Hogy bánjunk a kamaszokkal?
Lássuk őket olyannak, amilyenek lenni szeretnének. Higgyünk bennük. Tréfásan mondom: Csak ostoba felnőtteknek vannak ostoba gyermekeik. Csak neveletlen felnőtteknek vannak neveletlen gyermekeik. A gyermekek a szüleik példáját követik. Dühítő érzés, amikor a szülők a serdülőn felfedezik saját hibáikat.
A fiatalok gyakran bizonytalanok. Erősen vágyakoznak valami nagyszerű után: erő, szépség, szeretet, öröm után. Természetesen az álmaik nagy része nem válik valóra, de például én is szívesebben vágyakozom egy nagy eszmény, mint egy új cipő után. A gyermek világához hozzátartozik a szülők iránti bizalom és az önbizalom. Önbizalma abból fakad, hogy a szülei hordozzák őt. Ez erőt ad neki. Büszke az anyjára és az apjára. Ha egy gyermek nem büszke a szüleire, akkor nagyon szegény.
Tinédzserkorban a gyermek világa összetörik. Már nem úgy éli meg a szüleit, mint erőt adó forrást az életében.
Nagy ürességet tapasztal meg. Ez nagy lelki fájdalommal jár. A serdülő magányos. Nincs barátja, aki igazán megértené, csak olyan barátai vannak, akikkel sokat van együtt, akikkel együtt „lógnak”, de ők nem értik meg a szíve legmélyén.
A serdülés a nyugtalanság ideje, mert az ember nem tudja, hogy mi lesz vele, mi válik belőle. A kamaszok belső bizonytalanságukat harsányságukkal leplezik.