BRINGT DIE FACKEL  DER  WELT!

  Kedves Schönstatt Család!      

 Április 20-23-ig sok külföldi vendégünknek volt alkalma megmerítkezni a magyar Schönstatt csodálatos gazdagságában.

 Tetszett nekik a hely  fekvése, szelleme, csodálták a fejlődést, a dinamikus növekedést.

Nagyra értékelték a vendégszeretetet, a figyelmességet, a jó légkört, a családok elkötelezettségét, aktivitását.

Bár az idő rövid volt ahhoz, hogy minden magyar projekt, kezdeményezés helyet kapjon, sok mindennel megismerkedhettek az Európa Fórum résztvevői.

Egy szép zenés összeállítás a csehektől az EU Fórumról ide kattintva.

pdf formátumban                     

Csütörtök este Gódány Róbert és Rita  köszöntötte az egybegyűlteket a szentélyben és egy Kentenich atyával való személyes élményükről beszéltek.

Ezután meggyújtottuk a fáklyát, melyet  kilenc szál kálával egy vázában helyeztünk el, jelképezvén a kilenc résztvevő országot, s a célt:  „A szeretetszövetség fáklyáját vigyük a világba!”

„Bringt die Fackel der Welt!”

 Kinek mit jelent Kentenich atya? - országonként kis puzzle darabokból állt így össze Kentenich atya nagy fényképe, mely végig középpontban állt. Szentélyünk és előadótermünk magyar sajátosságait is bemutattuk, illetve hallhattak a magyar schönstatt eredetéről a jelenlévők.

     Pénteken a bevezető előadást Gertrud Mária nővér és Varga Károly és Erika tartotta, majd Szelestei Gábor és Barbara voltak vendégeink, akik a magyar mozgalom felépítését,  a Kentenich Vetélkedőt és a Szeretetszövetségkötés magyar szokásrendjét mutatták be vetített képes prezentációikban.

 A Házaspárok útja az egyes országokban – volt a következő program, ahol magyar részről Ther Antal és Ágnes tartottak előadást, majd végigjártuk a Házaspárok útját.

   Utána Dabóczi Tamás és Bíbor beszéltek igen igényesen  a Kentenich Kisegyetemről és az Előadóképzőről.

    Szombaton Pécsi Rita mutatta be a Kentenich pedagógiával kapcsolatos projektjeiket, majd Oroszi Feri és Juli beszéltek a missziójukról, végül Schumicky András és Ildikó a Kárpátalján végzett küldetésükről. A zárómisén Varga Endre és népes csapata adta a zenei szolgálatot, igazi szép magyar mise volt.

 Oltárczy Lajos és Tünde, lányukkal Máriával teremtettek a záróestén remek hangulatot, s vezették a közös táncot. Az aratásban sokan köszönték a finom magyar gulyást, melyet Varga Réka készített el Bartal Gergő és Orsi segítségével.

    Mindvégig Mészáros Zsuzsa és csapata emelték az összejövetel fényét, nagyra is értékelték őket a vendégek. Papp ármin pedig szombaton fotósként volt jelen!

    Hálásak vagyunk, hogy a magyar Schönstatt Család életét a nemzetközi Schönstatt Mozgalom megláthatta, s olyan nagyra értékelte…

Hamarosan jelentkezünk bővebben is a további részletekkel!

    Szeretettel és mindenki iránt nagy elismeréssel:  Varga Erika és Karcsi