Életünk sebei, a csalódások hogyan vezethetnek közelebb Istenhez?
Az életünk csalódásai formálnak bennünket. Bányászhatnak a családjuk történelmében, és látják, sehol sem olyan nagyok a csalódások, mint a családi életben, mert azok naponta megjelennek, újra és újra csalódunk egymásban.
Mi emberek a többiektől mindig elvárunk valamit. Nemcsak az áruházban várunk valamit az eladótól, hanem otthon is. És az elvárások újra és újra csalódásokkal végződnek. Ezáltal tanulunk. Azt tanuljuk, hogy a társunk, a gyerekeink, a szüleink nem tudják az elvárásainkat teljesíteni. És azt is megtanuljuk, hogy mi sem tudunk az ő elvárásaiknak megfelelni. Újra és újra megpróbáljuk, de nem sikerül. És emiatt már nem hiszünk saját magunkban, mert a többiek elvárásait nem tudjuk teljesíteni, és nem hiszünk már a többiekben sem, mert ők sem teljesítik a mienket. Elvárásainkat egyedül Isten tudja kielégíteni, de Ő is csak annyiban, amennyiben a javunkat szolgálja.A szentélyünk titka: hiszünk a csodában, ami a másik emberben, a társunkban, a szüleinkben, a gyermekeinkben végbemehet. Egy ember, aki hisz a csodában, más ember! Az emberi mivoltunk megváltozik a hit által! Mert a csoda lehetséges a másik emberben és bennem is.
Ezért építettünk szentélyt, mert a mi hatalmunk véges! Ha azt mondom, hiszek a csodában, akkor nem vagyok kemény és „bölcs”, hanem akkor egész nyitottá válok a kegyelem számára. Itt nemcsak az Istenbe vetett hitről van szó, hanem arról is, hogy a csoda a mi házasságunkban, a mi családunkban is lehetséges.