„Körülbelül két héttel ezelőtt, mi mint a Régió (Argentína, Uruguay, Paraguay, Olaszország, Nigéria) Schönstatti Atyák közössége, néhány órát eltölthettünk Ferenc pápával [persze akkor még Bergoglio érsekként]. Azt kérdezhettünk tőle, amit csak akartunk; ő pedig a rá jellemző világossággal és érthetőséggel válaszolt.

Guillermo Mario Cassone argentin Schönstatti atya írta a nemzetközi schönstatti honlapon:

„Körülbelül két héttel ezelőtt, mi mint a Régió (Argentína, Uruguay, Paraguay, Olaszország, Nigéria) Schönstatti Atyák közössége, néhány órát eltölthettünk vele [persze akkor még Bergoglio érsekként]. Azt kérdezhettünk tőle, amit csak akartunk; ő pedig a rá jellemző világossággal és érthetőséggel válaszolt. Aztán szentmisét koncelebráltunk vele a buenos airesi katedrálisban.

Ferenc pápa felmutatja Ozsvári Csaba által készített misekönyvet

Bergoglio érsek a buenos airesi Schönstatti atyákkal

A sok válasza közül van egy, ami most nagyon valóra vált. Milyen jellemvonásokkal kell rendelkeznie a jövendő pápának? Azt mondta nekünk, hogy imádságos embernek kell lennie, aki hisz az élő és a történelemben valóságosan jelen lévő Jézusban, és aki tudja, hogyan beszélgetni az emberekkel. Ezek pedig egészen biztosan rá jellemző tulajdonságok.”

 
        Bergoglio érsek a Schönstatti Zarándok Szentéllyel