Az új élet forrása Magyarország számára

(Gertrud Maria nővér írása)

A legfontosabb előkészület a szívben történik – mindegy, hogy a szentmisén, a háziszentélyben, a gyermekágy mellett, az egyetemen vagy a munkahelyen…

 Amikor 20 éves voltam, egyszer mélyen szíven ütött egy német karácsonyi dal. Egyik versszaka így szól:

„Messziről jöttünk ide a világ tengerein és sivatagjain keresztül,… és a csillag elvezetett minket az istállóhoz…”

Kedves Családok, Kedves Fiatalok,

Kedves Schönstatt Családom,

 Öröm számomra, hogy az adventet Magyarországon, az Óbudavári Schönstatt Központban Önökkel kezdhettem a Kentenich Kisegyetem keretében.

Az advent újra meghív minket, hogy előkészüljünk karácsony ünnepére, Jézus születésére. Önök közül sokan ezt a rorate misék által élik át.

 A legfontosabb előkészület a szívben történik – mindegy, hogy a szentmisén, a háziszentélyben, a gyermekágy mellett, az egyetemen vagy a munkahelyen…

 Amikor 20 éves voltam, egyszer mélyen szíven ütött egy német karácsonyi dal. Egyik versszaka így szól:

„Messziről jöttünk ide a világ tengerein és sivatagjain keresztül,… és a csillag elvezetett minket az istállóhoz…”

„Áhítattal a földre borultunk, és a kisdedet nagyon kegyesen dicsértük, és mindegyikünk megajándékozta őt tömjénfüsttel, mirhával és arannyal. Még inkább meg akartuk őt jutalmazni, és neki adtuk minden boldogságunkat, – és akkor ő egy keresztet rajzolt a koronákba, és mosolyogva visszaadta azokat.”

Az adventi időben szeretném meghívni Önöket, hogy a három királyokhoz hasonlóan zarándokoljunk a gyermek Jézushoz, és vigyünk magunkkal egy ajándékot. Valamit, amit jól tudok, ami jellemző rám, valami értékeset, valamit, ami a hitben, Schönstattban számomra értékessé vált: „Az én Schönstattom” – az értékesre való fogékonyságom, a karizmám…

 Az, amire büszke vagyok, ami engem és a méltóságomat kifejezi – „a koronám”, mint ajándék a gyermek Jézusnak, a jászol királyának, mint ajándék hazánk megújításáért.

 A gyümölcsözőség garanciája

Akkor rám is vonatkozni fog, ami a Háromkirályokra érvényes volt: a gyermek Jézus nagyon örül a drága ajándéknak, teljes szívből elfogadja, és aztán egy keresztet ír a koronába, egy keresztet a szívbe. Ez az én küldetésem keresztje, gyümölcsözőségem záloga.

„… akkor ő egy keresztet rajzolt a koronába, és mosolyogva visszaadta azt.”

 „Ez az érem másik oldala.”

 Néhány évvel ezelőtt egy idősebb schönstatti atya kórházba került. Nagyon rosszul volt. Egy schönstatti nő meglátogatta őt és sajnálkozott. De ő ezekkel a szavakkal utasította vissza: „Kentenich atyától azt tanultuk, amikor fiatal korunkban lelkigyakorlatokat tartottunk: A szenvedés a szó aranyfedezete.”

 

Az idő királynője

„Nagyon sötét volt, az ég is felhős volt. Egy szál zseblámpával mászkáltam – de kicsit céltalan menés – az épületek között. Vacsoráztam kb. 6-kor. Egyedül a nagy ebédlőben. Teljes csendben.

Aztán a kápolnába mentem. (...) Most aztán van időm. Kettesben a Szűzanyával.

Egy nappal ezelőtt azt mondtam, én az idő királynőjévé koronáznám a Szűzanyát, hogy legyen idő a Jóistenre, imára is a hétköznapokban.

Na most itt van az idő, megkaptam.

Most itt az idő, és nem tudom, mihez kezdjek vele. Hogy kezdjek hozzá?

Összevissza jártak a gondolataim, és kellett egy kb. negyedóra, míg valamelyest rendeződtek.

Beszélgettem a Szűzanyának a munkáról, örömökről, nehézségekről, családtagokról, stb., ami épp jött.

Aztán beleolvastam az „előttünk járnak” füzetbe. Jó volt visszaemlékezni azokra, akiket ismertem, és jobban megismerni, akiket alig, vagy nem is ismertem.

Végén húztam egy Kentenich atyatelefonos kártyát.

„Tartson ki derekasan!” volt a kártyán. (...)

Összefoglalva a Szűzanya kért egy kis áldozatot, és adott egy kis saját időt.”

