Izgalmas hétvégének ígérkezett a 2012. évi zsinat, melyet okt.19-21. között tartottunk Óbudaváron.
A nemzetközi Schönstatt-családban az alapítás 100. évfordulójára készülve a 2013. év az apostolkodás éveként került meghirdetésre, és a világegyházban ugyanez az év, a misszió, az újraevangelizálás éve lett. Szépen egybecseng a két program, jó látni, hogy az egyház folyamatait érzékelve, abban mozogva halad a nagy Schönstatt-család a maga útján.
Gertrud Mária nővér előadásának az alábbi címet adta: Krisztus szeretete sürget minket! (II. Kor. 5,14)
Arról hallhattunk először, hogy milyen a helyes apostolkodás. Szemléletes volt, ahogy a nővér egy tálkában kovászt adott körbe; felidéztük a kovász tulajdonságait: kicsiségét, egyszerűségét, és a nagy egészet átható, átformáló erejét. Ilyen kovászként kell hatnunk környezetünkben: a kicsi kovász hatására az őt körülvevő egész anyag (társadalom) észrevétlenül átalakul.
Nem a saját képességeinket kell nézni (alkalmas vagyok-e, tudok-e meggyőzni másokat stb), hanem tudnunk kell, hogy be vagyunk tagolódva egy nagy apostoli kegyelmi áramlatba, ami Schönstattban hat, és ez a mi munkánkat is előbbre viszi. Ez a kegyelmi forrás a szentély és a kegyelmi tőke. Tavaly, a szentély évében személyesen kulcsot kaphattunk a szentélyhez- a szó szoros értelmében. Használjuk-e ezt a kulcsot? Nyitogatjuk-e eleget szentélyünk, háziszentélyünk ajtaját? Ápoljuk-e a kapcsolatot a Jóistennel és a Szűzanyával? Ha a szentélybe megyünk és töltekezünk az onnan fakadó kegyelmekkel, akkor képesek leszünk kovászként hatni környezetünkben.
Megnéztük, mit tanít Kentenich atya az apostolkodásról. Azt mondja, hogy a hatékony apostolkodásnak, tanuságtételnek három előfeltétele van: Hallgatás-türelem-imádság
Hallgatás: fontos, hogy tudjunk csendben lenni, hogy lényünk mélyéről tudjunk hatni és ne a felszínről.
Türelem: Ne akarjunk azonnal eredményt látni. Legyünk annak tudatában, hogy ha mi megtettük, ami a mi dolgunk volt, akkor már a Szűzanya felelős azért, hogy a másik ember lelkében hatni kezdjenek szavaink, vagy tetteink. Lehet, hogy csak a sokadik „próbálkozásunk” lesz sikeres.
Imádság: Végigkíséri apostoli munkánkat, ebből nyerünk türelmet és reményt.
A nagy apostolnak, szent Pálnak a példája azt mutatja nekünk, hogy nem elég a hitről beszélni, kell, hogy lássék rajtunk, hogy a szívünket is teljesen átjárja az, amiről beszélünk. Az apostolkodás nem akciókból áll, nem programok szervezéséből, hanem a szív odaadásából.
Mária segít minket apostoli munkánkban: ugyanúgy, mint Pünkösdkor. Akkor is az apostolokkal volt, velük együtt imádkozott. Ebből nyertek bátorságot az apostolok, Ő bíztatta őket, hogy a Szentlélekkel eltelve az emberekhez tudjanak fordulni. A Szentatya is arra hív ebben az évben bennünket, hogy keressük Mária közelségét, hogy általa erős apostolokká válhassunk.
Szombat délután azzal folytattuk a munkát, hogy a lezárult Szentély-évhez kapcsolódva összegyűjtöttük személyes élményeinket, tapasztalatainkat háziszentélyeinkkel és a központi szentéllyel kapcsolatban. Megpróbáltuk mindezt az apostolkodás tükrében nézni: hogyan kapcsolódnak össze ezek a dolgok?
Apostolkodásunk két fő eszköze: személyiségünk és otthonunk.
Személyiségünkön keresztül tudjuk megérinteni embertársainkat, mert létezik egy áramlás, ami belőlünk indul ki, hatással van másokra és hozzánk tér vissza.
