Karácsonykor szívesen ajándékozunk. Mivel ajándékozzuk meg egymást a közösségben?
Ha egy emberhez jó szándékkal, szeretettel odafordulok, akkor érzi, hogy a bőrénél nem ér véget.
Vannak családok, akik oda akarják adni a szenvedéseiket minden nap a Szűzanyának a szentélyünkért. Ha valami fáj, odaadjuk a Szűzanyának és tudjuk, hogy van valaki, akinek szüksége van rám (a szenvedésem felajánlására).
Van egy történet egy emberről, aki megismerkedett a pokollal és a mennyországgal. A pokolban egy nagy terem közepén hatalmas bográcsokban ínycsiklandó ételekkel megrakott asztalt látott. Az ételek mellé hosszúnyelű kanalak voltak odakészítve. Az emberek az asztalnál leültek, de mérgesek és szomorúak voltak, mert egyedül nem tudtak kanalazni a hosszú evőeszközökkel. A mennyországban is ugyanilyen asztalt és evőeszközöket látott, de itt az emberek boldogan ettek, ugyanis mindenki a szemben ülőt etette a hosszú evőeszközzel.
A különbség tehát bennünk van! Ha mi, schönstattiak rosszul érezzük magunkat, akkor tudjuk, hogy a Szűzanyának szüksége van valaki számára a mi áldozatunkra. Amikor mindenki akar adni valamit a másiknak, akkor a mennyország légkörét érezhetjük. Ez a légkör az egész Schönstattban és az egyházban is érezhető. Így az egyház egy kis mennyországgá válik.