Jövő évi jelmondatunk: ÉLŐ SZERETETSZÖVETSÉGBEN.
Kovács Erzsi és Zoltán Győző házaspár ajándékként elkészítette a Szűzanya magyar koronáját. Gyönyörű!
Nagyon gazdag és dinamikus volt a zsinat.
A tovább gombra kattintva olvasható Korzenszky Richárd atya a zsinati szentmisén elhangzott prédikációja. A szentmise keretében megáldotta a Szűzanya koronáját is.
Részletekkel hamarosan jelentkezünk.
A 2013 évi zsinati szentmise prédikációja és a korona megáldása
Szentlecke: „A jó harcom megharcoltam…” (2Tim 4,6-8. 16-18)
Evangélium: A farizeus és a vámos (Lk 18,9-14)
Belecsöppenni egy igehirdetésbe egyáltalán nem könnyű. Mindenki a magáét szokta mondani. Hogy (itt ezen a hétvégén) miről volt szó, nem tudom. De hogy mindannyiunknak szembe kell nézni azzal, ami ebben az evangéliumi szakaszban elénk rajzolódik, az egészen biztos. Ki vagyok: farizeus, vagy vámos? Nagyon izgalmas dolog. Azáltal is éppen farizeus lehetek, hogy magamat a többiek előtt vámosnak tartom. Én vagyok az igazi bűnbánó, a többiek azok mind farizeusok. És pontosan ezzel lehetek farizeus. A másik, akkor ne merjek előre jönni, ne merjek kiállni, ne merjem vállalni azt, aki vagyok? Jézus ezt a példabeszédet egy konkrét szituációban mondta konkrét embereknek. Azoknak, akik másokat megvetettek. Távol legyen ez tőlünk.
Kik vagyunk, mik vagyunk? Mi végre vagyunk ezen a világon? Ilyenkor, halottak napja közeledtével, különösen is aktuális ez a kérdés, amikor halottainkra is gondolunk, kik voltak ők? Miért is éltek, milyen pályát futottak be? És vajon a mi pályánk, a mi földi pályánk meddig fog tartani, és egyáltalán mit ér? Bocsánatot kérek, hogy a testvérekkel megosztom a mai felháborodásomat. Valamelyik internetes újságban böngészve találtam egy megjegyzést, „Most hogy újra nő lehettem, most megint anya legyek utána?” Egyszerűen megállt bennem az ütő, és akkor elgondolkodtam azon, hogy amikor felháborodok emiatt, az én felháborodásom farizeusi felháborodás? - Akkor ismét anya legyek? Ahelyett, hogy nő? – De láttam már szuper anyákat, akik mások nőiességét megvetették, mert én vagyok az igazi anya, és mi vagyunk az igazi család. Meglehetősen nehéz dolog megtartani a középutat, azt az arany középutat, ami aztán ahhoz vezet, hogy az életünk megkoronázódjék. Szent Benedek atyánk Regulájától nem tudok és nem is akarok szabadulni. Ő figyelmeztet állandóan bennünket: „ne quid nimis”, semmit ne vigyenek túlzásba, és mindent mértékkel tegyenek. Hogy mi az a mérték? Erről is van Szent Benedek Regulájának egy érdekes részlete, amikor az ital mértékéről van szó. Mondja, bár tudjuk, hogy a szerzetesek számára a bor egyáltalán nem való, de mivel – az V-VI. század fordulóján vagyunk – a mai szerzeteseket erről meggyőzni nem lehet, azt tanácsoljuk, egy hemina legyen elég napjában mindenkinek. Hogy mi az a hemina, mind a mai napig vitatkoznak rajta. Minden esetre Szent Benedek atyánk Regulájában az is ott áll, hogy mindenkinek külön adománya van az Istentől, az egyiknek így a másiknak úgy.
Végigfutni a pályát. A pálya nem ugyanaz egyikünk számára sem. Senki sem futhatja végig a másik pályáját. És nem beszélhetek bele az ő futásába. Legfeljebb a pálya széléről drukkolhatok neki. Kell, hogy együtt legyünk velük. Kell, hogy aggódjunk értük, ne szorongjunk, hanem jó szívvel legyünk értük, legyünk velük. Sokszor találkoztam az elmúlt években vásott gyerekek szüleivel. Ránéztem erre az alapkőre 2004, és láttam, hogy jövőre tíz éve, hogy ez az alapkő elhelyeztetett. És most döbbenek rá, hogy mikor is volt, ’94 vége, vagy ’95 eleje, amikor én ezzel a közösséggel először találkoztam egy szentmise keretében Zánkán. Húsz éve. Ajándék számomra, hogy jó néhány embert megismerhettem. És amikor Ther Tónitól megkérdeztem egyszer, hogy mit csináltok ti a Schönstattban a rossz gyerekekkel, akik nem úgy járják az útjukat, ahogyan elvárjuk, egyszerű választ kaptam: „Tovább szeretjük őket”. Mélységes tanítás. Távol minden farizeusságtól, távol minden vámosi alázatosságtól, őszinte. Amit Jézus megkíván tőlünk, az az őszinteség, hogy mindannyian legyünk azok, akiknek Ő elképzelt bennünket.
Egy meglepő feladatot kaptam még mielőtt átléphettem volna a kápolna küszöbét. Endrédy Pista mondta, hogy egy korona fog körbejárni, és áldanám meg én ezt a koronát. Megmondom őszintén, ilyen rítus nem létezik, de ez nem baj. Az, hogy egy korona körbejár, ez most létezni fog. És ez nagyon jó. Mit jelenthet egy korona? Megkoronázását egy életnek? Igen, „a jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam,”(2Tim 4,7) készen vár az a korona, amit az Úr készít nekem. Bárcsak így lenne, hogy mindannyian úgy járnánk végig az utunkat, és úgy harcolnánk végig, és úgy futnánk végig a pályát, hogy a végén – bár közben úgy érezzük töviskoronát kapunk, mindenki megkapja a maga töviskoronáját a legváratlanabb pillanatban, és esetleg az teszi a fejére, akitől nem is várja, – az út végén, a töviskoronás út végén, az áldás koronája várhat mindannyiunkat. De ehhez arra van szükség, hogy magunkat merjük átadni. És ehhez szükségünk van segítségre, szükség van arra, hogy fohászkodjunk:
Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején,
Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
Mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Így tehát, most az Úr áldását kérem erre az oltárra elhelyezett koronára:
Urunk, Istenünk! Legyen a Te áldásod ezen a koronán, amely Jézus anyjának az óbudavári képét fogja majd ékesíteni. Segítsd mindazokat a családokat, akiket meglátogat ez a korona, hogy életük útját, mindig a Te kegyelmedben, önmagukat vállalva járhassák végig. Segítse ez a jelkép őket, hogy töviskoronájukat is viselni tudják. És minden töviskoronából adj Uram nekik dicsőséges koszorút. Mária, Nagyasszonyunk közbenjárására kérünk, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.
(Dr. Korzenszky Richárd OSB)
(Óbudavár, 2013, október 26. szombat)