Napi "SMS" Kentenich atyától, heti egy válasz Tilmann atyától
a honlapon és e-mailben
Sokan vágytunk arra, hogy Kentenich atyát jobban megismerjük, részesüljünk karizmájából, és sokunknak hiányzik Tilmann atya közelsége, útmutatása, ezért lassan három éve a honlapunkon létrehoztunk két rovatot: Kentenich atya gondolatai az év minden napjára, melyet naponta, és Tilmann atya válaszol, melyet vasárnaponként frissítünk.
Levelezőlistát hoztunk létre, hogy aki szeretné, minden reggel 5-kor megkapja az aznapi útravalót.
Örömmel jelentjük, hogy pillanatnyilag 665 tagja van a napi listának.

Tilmann atya ezt írta: „Élő áramlás köt össze bennünket, amely már nem ismer határokat. Ez érezhető a házasságokban és a családokban.” „Az ima által továbbra is kapcsolatban maradunk egymással.”

Szeretnénk, ha ez az egy kattintással elért kapcsolódás is segítené azt, hogy a szeretetáramlás egymás között megmaradjon, sőt, tovább erősödjön.

Sokszor elég egy jó szó, egy szerető tekintet, és már nem is érezzük olyan elveszettnek magunkat. És ha ez a jó szó olyan embernek a szájából származik, aki az életével adott hitelt minden egyes betűnek, annak gondolatait drágakincsként őrizzük, titkait fürkésszük, vajon milyen értéket rejt.

Az Atya mindig elérhető! Figyel ránk, gondoskodik rólunk, válaszol - ezt sokan megtapasztaltuk, akik naponta kapjuk a Kentenich-idézeteket. Neked mit jelentenek? Volt-e, hogy választ kaptál egy-egy gyötrő kérdésedre? Miben kaptál útmutatást? Van-e kedvenced?

A válaszokat az Oázisban megjelentetjük.

Feliratkozni a https://schoenstatt.hu/mailman3/postorius/lists/napi.schoenstatt.hu/ címen lehet. Szabad ajánlani másoknak is!

A levelezõlista technikai hátterének biztosításáért hálás köszönet ifj. Endrédy Istvánnak.

Hamarosan új idézetekkel jelentkezünk.

 

És tudjuk jól, az Atya még közvetlenebbül, minden pillanatban elérhető, hiszen: „Aki keres, mindig megtalál engem a szentélyben.” (Joseph Kentenich)

 

Köszönettel a szerkesztők: Sallai Tamás és Karikó Éva