Miben áll a felelősségünk, amikor mások szavait vagy a velük történteket tovább adjuk?
Csak akkor adjuk tovább, ha ez semleges ügy, vagy ha a másiknak a becsületét, tisztességét növeli.
És ha elmesélnek nekünk egy történetet, amit kiszínezve adunk tovább és a bolhából elefántot csinálunk?
Tilmann atya: Ha ezt észrevesszük, akkor meg kell kérdezni magunktól, miért tesszük ezt. Lehet, hogy igazán rossz emberek vagyunk, de akik a közösségünkhöz tartoznak, nem ilyenek. Tehát két lehetőséget látok.
Az első: büszkék vagyunk. Tetszik nekünk, hogy a másik embert kisebbnek látjuk, mert akkor mi nagyobbak vagyunk. Ettől jól érezzük magunkat. Mindent jobban tudunk. Ezt teszik a férfiak a vendéglőben az asztal körül.
A másik: vannak emberek, akik értéktelenek érzik magukat. Nekik fontos, hogy a többiek is mindig kisebbnek látsszanak. Ez azért nagyon nehéz, mert ők ezt nem ismerik fel, és talán nem is helyes nekik megmondani.
Hogyan lehet az ilyen légkört megváltoztatni? Uralni kell beszélgetést és jó klímát kell a másik fölé helyezni. Nem kioktatóan, csak természetesen.
A közösségben nagyon fontos, hogy egy kicsit harcoljunk. Egy plébánián új káplán voltam, és ott mindig mindenki rosszat beszélt a plébánosról. Negyed év múlva senki nem mondott rosszat róla. Feladatunk, hogy bárhol vagyunk, jó légkört teremtsünk.