 Kedves Családjaim és Fiataljaim, kulcs és erőforrás, ha sikerül a nehézséget az életünkben „aranyfedezetként” értelmezni és apostolkodásunk útján szavainkra vonatkoztatni, mint a gyümölcsözőség garanciája elkötelezettségünkben.

 Magyarországnak szüksége van ránk. Istennek és a Szűzanyának szüksége van ránk hazánk megújításához. A Magyarok Nagyasszonya, a Háromszor Csodálatos Anya és Királynő sok mindent tervez…

Egy fiatalember a fiúmozgalmunkból a Magyarországgal kapcsolatos álmairól írt abban a levélben, amit a múlt hónapban a kilenced első impulzusában idéztem. Egy házaspár erre válaszolt:

 

Pezsgő, egészséges élet

„A levélben annyira találóan lett megfogalmazva, mitől beteg a társadalmunk: Sokan nem mernek megházasodni és gyermekeket vállalni, sokan depresszióssá válnak. … Éppen ott, ahol megéljük a hiányt és a betegséget, ott kérjük a Szűzanyát, hogy legyen a királynőnk, ebben az esetben például az egészséges élet királynőjeként dicsőüljön meg. És ezt már tulajdonképpen megéljük Óbudaváron. Ezen a nyáron egyik családnapok végén azt mondta egy pár: „Azzal az elhatározással megyünk el innen, hogy egyházi házasságot kötünk, és vállalunk még egy gyermeket.”

 Kentenich atya ugyanezt tette: 1942 nyarán a koncentrációs táborban szörnyű éhínség volt. A Schönstattiakkal közösen ott a Szűzanyát a láger királynőjévé és kenyéranyává nevezték ki. És ezután nem sokkal tényleg feloldották a tilalmat, hogy nem fogadhatnak csomagokat. Kentenich atya sok élelmiszert tartalmazó csomagot kapott, így egy „asztalközösséget” tudott teremteni, és sokan megmenekültek az éhhaláltól.

Arról álmodok, hogy a pezsgő életáramlat, ami Óbudaváron már áramlik, még erősebb lesz, és egész országunkat eléri, hogy valódi, egészséges, keresztény élet tud kibontakozni.”

 A kérdés az: Pontosan hol van szüksége országunknak Isten segítségére? Hol van nekem szükségem Isten és a Szűzanya segítségére? Milyen szándékkal szeretném a Szűzanyát a magam királynőjévé, a mi királynőnkké koronázni?

 

Kedves Schönstatt Családom,

most az adventben arra szeretném önöket meghívni, hogy gondolják át:

  • Mi az én egészen személyes ajándékom a gyermek Jézus számára, a karizmám, „az én Schönstattom”, az én adományom Jézus és a Szűzanya számára?
  • Mi az én „küldetéskeresztem”, amire – mint gyümölcsözőségem zálogára – szívből „igen”-t szeretnék mondani?

 Ebben a szellemben kívánok mindnyájuknak boldog és áldott adventi és karácsonyi időszakot. A karácsonyt Schönstattban fogom tölteni, és a szívemben mindnyájukat és a mi magyar koronánkat magammal viszem a jászolhoz.

 Az Önök Erhard Gertrúd-Mária nővére

 

A fiataljainktól származó levél, amit az előző impulzusban idéztem, beszélgetéseket indított és gondolkozásra késztetett. Endrédy István gondolatait írásba foglalta. Az alábbiakban az ő levelét idézem:

 „November 25-i leveledre szeretnék írásban is válaszolni. Köszönöm bizalmadat, amivel többek között engem is megtiszteltél és köszönöm, hogy hívásodra élőszóban is beszélgethettünk. Leveled felvetéseinek sorrendjében válaszolok, másrészt ahogy „jön”.

Te is említed – a burundi történések alapján – a Szűzanyával kötött szeretetszövetség fontosságát. Én is ezzel kezdem: a Vele való kapcsolat elevenségén, mélységén múlik az önnevelés, a házasságunkon végzett munka és az ezeken keresztül felbukkanó csodák, az „erős családok, erős gyermekek” vízió életre váltása.

 A továbbiakat úgy tudom csoportosítani, hogy létezik a „befelé” való növekedés és az EZEN alapuló „kifelé” való növekedés. Másképpen: csak teli zsákból lehet meríteni /adni, apostolkodni/, sőt aki merítésre vállalkozik, annak legalább olyan ütemben szükséges a zsákot töltögetnie.

