2024-ben gyönyörű kora nyári időt kaptunk ajándékba. Kápolnánk felszentelésének 19. évfordulóján már az „Egymásba írt szívek” szentélyét is ünnepeltük Óbudaváron április 6-án. Az V. szövetségi évfolyam családjai sok munkával szervezték ezt a napot, és már pénteken megkezdték a gondos előkészületeket, hogy a családok, hívogató szép környezetben ünnepelhessenek. A gyerekeket a délelőtti családi napon sokféle játékos és ügyességi helyszín várta köztük számos nyalánkság is: vattacukor, kürtőskalács sütikóstolás.
Több mint háromszázan gyűltünk össze hálát adni és erőt meríteni a szentélyből. Gertrud-Mária nővér köszöntője és nyitó előadása után a nagyteremben Horváth Beáta-Mária nővérrel „Egy élet a vulkán peremén” című Kentenich atya életrajzi könyv fordítójával beszélgetett Pap Csaba.
A kápolnában Gábor Miklós tartott idegenvezetést az érdeklődőknek. Az Ozsvári teremben lehetett megtekinteni a logó-tervpályázatra érkezett alkotásokat és volt lehetőség szavazni is, hogy melyik tetszik a legjobban.
A délután folyamán közel harminc házaspár együtt járta végig a házaspárok útja 15 állomását a Családakadémia képviselőinek vezetésével.
16 órakor kezdődött a szentmise, amelyen Korzenszky Richárd és Csermák Péter atya koncelebrált. A zenei szolgálatot a Szeifert házaspár, Balog Péter és Ház Gergő látta el.
A szentmisében öt házaspár kötött szeretetszövetséget a Szűzanyával.
Richárd atya prédikációjában beszélt arról, hogy csodaként éli meg azt a növekvő életet, amelyet Óbudaváron megtapasztal. A szentmise után megáldotta a felújított emlékoszlopot, amelyen a közösségünk elhunyt tagjainak neve és egy-egy rájuk jellemző mondat szerepel.
Az együttlét befejezéseként a szervezők megjutalmazták a süti verseny győzteseit és a gyermekrajzok és pályaművek beküldőit. A logó-tervpályázaton a zsűri Ozsvári Imri tervét találta legjobbnak, a közönségszavazást pedig Hodován Péter alkotása nyerte Imriével szoros versenyben.
Köszönjük szépen minden szervező és közreműködő szolgálatát!
Török Orsolya
Részletek Gertrud-Mária nővér beszédéből:
„Öröm számomra, hogy ilyen sokan eljöttek ma a kápolnaünnepünkre.
Azért jövünk ide, hogy egy szép családi közösségben találkozzunk, eljövünk a
Boldogságos Anya, a Magyarok Nagyasszonya, a Háromszorosan Csodálatos Anya
és Schönstatt Királynője, az Élet Királynője kegyelmi helyére. Azért jövünk ide, mert
sokszor megtapasztaltuk, hogy nekünk és gyermekeinknek, fiataljainknak ez egy
nagyon különleges hely, az otthonunk, a mi Tábor hegyünk.
Ezt a kis kápolnát 19 éve szentelték fel, és sok otthoni háziszentély életéből és
kegyelméből él. Hisszük és tapasztaljuk, hogy létezik egy titkos áramlat közöttünk –
itt van a főoltár, és otthonainkban pedig a mellékoltár. Itt van az élő házi szentélyek
szentélye, az élő szentélyek szentélye.
Itt várhatjuk azt a kegyelmet, hogy egymás iránti szeretetünk meggyógyul és
megújul. Itt megtapasztalhatjuk, hogy Jézus a lelkünkben él, és hogy a Szűzanya a
mi anyánk és királynőnk. Itt megtapasztalhatjuk, hogy meghallgatja sok kérésünket
és aggályunkat. Mindegy, hogy milyen teherrel érkezünk, mit hordozunk. Itt vár
minket Anyánk és Királynőnk, aki elvisz minket Jézushoz. Ezért elzarándokolunk a
schönstatti kegyhelyre, ahol ígéretet kapunk, hogy az „Egymásba írt szívek”
kegyelmében részesülhetünk.