Otthonunk pedig az a hely, ahol másokat befogadhatunk, ahol megmutatjuk magunkat, ahol szentélyünkkel is találkozhatnak az emberek. Szépen ábrázolta valaki a szentélyek kapcsolatát: a központi szentély a fa törzse, a háziszentélyek pedig a levelek. A törzs közvetíti a tápanyagot, a levél felveszi és a fény befogadásával átalakítja, oxigént termel, s ez az oxigén újra az életet, a növekedést szolgálja. Így vagyunk mi is: a központi szentélybe látogatva kegyelmeket kapunk, visszük magunkkal otthonainkba, ahol ez a kegyelem kiárad. Dolgozunk a családunkban, a baráti körben, s a kegyelem hatni kezd. Új erő fakad, mások is erőre kapnak, és az élet erősödik.
Sok példát is hallhattunk arról, ki hogyan teszi élővé háziszentélyét: van, aki ott őrzi függőben lévő ügyeinek dokumentumait, oda helyezik azok képét, akiket imáikban hordoznak, minden reggel felajánlják a háziszentélyben valakiért a megkezdett napot, van, aki a háziszentélyben „csendben egyezkedik” a Szűzanyával. Mindannyian sajátos kapcsolatot alakítottunk ki háziszentélyünkkel, egyedi szokásokkal, gyakorlattal, imával és sok szép élménnyel.
Mindez a sokféleség erősít minket, és egy irányba mutat: a Szűzanyával erősebbek vagyunk, ha Őt bevonjuk ügyeinkbe, megérezzük, hogy a terhek egy részét leveszi rólunk.
A tapasztalatcseréhez csatlakozva közzétettük a 2013-ra összeállított evangelizációs programot. Minden résztvevő házaspár kapott egy-egy nyomtatott példányt azzal a felhívással, hogy a szentmiséig terjedő időben tanulmányozzák, hogy mi érinti meg őket ill. mit tudnának az összegyűjtött feladatokból vállalni.
17-órakor a kápolnában szentmisét ünnepeltünk Félix atyával. A szentmise végén élhettük meg a zsinat lelki csúcspontját. Már véget ért a szentmise, már kiment Félix atya is, de mi nem mozdultunk. Egészen különös légkör, a Szentlélek egyesítő ereje vett körül bennünket. A csendben végül valaki elkezdte a Szeretetszövetséget megújító imádságot: „Úrnőm és Anyám, egészen felajánlom magamat Neked…” Ez volt a legmegfelelőbb válasz, ami a legjobban illett ahhoz a különös, szent pillanathoz.
Ezután egészen lassan vonultunk át vacsorázni, az utat beszélgető csoportok szegélyezték. Szép volt.
Szombat este fél nyolctól arról folytattunk beszélgetést, hogy a missziós évre tekintve mi mint a Schönstatt-mozgalom; mi mint családcsoportok, és elsősorban mi mint házaspárok mit tehetünk? Talán a szentmisén kapott kegyelmeknek köszönhetően senki sem mondta, hogy már nem bírunk többet. Sőt szinte mindenki több feladatot is elvállalt. Valóságos csoda volt ez is!
Meg kell említeni, hogy szeptember 15-én már sor került egy összejövetelre, ahol azon gondolkodtunk, azokat a területeket gyűjtöttük össze, ahol mi tudnánk apostolkodni. Ezekből a gondolatokból született egy összefoglaló füzet, és a zsinaton ezeket a javaslatokat néztük át. Személyesen fogalmaztuk meg, mit tudunk tenni, miben tudnánk segíteni, mi a saját szívügyünk, amiért szívesen dolgozunk. Sok elhatározás született, bízunk benne, hogy a Szűzanya támogatásával meg is tudjuk valósítani. Itt szeretnénk bíztatni mindenkit, hogy kisebb csoportokban, régiókban foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, mert így válhatnak igazán gyümölcsözővé a magyar schönstatt-mozgalom missziós tervei, gondolatai. Mindehhez támpontokat a régióvezetőknél lehet kapni, de ezek valóban csak támpontok, gondolatébresztő javaslatok: az igazi az, ami bennünk születik meg, vagy amivel örömmel tudunk azonosulni.
Ezután nagyon jó légkörben került sor a jelmondat-keresés folytatására. Az előző napok beszélgetéseiből, élményeiből kiindulva elkezdtük összegyűjteni mindazokat a benyomásokat, amik a hétvégén értek minket: a beszámolók, beszélgetések, Gertrud Maria nővér előadása, személyes élményeink a szentélyben, a missziós év feladatvállalásai, a küldetés fontossága – mind nyomot hagyott bennünk és a Szentlélek segítségül hívásával igyekeztünk megragadni a számunkra jelentőséggel bíró gondolatokat, amelyek valamilyen mértékben megérintették a szívünket.
