Ott, ahol fiúk vannak a családban, igen nagy gondot jelent, hogy a kamaszkorban a fiúk egyáltalán nem szeretnek, nem akarnak beszélgetni az érzelmeikről. A szülő úgy gondolja, hogy jó lenne ilyen témákról is szót váltani, de semmire sem mennek.

A fiúkkal az apa általában jobban tud kapcsolatot teremteni, mint az anya, mert az anya mindjárt tenni akar valamit. Kíváncsi, úgy érzi, neki mindent tudnia kell. Ezért kérdez. Sokat. Ez pedig nem jó. Az apa az ilyen esetekben jobban kontaktust tud kialakítani. A lányok talán szívesebben beszélnek az anyjukkal a fiúkról – ha beszélnek ‒, de ez náluk is érzékeny terület. Ha pedig egy fiú mindig az anyjával akar erről beszélni, az a fiú nem teljesen egészséges. Nem természetes. Az apával is csak röviden, „férfiasan” értenek szót. ‒ Hogy volt? ‒ Hát jó. Kész, vége. Ez nagyon fontos. És ha az anyja állandóan kérdezgeti, az fáj. Nem jó. Szeretné tudni, mit rejt a táska, talán még kutat is benne, vagy a szobájában, az íróasztal fiókjában… Ez veszélyes! Tönkremehet a bizalom. Ezen kívül a nők szeretik színesen, hangosan elmondani, mit éreznek, hogyan gondolkodnak: „Látod, a szívemben olyan aggodalom van! Tudod kisfiam, borzasztóan féltelek! Mesélj! Ki ez a lány? Hol tanul? Milyen?” Az apa ugyanezt másképpen mondja: ‒ „Ah, ez a kislány? – Ah! Vége. Ha nem akar beszélni a kislányról, akkor nem akar.

(Részlet Uzsalyné dr Pécsi Rita: MA A SZERETETNEK MÁS ARCA VAN c. könyvéből. Megrendelhető: Óbudavár, Kistelek u. 2. ill. kiadoatcsaladakademia [dot] hu Palásthy Imre, 8175 Balatonfűzfő, Kilátó köz 3. Tel.: 20/9892-759 és Ritánál rita [dot] pecsiatgmail [dot] com; 06-30-9897663; 7627.Pécs, Hétvezér u. 2.)

 

Korábbi kérdések-válaszok

Címkék: 
Tilmann atya válaszol