Szombaton négy órára volt meghirdetve a találkozó kezdete, a szentmisére. 16.00-kor az énekkar beénekelve, gitárok behangolva, szervezők izgatottan jöttek-mentek, plébános atya fürkésző tekintettel téblábolt a kongó sorok között, majd lányainkkal összeért a tekintete, így velük kezdett el barátkozni jobb híján, hiszen senki más nem ült még a padokban. Öt perccel korábban még mi is ijedten néztünk körbe, hogy jó helyen vagyunk-e jókor, de hamar megtudtuk: csupán a schönstatti szabadság rosszul értelmezéséről van szó. Az áldozás magasságában majd becsorognak szépen lassan a családok, meglátjuk. Így is lett.
Ez volt az egyetlen negatívum a délutánban, de ez sem a szervezők hibája.
Felemelő szentmisén vehettünk részt és nagyon derűs, természetes és mély előadást hallgathattunk meg az idő megszenteléséről Komáromi Maritól és Feritől. Mindannyian átgondoltuk mennyi időnk van munkára, Istenre, magunkra, családunkra. Ez abból is érezhető volt, hogy az előadást követő agapén is sokunk még erről beszélgetett egymás között.
Gyermekeink remekül érezték magukat a kézműveskedés, diamese és játszószőnyeg bűvkörében. Hatalmas tréfának szánták, hogy nem a saját neveiket diktálták be a bejelentkezéskor, így egy délután erejéig lehettek Dezsők, Bélák, Etelkák - függetlenül nevüktől és nemüktől.
Külön hálás vagyok a finom szendvicsekért, amiket várandósságom mellett nagy örömmel fogyasztottam előadás előtt, után (és közben, de ez titok)!
Az előadás témájából adódóan is, de a sok kedves, rég nem látott családokkal találkozva is értékes délután volt: elidőztünk, örömforrássá váltunk.
Isten fizesse meg a szervezők, előadók munkáját, idejét!
B.R.