Tehát a „befelé” részletezése:

– Kentenich atya nyomdokain haladva az önnevelés, a házas pedagógia, a schönstatti úton haladás egy életre szóló program, hiszen az idő múltával új és új élethelyzeteket szükséges a növekedést elősegítő légkörrel megtöltenünk, akár újra meg újra,

– Nektek fiatal nemzedékként „újra meg kell hódítanotok Schönstattot” /Kentenich atya/, hogy a növekedéshez szükséges önálló légkör Benned, Kettőtök között adja azt ,hogy a „szeretetet farkasait” /Tilmann atya/ neveljétek a jelen és a jövő társadalmának, az Egyháznak,

– szükséges az összefogás gyakorlása /ez nekünk magyaroknak nehezen megy/, hogy tapasztalható legyen más házaspárok „feladat” megoldása, illetve ez a nagy apostoli projektekre vállalkozási képesség emberi alapja. Oázisokat érdemes létrehozni, ahol feltöltekezhetünk a mélyre ásott /kegyelmi/ kutakból.

 

Aztán a „kifelé”:

– az önnevelés, a házas pedagógia, a gyermeknevelés közben nyitottnak lenni arra a mikroközegre, ahol élünk, ott milyen feladatot mutat nekünk a Szűzanya /pl.: plébánia, munkahely, óvoda, iskola/,

– amit a Mozgalom létrehozott: lelki, szellemi értékeket, valamint ennek a kettőnek épületekben megtestesülő értékeit „imával, áldozathozatallal, aztán anyagiakkal” /Tilmann atya/ elevenen tartani. Természetesen a növekedés új élethelyzeteket hoz így a feladatok sokszorozódását is: Kentenich atya tanításának közel hozása, az éves jelmondat megtalálása, kibontása /családnapok anyagának elkészítése/, a családnapok /előadó házaspárok, házigazdák, résztvevők, gyermekfoglalkoztatók, az infrastruktúra/ évről évre ismétlődő, sőt az e köré fonódó sok kezdeményezés továbbvitele /pl.: Kentenich-egyetem, az apostolok, Családakadémia/,

– a schönstatti úton előtűnik a szövetség /most szerveződik az V. évfolyam, de Ti megéritek a XXV. évfolyam szervezését is/, de lehetséges a kötelék létrejötte is,

– cigányok, romák: családszerető emberek, úgy vélem velük könnyebb az élet gyakorlatában megtalálni a hangot. Két konkrét lehetőséget látok /természetesen a társadalom, a politika, az oktatás, a foglalkoztatás stb. működését feltételezve/:

– közéjük menni és ott élve felmutatni a keresztény /pl.: Hodász, görög katolikus kezdeményezés/, a schönstatti /pl. Kuklay atya Körömben/ utat,

– a jezsuiták roma kollégiumaiban /Pestről, Miskolcról tudok/ a roma egyetemisták között a „kemény magot” kinevelni, hogy aztán ők népüknek továbbadják azt, ami fontos.

– elváltak: a schönstatt családok eddig és úgy gondolom ezután is főképp a prevencióra /megelőzésre/ hitelesítettek: a jó jegyesoktatás, a házasság /a szerelem/ elevenen tartása a schönstatti úton más válási statisztikát mutat, mint a társadalomé. A mi karizmánk ezen a téren még: erős egyéniség /házasságra, feladatvállalásra alkalmas/ nevelése, a jó párválasztás megalapozása, a házasság „karbantartásához” hozzájárulás,

– kihullók: ők is mentőövet találhatnak erős családokban /lásd „befelé”/, imával is kísérhetjük őket /imakör/

– üres plébániák: jó jelei vannak, hogy megvalósulnak a tematikus hétvégék /ezeket a III. és a IV. szövetségi évfolyam gondozza/. Ezek jó előadások, előadó házaspárok + házigazda házaspár, gyermekfoglalkoztatók csapatával, egy-egy plébánossal karöltve a megyéspüspökkel való jó kapcsolat alapján növekednek. Fontosnak tartom itt újból megemlíteni a „befelé” és a „kifelé” szerves gondolkodásban való összekapcsolását, valamint a résztvevők megfelelő bevonását, amit egy, más területről vett mondással mutathatok be: az embereket nem csak halevésre, hanem a hal fogására is meg kell tanítani. Az a tapasztalat /Akadémia/, hogy az előadások meghallgatása elkényelmesít, életre váltásuk viszont életfolyamatokat erősít. A Családakadémiának ezen az úton egyedülálló tapasztalatai vannak.

 

Köszönöm figyelmedet, a Szűzanya kegyelmeit kívánom Neked, Családodnak, korosztályodnak. Azzal zárod leveledet „mi a nagy álmunk a következő 100 évre?”

Leírom a magamét: 100 év múlva minden egyházmegyében Schönstatt központ, a püspökök fele schönstatti atya, az egyetemi városokban élő ifjúsági közösségi helyek kápolnával, a családok sorban állnak a Házaspárok útján.

 Ehhez és főképp a Magatok álmaihoz kívánom, hogy a Szűzanya adjon kegyelmet megvalósításukhoz!

 Szeretettel: István