Szeretnénk röviden érzékeltetni, milyen gondolatok jelentek meg a zsinaton, hogy nyomon követhető legyen a jelmondat megszületése.
- Sokan fogalmazták meg azt a tapasztalatot, hogy a munkahelyi feladatok túlzó mértékben terhelik meg a családokat - de legfőképpen a családfőket. A munkahelyi bizonytalanságok sok helyen csak fokozzák a stresszt és a feszültséget. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka, a család és a lélekápolás között.
- Hangsúlyos helyen szerepelt a beszámolókban a felnőtt gyermekeinkkel való helyes kapcsolat kialakítása: a fiatalok közül sokan külföldre távoznak, szinte csak lélekben tudjuk őket kísérni.
- Idős szüleink gondozása egyre több család életében kerül központi helyre. Ehhez sok lelkierő és idő szükséges. Szép gondolat fogalmazódott itt meg: „Tiszteld atyádat és anyádat! – hogy hosszú életű legyél a földön. Akkor is, amikor már magatehetetlen, amikor nem ismer fel, amikor fárasztó a személye.
- Sok család megtapasztalta, hogy ha kitartóan bízunk, gondjaink, problémáink jobbra fordulnak, még ha kilátástalan is a helyzet. Bízni kell!- hangzott el a felszólítás, ami tapasztalatból fakadt. Fontos, hogy házastársunk felé is nagy bizalommal legyünk; higgyük el, hogy általa a Jóisten akar vezetni bennünket.
- Sokszor megéljük, hogy ügyeinket, feladatainkat, lelki életünket fél szívvel végezzük. Nem adjuk oda teljesen magunkat. ( Ma nem megyek el a csoport-összejövetelre, mert fáradt vagyok, vagy inkább bennmaradok a munkahelyen…) A jót akarjuk tenni, de erősebb a negatív erő, ami elvonja az energiákat. Sokszor a fásultság is vezethet félszívűséghez.
- A sok külső hatás, gond, feladat miatt a házaspárok lélekben eltávolodnak egymástól. Fontos, hogy szívtől szívig legyünk kapcsolatban egymással. Szívünkkel kell hatni a környezetünkre.
- Használjuk fel a „holt időket „imádkozásra! (forgalmi dugóban, piros lámpánál, orvosi rendelőben várakozva…)
Három táblányi papír telt meg a felírt értékekkel, megfogalmazásokkal. És mindezt sikerült úgy időben elvégezni, hogy még utána is maradt idő és kedv a kötetlen beszélgetésre, borozgatásra finom sajt-falatkákkal fűszerezve.
- Vasárnap délelőtt már az első szavazással folytatódott a munka.
A családok beszámolóiból, a táblákra felírt mondatokból súlyponti gondolatokként az alábbiak emelkedtek ki:
Káosz a világban – az otthon biztos pont Itt vagyok, engem küldj!
Tetteink beszéljenek Bízz bennem, menni fog!
Válaszunk a nagyobb szeretet A szeretet erősebb
Szívem teljes szeretetével Szívembe írlak
A szívet kell elérni Azon múlik, hogy mennyire hiszek
Derűvel tekintek a jövőbe Ketten egy ütemben
Hallgatás-türelem-imádság A szeretet mindig erősebb
Imádság, szeretet, derű – ez legyen a fegyverünk! A szeretet győz
Az új világ a szívből születik Derűvel a jövőbe
Legyetek derűsek! Én vagyok, ne féljetek!
Többszöri szavazási forduló, érvelések, és imádság közben fokozatosan szűkült a lista, tömörítettük a gondolatokat:
Itt vagyok, engem küldj!
Válaszunk a szeretet
A szeretet (mindig) erősebb
Szívembe írlak
Derűvel a jövőbe
Neked adom a szívemet
Végül megszületett a jelmondat: DERÛVEL A JÖVŐBE!
Ebben a jelmondatban benne rejlik a mi küldetésünk: A Szűzanya meghívott minket, hogy alakítsuk, tegyük jobbá a jövőt, a jövő társadalmát.
Ehhez a valódi erőt a szívből fakadó derű alapozza meg, ami a szeretet gyümölcse.
Így igazán a magyar természetnek megfelelően tudunk apostolkodni, és a jövő felé tekinteni: a szívünkkel.
Wangler Ottó és Kati