Tavaly októberben találkoztunk itt zsinaton, hogy egy hosszú évekig tartó folyamat
után összegyűjtsük tapasztalatainkat. Mit kaptunk itt Óbudaváron? Milyen különleges
kegyelmekre lehet itt számítani?
Sok kifejezés gyűlt össze ebben a folyamatban: önátadás és elfogadás, szent király
család…
És akkor jött, mint az ég ajándéka ez a kifejezés: Egymásba írt szívek.
Van egy nagyon régi ima, amely a schönstatti mozgalomból származik. Így szól:
Szent szívedbe, Mária, írj be minket mélyen
Szeretet jeléül láng betűkkel, vérrel.
Édesanyánk nevedet a szeretet és hála
gyermekeid szívébe örökre bezárja.
Mit jelent: egymás szívébe írni a nevünket?
A vérszövetség gyakorlata jelen van a különböző hagyományos kultúrákban,
valamint a modern időkben. A vérszövetség olyan különleges köteléket kíván
létrehozni a vértestvérek között, amely egyébként csak a biológiai testvéreknél van
jelen. Az így létrejött szövetség célja, hogy ugyanazokat a jogokat és
kötelezettségeket biztosítsa számukra, és testvérpárként összekösse őket. Ez azt
jelenti, hogy a szövetség, miután megkötötték, többé nem mondható fel.
Egy irodalomból ismert vérszövetségben a testvérpár Winnetou és Old Shatterhand,
Karl May író kitalált szereplői.
Ozsvári Ilka lánya emlékei édesapjáról, Csabáról: “Estenként sokszor felolvasott
nekünk. A Winnetou különösen emlékezetes volt. Winnetou húgát: Nso Csinek
hívták, és abban az időben engem is sokszor így szólított. Ezek nagyon mély
emlékek.”
Amikor 2009. július 9-én átéltünk itt egy nagy ünnepséget, amelyen Csaba
mélyebben kötötte meg a szeretetszövetséget csoportja családjaival, itt ünnepeltünk
a kegyhely mellett, mintegy 100 fővel, verőfényes nyári nap volt. . Ott, a szentély
mellett volt néhány férfi a csoportunkból. Együtt kötöttek szeretetszövetséget,
jókedvűek, boldogok voltak, poharukban vörösbor volt, és azt mondták egymásnak:
Most igyunk a szövetségünkre, ez egy vértestvériség...
Csaba akkor hirtelen rosszul lett. Egy órán át próbálták újraéleszteni, jött helikopter,
jött a mentő - nem sikerült. Hirtelen eltávozott közülünk.
Tragikus volt, és ugyanakkor éreztük Isten ujját. Csaba azóta is kiáll egy ilyen vér
szerinti testvériség mellett, és kiáll minden kedves elhunytunkkal együtt, akik előttünk
jártak.
Amit akkor tapasztaltunk, az a sors valóságos összefonódása volt, „egymásba írt
szívek”.
Hála Istennek, ilyen mély közösséget élhetünk át ilyen tragikus élmény nélkül is. A
Szűzanya az „egymásba írt szívek” kegyelmét akarja nekünk adni itt, a kegyhelyen.
A mély, tartós szeretet kegyelme, amely mindig egymáshoz és Istenhez vezet.
Árpádházi Szent Erzsébet életéről szóló tudósításokban Lajos türingiai grófot
„nagyon szeretett férjeként” emlegetik. A kölcsönös mély szeretet és a feltétlen
hűség rendkívül ritka volt akkoriban a legmagasabb udvari körökben.
Erzsébet kora konvencióival ellentétben a férje mellett ült étkezés közben.
