Képtalálat a következőre: „www.wmof2018.ie”A Nemzetközi Schönstatt Családmozgalomnak 2018. július 2.

„A család evangéliuma: Öröm a világnak”

Családok világtalálkozója Dublinban 2018. augusztus 21-26.

Kedves Schönstatt Családok!

Emlékeztek még a 2014-es jubileumi évi családi sátorra? Azt hirdette, hogy „A családban az öröm” és ez a jelmondat arra hívta a házaspárokat, hogy döntő szerepet vállaljanak az Egyház és a társadalom megújításában.
És most a Szent Atya a Családok Világtalálkozójára hív Írországba, Dublinba.  (www.wmof2018.ie) Az előadások témája: „A család evangéliuma: Öröm a világnak” A találkozó eseményei az „ Amoris Laetitia” apostoli levél életre váltását  célozzák meg.
Mi, mint Schönstatti Családmozgalom meghívást kaptunk arra, hogy részt vegyünk ezen a fontos találkozón. A család, mint a társadalom alapsejtje, az emberré nevelés legfontosabb iskolája, nagyobb veszélyben van manapság, mint bármikor. Mindazok számára, akik szívvel, lélekkel elkötelezettek a család mellett ez a keresztény családok nemzetközi találkozója egy nagy jel. Az Egyház úgy tekint a Schönstatt mozgalomra, mint egy olyan mozgalomra, amely különösen elkötelezett a házasság és a család mellett. Ezért olyan fontos számunkra ez a megjelenés és hogy érzékelhetőek legyünk a világtalálkozón (WMOF).

Ebben megmutatkozik az a tényt, hogy a mozgalom minden család számára nagy erőforrást jelent. Mindezért mindenkit arra hívunk, hogy támogassa a családok világtalálkozóját imával és a kegyelmi tőkéhez való hozzájárulással.

A család evangéliuma - Öröm a világnak hatással van a társdalomra, összeköti az embereket. A háziszentélyeink kapcsolatban vannak egymással. Minden Dublinba zarándokló családnak szüksége van a háziszentélyek nemzetközi hálózatának támogatására. A felkészülési ima a WMOF honlapján[1] megtalálható.

 Hogy jelenünk meg?

Két házaspárt a családmozgalomból (egy osztrák és egy spanyol) kerekasztalbeszélgetéshez kértek fel vezetőnek. Kérünk, támogassátok őket imáitokkal. Két standdal mutatkozik be a Schönstatti Családmozgalom a dublini kongresszusi központban. Itt a háziszentélyt, néhány projektet és a Zarándok Szentélyt mutatják be.  Egy mobil házaspárok útját (Marriage Camino) is felállítanak majd, hogy a résztvevőknek (kb. 30 000 ember) lehetősége legyen végig járni az állomásokat.

 Kapcsolattartás

Fontos, hogy a Schönsatt Mozgalom résztvevői tudjanak egymásról és kapcsolatban legyenek egymással. Ezért arra kérjük a résztvevőket, hogy küldjenek egy e-mailt az alábbi címekre. Így egy levelezőlistát alakítanak ki számukra.

 Kiállítóhely

Ahogy már említettük a háromnapos kongresszus alatt Schönstattnak két kiállítóhelye lesz, ahol bemutatkozunk a házi szentéllyel és pár projekttel. De a kiállítás azokból az emberekből él, akik ott jelen vannak, akik Schönstattot képviselik és beszélgetnek a látogatókkal. Ezért minden résztvevőt kérünk, hogy támogassák a kiállítóhelyszínt egy kis ideig. A beosztást helyben készítjük el.

 Schönstatt családok találkozója:

Augusztus 25-én, szombaton lesz egy dublini plébánián. A találkozót costa ricai családok készítik elő. Utána gyalog el lehet majd menni a „Családok fesztiváljára”.

 Nemzetközi kapcsolattartók

Fr José Luis Correa p [dot] jlcorrealiraatgmail [dot] com (Latin- és Észak-Amerika)

Rosa Maria & Josef Wieland jr [dot] wielandatt-online [dot] de (Európa stb.)

 Imádkozzunk együtt:

 „ Názáretben otthontalan korokban,
Isten üdvöt akar készíteni a családoknak,
és kegyesen hétköznapi szentséget adni,
ahol emberek magukat Schönstattnak szentelik.”

/J. Kentenich: Égfelé, A nap kezdete 54.o./

 Dublin örömteli várásával és szivélyes üdvözlettel:

 Sr Cacilda Becker / Fr Heinrich Walter (International Coordinating Office)

Elisabeth & Bernhard Neiser (Institute of Schoenstatt Families)

Rosa Maria & Josef Wieland (International Apostolic Schoenstatt Family Federation)

 

[1] https://www.worldmeeting2018.ie/About/Official-Prayer