sem tudott a pszichológiáról és a biokémiai kutatásokról, megtapasztalhatta Mária jótékony közelségét és egyszerűen így szólították Őt:”Édesanyánk!”. Tőle kaptak erőt, a néha terhes mindennapjaik meg-megújuló elviseléséhez, saját keresztjük elfogadásához, és ahhoz, hogy szívükben helyet adjanak mások szükségeinek és gondjainak is. Ma már sokkal többet tudunk arról, mi is zajlik a testünkben, lelkünkben, mi miért működik úgy, ahogy. Lásd a fentebb említett oxytocin hormon hatásait! Az ebből a tudásból is leszűrt gyakorlati következményként felsorakozhatunk elődeink mögé, akik kémiailag nem tudták még megindokolni, hogy miért tesz jót Mária közelsége, egyszerűen csak Isten Anyjához járultak, az Ő társaságát keresték, szerették Őt, szükségeikben Hozzá fordultak, és övéiknek is ezt ajánlották.
Így kívánok Önöknek áldott, sok szép találkozással teli májust a mi Égi Édesanyánkkal!
(Pater Elmar Busse – Schönstatt)