Rendszeresen elkísérte utazásaira. Ha ez nem volt lehetséges számára, Isentrud
von Hörselgau vallomása szerint gyászruhát viselt. A rászorulóknak és betegeknek
nyújtott aktív segítésben benne támaszra talált, a szolgák tanúsága szerint még
bátorította is ebben.1223-ban a házaspár közösen kórházat alapított Gothában.
Ha nem tudta elkísérni Lajost az útjára, amikor mennie kellett, az út egy részén a
lovon kísérte.
Egyszer Lajosnak néhány napra el kellett hagynia az országát. Erzsébetnek már volt
két gyermeke, és velük maradt a kastélyban. Amikor Lajos visszatért, és ismét a
kastélyhoz közeledett, Erzsébet eléje lovagolt. Leugrottak a lóról és egymás karjába
borultak és megcsókolták egymást.
- Láttál már ilyesmit? - morogta Henrik, Lajos bátyja.
– Ez tényleg nem helyénvaló – mondta Sophie grófnő sértődötten. Egy más
alkalommal, amikor Lajos hazajött, öccse azt mondta: „Lajos gróf, bátyám, ne menjen
túl közel a feleségéhez. Halált hoz rád."
Lajos zavartan kérdezte: – Mit értesz ezen?
Henrik így válaszolt: Bevitt egy leprást a kastélyba. A te ágyadba fektette.
Mindannyiunkat megfertőz ezzel a szörnyű betegséggel. Halált hoz ránk.”
„Igaz ez?” – kérdezi döbbenten Lajos.
„Gyere és nézd meg!” – válaszolta Erzsébet. Gyorsan a kastélyba lovagoltak. Lajos
berohant a hálószobába. Egy férfi feküdt az ágyában. Lajos letépte a takarót.
Valóban leprás feküdt ott. Lajos összezavarodott. Döbbenten nézett a feleségére. –
Nézz rá – mondta. Aztán a gróf alaposan megnézte a beteg embert. Mintha hályog
hullott volna le a szeméről. A leprás, aki ott feküdt, pontosan úgy nézett ki, mint a
kápolnában a kereszten függő alak. Lajos megrendülten így szólt Erzsébethez:
„Milyen kedves vendég, Erzsébet! Soha nem volt még kedves vendégünk.”
„Most ő is elveszíti az eszét” – suttogták a rokonok aggódva. – Hol kellene ennek a
véget vetni?
De Lajos mindig kitartott a felesége mellett. Azt mondta: „Erzsébet úgy él, ahogyan
nekünk is kellene.”
Egyszer a herceg egy magas hegyre mutatott, és így szólt: "Ha ez a hegy alulról a
tetejéig tiszta, finom aranyból lenne, akkor is könnyebb lenne elvesztegetnem, mint
Erzsébettől elszakadni."
Amikor Erzsébet megkapta Lajos halálhírét, majdnem megszakadt a szíve a bánattól
– de a szerelme, amely Krisztus szeretetévé érlelődött, megtartotta.
„ahol melegen dobognak nemes szívek
és egymást áldozatkészen viselik el,
ahol - szívükbe rejtve egymást – izzanak,
és Isten szívéhez egyre áramlanak,”
(Kentenich atya: Égfelé imakönyv, Otthondal, részlet)
Ez minden bizonnyal elsősorban a házastársi szerelemről szól - de sokkal inkább
minden kapcsolatról - szülő-gyerek kapcsolat - baráti kapcsolat stb.
Tilmann Beller atya 2008. április 4-én búcsúzott a magyar közösségtől.
Prédikációjában így beszélt akkor a magyarokról:
„Önök, magyarok hódítók. Elődeik lovakon jöttek valahonnan keletről, és mindent,
amit láttak, meghódítottak. Nem kegyelmeztek. Hódítaniuk kellett. De ez csak az
egyik oldala a lényegüknek. Aztán fölépítették a nagy szívek birodalmát. Ilyenek ma.”
“hol szeretetfolyamok frissen buzognak,
hogy oltsák szeretetszomját a világnak?
E csodálatos ország ismerős nekem
hazám nekem ez ország, Schönstatt, életem!
Egymásba írt szívek!