Tilmann atya szokta mondani, hogy a kamaszoknak sajátos lelki-vezetésre van szükségük. Miért van erre szükség és mit jelent ez?
A serdülőnek szüksége van valakire, aki kíséri őt, akivel beszélhet, aki érezteti vele, hogy vele tart, aki azt mondja, csinálhatsz, amit akarsz, mégis nagynak látlak. Ehhez elegendő havi egy beszélgetés, különben önállótlan lesz. A lelkivezetőnek elég „távolinak” kell lennie. A szülők túl közel vannak hozzájuk, nem hagynak nekik elég szabadságot. Túl sokat kritizálják őket. Ha a fiatal magányos és a szívében nagy vágyakozás van, akkor nem szabad mindig kritizálnunk. A fiatal maga találja ki, mit csinál, közben csodálja az apját, de ezt nem mondja meg senkinek, különösen az apjának nem. Csodálja az anyját is, de erről sem beszél senkinek.
Egy ifjú vezetése egészen más, mint egy kisgyermeké. Egy kisgyermeket kézen fogunk, míg egy kamasznak mondunk egy szót és továbbmegyünk. A fiatalok kérdéseire nem személyre szabott, hanem általános tanácsokat szoktam adni, hogy meghagyjam nekik a választás szabadságát. Az ő döntésük, hogy mit fogadnak meg belőle. Abban az esetben, ha nem tetszik, mondhatják, hogy ez a tanács egyáltalán nem nekem szólt. Kentenich atya is nagyon sok lelkivezetést végzett ily módon. Egy jó lelkivezető nem mondja meg a fiatalnak, hogy mit tegyen, hanem lehetőségeket mutat, és a döntést rá hagyja.