Karrier vagy gyermek. Egyre több családban inkább az elsőt választják. Mit üzen nekünk a jó Isten ezáltal?
Én is ilyen típus vagyok. Lemondtam a saját gyermekről, számomra a hivatásom, a foglalkozásom fontosabb, mint a saját gyermek. A szerzeteseket, a papokat Isten meghívja: „Dolgozz, imádkozz, élj az emberekért, ezzel szolgálj Engem!” Nincsenek saját, viszont vannak lelki gyermekeink.
Egy menedzser, orvos, tanító is dolgozhat az emberiségért, és a munkatársak, az ügyfelek, a betegek vagy a diákok lehetnek a lelki gyermekei. Így is dolgozhatunk Istenért.
Azonban Isten megkérdi mindannyiunktól: „Kiért vagy te?” Tudjuk-e azt válaszolni Neki: „Érted vagyok.” A karrier lehet szegény dolog, ha nem Istent, hanem saját önzésünket szolgálja.
Egy gyermek befogadásával mély szeretetkapcsolat alakul ki – az emberségünk növekszik általa. Sokat adunk, de sokat kapunk is.
Amit létrehoztunk, néhány száz év után elenyész. De a gyermekek még 500 év múlva is léteznek, és köszönik a szüleiknek, hogy életet adtak nekik, hogy gondoskodtak róluk, szerették és felnevelték őket sok-sok áldozat árán.
A halálunkkor mindent itt hagyunk, hírnevünket, bankszámlánkat, egyetlen dolgot viszünk a jó Isten elé, hogy mennyire szerettünk, mennyi jót tettünk. Az örök életbe egyetlen alkotásunkat sem vihetjük magunkkal, csupán a gyermekeinket.