Az emléknapon készült hangfelvételek meghallgathatóak:
- Barátok visszaemlékezései
- Szentmise: Verőcei Gábor és Baladincz József atyával
- Kisléghi Nagy Ádám festőművész, barát, Kovács Gergely történész, okl. posztulátor és Kriehling János katonatárs visszaemlékezése
Verőcei Gábor atya írása, megjelent az \'Új ember\' -ben
Ozsvári Csaba halálának évfordulóján (2009. július 9.) rá emlékezni jött össze a schönstatti családmozgalom mintegy 100 tagja. Kovács Gergely történész – az egyik előadó – mély beleérzéssel mondta: Csaba halálának helye a kápolna mellett van, a kápolna pedig a „házaspárok útjának” utolsó állomása; de az elválás helye, mely földi életének utolsó állomása volt, az örök élet boldogságának első állomása lett. Csaba halálának helyét egy kőlap jelöli, rajta a felirat: ablak a mennyországra. Az emlékhely mellett most egy hatalmas, kérgétől megfosztott fatörzset állítottak fel, melyen a családközösség elhunyt tagjainak nevei olvashatók, a húsz éves fiatalembertől a felnőttekig, közöttük Ozsvári Csaba neve is. Az itt bemutatott szabadtéri szentmisén ők is jelen voltak. Az emlékezés összekötött velük.
Az emlékezés összeköt – óbudavári tapasztalat 2012.07.13.
1./ Óbudavár – piciny, 60 lakosú falu a Balaton-felvidéken. A magyar katolikusok életében egyre jelentősebb hely. Túlzás nélkül mondhatjuk: szent hely, amelynek kisugárzása van. Itt van a Magyar Schönstatt Családmozgalom központja. A Mozgalom honlapján ezt olvassuk: „Az 1980-as években néhány házaspár gondolkodni kezdett azon, hogyan tudnák a családi életüket jobbá tenni.
Rájöttek, hogy ez munka, melyet tanulással javítani lehet. Észrevették, hogy a családi életre legnagyobb hatással az anya és apa közötti kapcsolat minősége van. Tapasztalták, hogy tanulással ez a kapcsolat is fejleszthető, erősíthető. Felismerték, hogy a tanulási folyamatban nagy segítséget jelent a közösség, ezért alkalmi beszélgetéseikből rendszert alkottak. Havonta összejöttek, hogy megosszák egymással gondolataikat és tapasztalataikat. Kezdeményezésükhöz egyre több család csatlakozott.
Egy idő után felmerült a rendszeres képzés igénye. Erre a tevékenységre megfelelő alkalmat helyszínt az ún. családnapok teremtettek az egyesület óbudavári központjában. Itt a családok segítséget kapnak az életük alakításában, javításában, az önnevelésben, a gyereknevelésben és a közösségteremtésben.”
Július 7-én, szombaton másodszor jártam az óbudavári központban. Mintegy 100 fős családi közösségbe csöppentem bele, akik az Ozsvári Csaba Emléknap alkalmából jöttek össze az ország minden részéből. Három éve a kicsiny schönstatti kápolna mellett halt meg 46 évesen a magyar egyházművészet kiváló alakja, Ozsvári Csaba ötvösművész. Képzőművész feleségével ők alkották meg a „házaspárok útját”, mely a keresztút 14 állomásának mintájára a házaspárok életszakaszaihoz nyújtanak elmélkedési anyagot. Halálának évfordulóján (2009.július 9) rá emlékezni jött össze a schönstatti családmozgalom mintegy 100 tagja. Kovács Gergely történész – az egyik előadó – mély beleérzéssel mondta: Csaba halálának helye a kápolna mellett van, a kápolna pedig a „házaspárok útjának” utolsó állomása; de az elválás helye, mely földi életének utolsó állomása volt, az örök élet boldogságának első állomása lett. Csaba halálának helyét egy kőlap jelöli, rajta a felirat: ablak a mennyországra. Az emlékhely mellett most egy hatalmas, kérgétől megfosztott fatörzset állítottak fel, melyen a családközösség elhunyt tagjainak nevei olvashatók, a húsz éves fiatalembertől a felnőttekig, közöttük Ozsvári Csaba neve is. Az itt bemutatott szabadtéri szentmisén ők is jelen voltak. Az emlékezés összekötött velük.
Az egész megemlékezés mintha Jézus hegyi beszédének jelentét idézte volna. A lankás domb tetején felállított szabadtéri oltár körüli padokon ültek a családok és hallották Jézus szavait: „csak nem búsulhat a násznép, amikor velük van a vőlegény” (Mt 9,15). A szentmisében velünk volt a vőlegény, az eucharisztikus Jézus. Mi pedig úgy érezhettük magunkat, mint egy oázisban. Igen, Óbudavár egy lelki oázis ebben az eltömegesedés által sivatagossá vált világban. Itt nem egy tömeg volt jelen, hanem egy közösség. Ennek a közösségnek a tagjai ismerték egymást és beszélgettek egymással. Egy nagy családot alkottak. Az emlékezés összekötötte őket. Az emlékezés összeköt!
2./ Korunk emberisége amnéziás állapotban van. Ez az emlékezetkiesés azért van, mert a manipulált tömegember csak a pillanatnak él. Vedd meg ezt, birtokold azt, élvezd ki az élet vissza nem térő pillanatait – ezek egy hedonista világ célkitűzései. S ebben a mókuskerekes hajszolt élettempóban nincs idő az emlékezésre. Az emlékezésre nyugalmi állapotra lenne szükség, de a pörgős élet nem enged egy pillanatnyi megállást sem. Így nem csoda, hogy az emberek távolodnak egymástól, miként a táguló világegyetem galaxisai. Az amnéziában szenvedő emberiség szenved.
Szenved a magánytól, szenved a céltalanságtól, szenved az élet értelmetlenségétől. S nem ismeri fel az egyetlen gyógymódot, nem ismeri fel az emlékezés közösségteremtő erejét.
A schönstatti családmozgalom tagjai a hőségrekordot beállító hétvégén azért utaztak akár több száz kilométert Óbudavárra, hogy Ozsvári Csabára emlékezzenek. Időt szakítottak az emlékezésre.
Az embert az emlékezés teszi emberré. Posztmodern korunk tömegembere már nem ismeri az emlékezés fontosságát. A tömegember csak a pillanatnak él. Nincs ideje – de talán igénye sincs - felidézni a múltat. Az emlékezést felesleges merengésnek, elfecsérelt időnek tartja. Ezért a tömegember történelem nélkül él.
Ezen a schönstatti hétvégén megtapasztaltam, hogy Isten történelmet ír az őt szerető emberrel.
Ozsvári Csaba azt vallotta, hogy a művészet célja és oka nem más, mint Isten dicsőítése. Csaba szerette Őt, s a rá való emlékezés minket is közelebb vitt Istenhez. Mert az emlékezés összeköt.
