Kentenich atyát az egyház tizennégy évre száműzte alapításától, a Schönstatt Mozgalomtól. Idős volt már (nyolcvanévesen térhetett haza), tarthatott attól is, hogy nem lesz ideje véghezvinnie művét. Sírfeliratául mégis ezt választotta: Dilexit Ecclesiam. Szerette az egyházat. Hogyan élte meg ő ezt az igazságtalanságot?
A radikális mozgalmak, mint pl. a Schönstatt Mozgalom, a jezsuiták, a ferences rend a középkorban, mindig feszültséget okoztak az egyházi szervezetnek. Például a középkorban egyedül a plébánosnak volt joga gyóntatni a saját plébániáján. A ferences rendnek nehéz volt elérnie abban az időben, hogy gyóntathasson. Ezen most mosolygunk, de manapság ugyanezt látjuk, csak nem a gyónásról van szó, hanem más dologról. Az újszerű karizmatikus mozgalmak az egyházban mindig feszültséget jelentenek.
Kentenich atyánk nagy befolyással bírt, több mint ezer pap jött hozzá lelkigyakorlatra minden évben, egy lelki hatalom volt. Néhány püspök azt mondta, hogy amit Schönstatt tesz, veszélyes lehet az egyház számára, mert újszerű gondolatait nem értették meg.
Tapasztaltuk abban az időben, hogy ugyanez a problémája más karizmatikus embereknek is. A római papi szervezet nagyon erős volt, Az egyház Amerikába küldte, és nem volt szabad kapcsolatot tartani a mozgalommal. Később, a II. Vatikáni Zsinat idején a püspökök nagyobb hatalmat kaptak, Róma veszített erejéből. Bea bíboros később azt mondta Kentenich atyánknak: „A zsinat nélkül az egyház nem értette volna meg Önt.” Természetesen nagyon kemény volt neki ezt elfogadni. Ebben az időben nem tartoztam szervezetileg a Schönstatt Mozgalomhoz, ezért többször is beszélhettem vele. Amikor erről kérdeztem, ezt felelte: „Én mindig és mindenhol boldog vagyok Édesanyánk kezében.” Nagyon szép volt.
Nyugodtan és örömmel a szívében mondta pl. egy nehéz kérdésre a mozgalommal kapcsolatban, amiben csak ő tudott dönteni, hogy: „Imádkozzanak, és amikor visszajövök, majd én döntök.” Számára soha nem volt kétséges, hogy visszatérhet, pedig semmilyen kilátás nem volt rá. Senki nem látta őt kétségbeesettnek, keserűnek vagy kiábrándultnak. Igazi vidám ember volt.
Fontos volt neki, hogy a sírjára ez kerüljön: Dilexit Ecclesiam. Nem nehéz szeretni egy kedves egyházat. Ő megmutatta, hogy lehet szeretni egy kicsit nehéz egyházat, olyat is, aki száműzte őt.
Ezt tesszük mi is a püspökökkel, a plébánossal: nem azt várjuk, hogy ők kedvesek legyenek hozzánk, hanem mi szeretjük őket. Nem egy általános lelki, szellemi egyházat szeretünk, hanem Kentenich atyánk példája alapján egy konkrét egyházat, ami olyat is tesz, ami talán nem szimpatikus nekünk.