Vannak akik félnek: erre a kegyetlen világra nem akarnak gyereket szülni. Ki tudja, milyen borzalmakat hoz a jövő, milyen sors vár rájuk?!
Az ember erősebb, mint a világ. Kentenich atyánk (a Schönstatt Mozgalom alapítója) Dachauban a koncentrációs táborban töltött három és fél évet. Alig volt mit enniük. Később már lehetett csomagot kapni, és amit kaptak, együtt ették meg, közösen ültek asztalhoz. Josef Fischer atyától kérdeztem: „Mit csináltak Kentenich atyával, amikor ettek?” Én arra gondoltam, hogy okos, mély beszélgetéseket folytattak. Fischer atya arcán szétsugárzott az öröm, és azt mondta: „Hülyéskedtünk...” Az öröm ott volt a koncentrációs táborban, a nyomorban, a létbizonytalanságban is.
Ez az új világ. A családunkban nem a világ gonoszsága uralkodik, hanem az öröm. A világról panaszkodni luxusidő, erő. Ezért a luxusért a lelki egészségünkkel fizetünk. A panaszkodást még élvezni is lehet: a világ olyan rossz, de én olyan jó vagyok. Ha panaszkodunk, hogy mások milyen rosszak, szívünk megkeményedik, nem tudunk irgalmasok lenni (az utolsó ítéletnél nem szeretném, ha ilyen ember ítélkezne felettem).
Ha engedek annak, hogy rosszat gondolok erről a rossz világról, azt jelenti, hogy ez a rossz világ bennem van. Ha öröm van bennünk, akkor egy kis új világot alkotunk. Itt kezdődik az új keresztény világ. Akinek a szívében öröm van, annak a világ nem gonosz, hanem gyenge, amely segítségre szorul. És mi segítünk, az örömünket adjuk a világnak.