Kedves Mindnyájan,
a meghívóban Réka azt hirdette ki ország-világnak, hogy beszédet fogok mondani. Komoly szó, hiszen végülis komoly dolog miatt vagyunk itt. Ha úgy tetszik, pénteken délelőtt néhányan összeszereltek itt a KHne egy új bútort. De azért ennél valamivel többről van szó! Erről a többről szeretnék szólni, kicsit belenyúlva a múltba, aminek - ahogy látni fogjuk - szép jövője ez a mostani jelenünk.
Furcsa, fordított kronológiát tudtam összeállítani, mégis azt remélem, hogy érthető lesz...
Még tizennéhány éve, sokunk egyetemi évei alatt ébredezett bennünk a gondolat, hogy a fiataloknak saját helyük lehessen Budapesten. Ugyanis sokáig a hittanokat, szentmiséket másoknál vendégeskedve: a Piarista kápolnában, a Magyar Szentek Templomában, vagy a Táltos utcai Szent Kereszt templomban ünnepeltük.
A 2011-es IT-n kezdtünk neki egy ima kilencednek, amelynek a célja annak bevezetőjéből jól érthető:
„Olyan világban élünk, ahol fiatalként egyre nagyobb szükség van az otthonra. Fontos, hogy minél inkább és minél gyakrabban tapasztaljuk meg az otthonosság érzését, annak lehető legmélyebb formájában. Szeretnénk otthont kapni és otthont teremteni. Nem pusztán a magunk számára. Szeretnénk, ha a Szűzanya a fővárosba is „beköltözne”. Egy helyet szeretnénk a számára, ami egészen az övé és egészen a miénk is. Egy állandó otthont ifjúsági közösségünk számára.”
Elég vicces módon, a kilenced vége előtt 5 nappal érkezett a nagylelkű felajánlás, hogy a Budafoki út elején baráti áron bérelhetünk egy lakást, ez volt az első KH itt Budapesten. Erről az örömhírről kilencedünk lezárásának napján, éppen Tilmann atya aranymiséjének ünnepén számolhattunk be.
Ezt követően kezdhettük meg a KH élettel való megtöltését: hittanok, csoport találkozók, hajnali imák, 18-ai szentmisék, megbeszélések, bulik, társasjátékozások, közös ebédek... A helyet szép lassan kinőttük és egy újabb nagylelkű felajánlást követően ide költözhettünk a Villányi út 3 szám alá.
Vannak döcögések, van, hogy nem csillog-villog minden, de a közösség épül és a számosságon kívül a vágyunk is növekedett: milyen szép lenne egy Schönstatt szentély itt, Budapesten. 2014-ben már egy saját MTA képet vittünk magunkkal a centenáriumi ünnepségre Schönstattba, és megáldattuk, mint a leendő szentélyünk oltárképét. Persze itt, Budapesten nem lehet Óbudavárt teremteni: a város közepén nem lesznek szőlődombok, focipálya, vakítóan csillagos ég, kecskék... de van nyüzsgés, vannak fiatalok, van állandó változás és folyamatos vágy az otthonosságra. Milyen lenne, milyen lehetne egy budapesti szentély? Sok példa van erre szerte a világban: Buenos Airesben, Santiago de Chilében, Madridban... Szépen meg lehet találni, hogy egy fővárosi szentély milyen kegyelmekkel ajándékozhatná meg a várost! Ez most a feladatunk.
Lépjünk vissza pár évtizedet!
1959-ben Gódány Róbert - aki feleségével, Ritával és Tilmann atyával együtt a magyarországi Schönstatt Mozgalom alapítója - mint bécsi szeminarista, kijutott Schönstattba, egy jó barátjával, Kristóf Jánossal együtt. Mindkettőjüket megragadta a gondolat, hogy "Minden keresztény arra hivatott, hogy törekedjen az életszentségre." Még ugyanazon a nyáron kettesben autóstoppal újra visszamentek Schönstattba, és az élmény életük meghatározó részévé vált.
Róbert életét többnyire ismerjük: Ritával és a gyermekeikkel együtt hazaköltöztek Magyarországra és Tilmann atya közreműködésével lassan, embertől emberig felépítették mindazt, amit Magyar Schönstatt Családként ismerünk. Mindeközben Kristóf Jánost - az imént említett hajdani útitársat, jóbarátot - 1964-ben pappá szentelik és Bécsben és Bécs környékén plébánosként dolgozik. Élete célja, hogy Schönstattot a maga gazdagságával minél többeknek megmutassa. Nagy vállalása, hogy megépülhessen a Duna menti népek szentélye. A szentély számára kiszemelt Bécs melletti telek vásárlásával nehézségek adódnak. 1980. november 14-én Kristóf János atya motorbaleseben meghal, a szentély építésével kapcsolatos nehézségek ezt követően csodálatos módon hamar megoldódnak és két évvel később felszentelik az osztrák szentélyt Kahlenbergen.
Kristóf János atya halálának 39. évfordulóján, november 14-én itt, a KH-n határoztuk el, hogy a mai napon összegyűlünk és a mai napig kicsinosítjuk a helyet és elhozzuk Schönstattból a Reginabergi szentély oltárát. Ugyan talán öntudatlanul, de magunk is azon munkálkodunk, aminek Krsitóf János atya az életét szentelte: egy újabb szentély a Duna mentén.
És még pár szó arról, hogy honnan is van ez a szentély!
1973-ban Schönstattban a Regina hegyen helyezték el az alapkövét annak az idősotthonnak, amelynek házi kápolnája az ősszentély pontos mása. 46 éven keresztül ezen oltár előtt gyűlt össze a közösség naponta, imádsággal hozták a Háromszor Csodálatos Anya elé nehézségeiket és örömeiket. Az időskor és a betegség terheit tették a Szűzanya kegyelmi tőkéjébe, így egészítették ki az ő szeretetükkel az Ősszentélyből fakadó kegyelmi áramlatot. Mivel az idősotthont be kellett zárni, ez a kegyelmi áramlat itt, Budapesten folytatódhat!
Az utolsó három évben egy magyar, budaörsi származású néni, Hauser Magdaléna volt a szentély sekrestyése. Ő gyújtotta meg minden nap ezt a gyertyát, és azért imádkozott, hogy a Szűzanya egy újabb helyen felállítsa trónját Magyarországon.
Amikor most csütörtökön, december 12-én elhoztuk a szentélyt, az ottani közösség - a Schönstatti Nők közössége - ünnepélyesen átadta nekünk az oltárkövet és az adományokmányt. Éreztük, hogy ez egy különleges nap: ezentúl ez az oltár egy kapcsolódási pont, egy híd lesz azok között, akik eddig abban a szentélyben a kegyelmi tőkét gyűjtötték, és azok között, akik ezt most felhasználhatjuk és új szentély építhetünk, vágyaink szerint.
A vágyunk pedig ez: építsünk szentélyt a Háromszor Csodálatos Anyának itt, Budapesten. Ehhez fiatalokként az áldozatainkat, lelkesedésünket, álmainkat, a KH fenntartásával kapcsolatos hűségünket tudjuk hozzátenni. A családokkal együtt pedig egy napon meg is fogjuk valósítani ezt az álmot. Ezért a célért történik most sok minden: imádkozni tanulunk a Schéta alkalmain, a vezetőképzőinket kicsit ebbe az irányba fordítjuk, közösen dolgozunk a KH szebbé-jobbá tételén és hívjuk a családokat: álmodják velünk együtt a Budapesti szentély gondolatát. Nagyon köszönjük mindnyájatok munkáját! Ther Tamás Budapest, 2019. december 15.