Ozsvári Csaba ötvösművész boldoggá avatását kezdeményezi a Schönstatt mozgalom

A boldoggá, illetve szentté avatott személyek nagy része pap vagy szerzetes, miközben az egyház tagjainak nagy többsége házasságban él. A két életformát természetesen nem szabad kijátszani egymás ellen, hiszen Isten szemében egyaránt kedves hivatásokról van szó. Azt viszont, hogy a családos létet választók ugyanúgy az életszentségre kaptak meghívást, mint a klerikusok, nagymértékben erősítheti, ha a Szentszék minél több édesanyát vagy édesapát emel oltárra.

Gertrud Maria nővér beszéde a Hűség ünnepén

Kedves Hallgatóim!

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ma beszélhetek Önöknek.

Tíz évvel ezelőtt pont itt ünnepeltünk egy csodálatos ünnepet egy nagy család körében, aki rendszeresen találkozik.

Surján László beszéde a Hűség ünnepen

Nem mást, hanem másképp

Surján László Ozsvári Csaba halálának tizedik évfordulóján, a Magyar Schönstatti Családmozgalom felkérésére tartott emlékbeszédének szerkesztett változata

Beszámoló a Hűség Ünnepről

A mise előtt Gertrud-Mária nővér beszélt, felidézte  a 10 évvel ezelőtti eseményeket: Tilmann atya, ekkor már évek óta már nem járt Magyarországra, visszavonult. 2009 nyarán a közösség meghívására érkezett arra az ünnepi szentmisére, amelyen a közösség tagjai önfelajánlást végeztek.

Gertrud Maria nővér levele - 2019. 06. 26.

Kedves Magyar Schönstatt Családom,

Sürgetést érzek, hogy szívélyes üdvözletemet küldjem Önöknek. Sok fontos, szép és megrázó esemény foglalkoztat minket.

Néhány nappal ezelőtt jelen lehettem, amikor Lőw Gergelyt diakónussá szentelték. Micsoda kegyelem! Az olvasmány a Szent Páltól származó ismert mondattal kezdődött:

Krisztus szeretete sürget minket!

Ozsvári Csaba kiállítás meghívó 2019.jún. 27.

A TIHANYI BENCÉS APÁTSÁG
tisztelettel meghívja Önt
 
Ozsvári Csaba
ötvösművész (1963–2009)
 
Örömmel feléd című kiállításának megnyitójára 2019. június 27-én 17:00

A láthatatlan Istent felmutatni - Ozsvári Csaba ötvösművész kiállítása Szegeden

Nagy öröm számunkra, hogy elkészült a jó Isten gyönyörű gondoskodása révén a szegedi kiállítás kapcsán ez a videó Csabáról. 

www.youtube.com/watch?v=w5Pxr3BcDoI&t=15s

ZENE: Bach: Air (cselló-zongora változat) Borgulya András feldolgozása

F. Schubert: Adagio

Közreműködött: Gárdián Gábor gordonkaművész, akit zongorán kísért Győri Péter

Európa Fórum 2019. május 2-5-ig, Rokole (Csehország)

         Két éve Óbudaváron, idén Csehországban volt az Európa Fórum. Rokole Prágától keletre a hegyekben elhelyezkedő kis falu, régebbi múltra tekint vissza a magyar szentélynél. Nővérházukban 13 schönstatti Mária nővér él. A cseh Központban aludtunk, ahová sok cseh család jár családnapokra.

Nyári táborozás schönstatti családok sérült gyermekei számára

Kedves Családok! Kedves Fiatalok!

Az idei évben is szeretnénk nyári táborozást szervezni a schönstatti családok sérült gyermekei számára

Sok szeretettel várjuk a gyermekeket és a segítőket.

A tábor időpontja: 2019. július 22-27.

Helyszín: Balatonmáriafürdő

Zarándoklat a HŰSÉGÉRT

Óbudavár- Budapest, Zugliget, júl.6-tól júl.9-ig
Az nagyon megnyugtató, hogy Isten nem azt kéri tőlünk, hogy példaképek legyünk, vagy tökéletesek, mert azok úgysem lehetünk, hanem csak azt kéri tőlünk, hogy hűségesek legyünk.

Oldalak