Az idei zsinat elsődleges célja az volt, hogy a közösségeinkben felelősként munkálkodók között növekedjék a szeretet és a bizalom, hogy a kapcsolataink megerősödjenek, és hogy átéljük azt, hogy összetartozunk és megérezzük az egység kegyelmét. Ezáltal újra igent mondunk és elköteleződünk vállalt feladataink és a Schönstatt mellett. A programban természetesen a hagyományos és fontos „beszámolókat”, az életünk jeleit és történéseit meghallgattuk, befogadtuk, és a Szentlélek kegyelmét segítségül hívva kerestük a következő évünk jelmondatát. Az zsinat zárása előtti délelőttön előretekintettünk, hogy mit mond ez nekünk az életünk számára, és mit jelent gyakorlati szempontból.
A zsinaton hangsúlyosan az egész magyar schönstatti közösség életét szerettük volna áttekinteni és a szabadság jegyében arra törekedni, hogy a jelmondatunk mindenkié lehessen, minden részegység megtalálja benne a közös indításokat és üzenetet. Ezért kértük, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten az egész zsinati folyamaton vegyen részt, és ezt a célt szolgálta az is, hogy minden zsinati résztvevőtől előre írásos „beszámolót” is kértünk, amelyből egy kis füzetet szerkesztettünk, és amelyet mindenki kézhez kapott. A szóbeli beszámolókat ez egészítette ki. A kérdések, amelyekre a válaszokat kerestük a beszámolók alapján:
- Mik az élet jelei a ránk bízott közösségekben? Mi mozgat bennünket?
- Hol láttuk a Gondviselő Isten vezetését a ránk bízott területen?
- Hol növekedett, hol született új élet a ránk bízott területen?
Nagy öröm volt, hogy sokan voltunk együtt, a legtöbben az egész zsinaton részt tudtak venni, és külön öröm volt, hogy a fiú- és lánymozgalom vezetőivel is megélhettük a közös felelősséget és egységet.
Péntek este (október 27-én) a Szentélyben kezdődött az együttlét. Szentségimádásban kértük a jelenlét kegyelmét. Utána Kentenich atyára figyeltünk: „Élő tabernákulummá válni” – egy tanulmány feldolgozásával. A megérkező körben mindenki elmondhatta, hogy honnan, milyen élethelyzetből érkezett. Szombaton reggel is az Oltáriszentség előtt kezdődött a nap. Reggeli után Gertrud-Maria nővér előadása, majd köszönetet mondtunk a leköszönő vezetőknek, és megismertük az új vezetői kört. Délelőtt és a délután első felében a beszámolókat hallgattuk meg. Vacsoráig kisebb csoportokban beszélgettünk, és kerestük a jelmondathoz vezető fogalmakat, értékeket az alapján, hogy mi érintett meg minket a „beszámolókból” és az életünkben mire rezonálnak ezek. Mielőtt este közösen is a jelmondat megtalálására gyűltünk volna össze, a Szentélyben igeliturgián vettünk részt.
A jelmondat keresése imádságos, oldott és jó légkörben zajlott. Még aznap megszületett –, ahogyan Abai Tibor és Zsuzsi unokája, Botond is J -, úgy, hogy nem is kellett az órát átállítani. Mindenki örömmel és meghatottan fogadta, hogy az új jelmondatunk:
„TIED A JELENLÉTEM”
Vasárnap Szentmisével kezdtünk Szentjakabfán. Délelőtt az „életre-váltás” volt a programunk. Az előző esti kegyelmi légkör folytatódott, de gazdagabban, mert aludtunk rá egy nagyot, és volt, aki több kicsit. Elmondtuk, hogy mit jelent számunkra az új jelmondat, milyen járulékos értékeket hordoz, hogyan jelenik meg benne a többi fontos elhangzott érték, milyen gyakorlati megfontolásokat tehetünk. Ebből a gazdag körből néhány kiragadott mondat:
Neked adom a jelenlétemet! A lelki napirendem része lehet az odaajándékozott jelenlét. Én is mondom, és nekem is mondják: ez nagyon felszabadító és lelkesítő. Bizalom van benne. A kapcsolat szavai ezek. Az élet kapcsolatból származik. Eszköz ahhoz, hogy hogyan ápoljuk az életet. Mária a jelenlétem Királynője. „Égő csipkebokor” – „Én vagyok, aki Van” – az események és dolgok mögött az Isten jelenléte van. Eleven érzékelés kapcsolatban lenni – „Rendelkezésetekre bocsátom magamat” (Kentenich atya). Ha vagyunk, legyünk! Megszüntetni a „párhuzamosságot” az élet sodrásában. A szülőknek, gyerekeknek és az előadóknak is üzenet: jelen lenni a ránk bízottak életében, a vállalt feladatban. A jelen és az örökkévaló kapcsolata. Olyan ez a jelmondat, mint a rázókő az út mentén. Jó ez a jelmondat, mert előbb megértem, azután gondolkodom rajta. Élő Szentségőrzővé, tabernákulummá válni! A communio szentsége az Oltáriszentség és a házasság szentsége: a szentháromságos szeretet jelen van. Döntéseinkben szemkontaktus a Szűzanyával. Bátran, eredetien és vonzóan… (Gódány Róbert). Forrás a jelenlét: forrás, amelyhez feltöltődni megyünk, és forrás, amely tüzessé tesz. Tied jelenlétem: az Eucharisztia előtt, a halottainkkal – a mennyországgal, Királynőnkkel, a szentélyünkkel, a házastársammal, Kentenich atyával – Tilmann atyával – Róberttel. Ennek a jelmondatnak a végén nem pont, hanem kettőspont van. Szép kapcsolatokra hív. A megérkezés a kezdet. Minőségi időre hív. Ahol szeretet van, ott könnyű jelen lenni. Volt a zsinatnak és reméljük az évünknek is lesz „jelenléti-íve”! Öröm a folytatásban. Kentenich atya látásmódjával indulunk tovább. Ez a jelmondat Kentenich atya kötődés pedagógiájához kapcsolódik. Szeretnénk ebben az évben a kapcsolatainkat ápolni!
Semmit nélküled – semmit nélkülünk! Semmit a jelenléted nélkül – semmit a jelenlétünk nélkül! Tied a jelenlétem – Miénk a jelenléted!
Hála és köszönet az egység, a szeretet, a jelenlét és a termékeny közös munka kegyelméért, amelyet ezen a zsinaton megtapasztaltunk. A Gondviselő Isten adja meg, hogy a közösségünkhöz és azon túl is elérjen a mindent átjáró és megszentelő jelenlét kegyelmi forrása!
Óbudavár, 2017. október 29.