Milyen kamasz volt Tilmann atya?
Általában azt csináltam, amit akartam. A szüleim nagyon okosak voltak, de általában mindent jobban tudtam, mint ők. Volt egy naplóm, azt egy lezárható ládikában tartottam. Az édesapám nagyon haragudott, hogy lezártam a dobozt, de édesanyám mellém állt.
Egy csoport vezetője voltam, de soha nem beszéltem otthon arról, hogy mit csináltunk a barátaimmal. Egyébként kedves és szófogadó fiú voltam. (Közben huncutul mosolyog. – A szerk.)
Volt-e olyan kamaszkori élménye, amely nagy hatással volt Önre és szívesen elmesélné?
Egyszer olvastam egy nagy sarkkutatóról. Hallottam, hogy a földön aludt. Én is megpróbáltam a földön vagy a szabad ég alatt aludni, de nem bírtam sokáig, mert kint nagyon hideg volt. Mindig nehéz volt nekem, hogy nagy volt a vágyam, de a kényelemszeretetem még nagyobb volt.
Általában nem voltam elégedett. Szívesen harcoltam az osztállyal – az tetszett nekem. Soha nem puskáztam és ez bosszantotta a többieket. Természetesen volt néhány lány, akiket nagyon szerettem, de nem udvaroltam, mert már akkor tudtam, hogy pap akarok lenni.
Sokszor keményen harcoltam a szüleimmel, mert úgy gondoltam, hogy velük ellentétben én látom az igazságot. Schönstatti voltam, ezért nagy volt az igazságérzetem, okosabbnak tartottam magam, mint a többiek. Közben nagyon magányos voltam, egyedül voltam a naplómmal. Nem volt senki, akivel igazán a szívemből tudtam volna beszélni. Ebben a helyzetben nagyon fontos volt nekem a Szűzanya. Vele tudtam beszélgetni, mert ő megértett. Nagyon szép volt, mert ő ugyanazt akarta, mint én, hogy eredeti személyiség legyek.