Kedves Magyar Schönstatt Család!
 
Szeretnénk hírt adni az óbudavári építkezésünkről. Az alapvető tervek már évtizedek óta megfogalmazódtak, hiszen ezt a bővítést már az eredeti, a képzőház tervezésekor készült látványterveken is láthattuk. Óbudavári központunk infrastruktúrája ezzel lesz teljes. A Szűzanya gondoskodott arról, hogy szervesen növekedjünk. Az elmúlt években már megtapasztaltuk, hogy  párhuzamos programok megtartásának lehetőségére milyen nagy igény lenne, hiszen a nyári családnapjainkra várólisták alakultak ki, az évközi hétvégékre pedig szinte alig lehet beférni. Évek óta pályáztunk, kértünk. Lassan egy éve konkrét javaslatokat kérhettünk tőletek, ami után elkezdtük a telekvásárlást és a tervezési-, egyeztető szakaszt. Most az engedélyezési terveknél tartunk, amelyeket a mellékletben láthattok, és ha minden jól alakul, akkor jövőre, kora tavasszal kezdődhet az alapásás. 
 
A házak felépítése mellett a kápolnánk környezete is megújulhat: Mária-kerttel és Eucharisztikus Házaspárok-útjával gazdagodunk. Olyan szép lelki folyamatok és áramlatok megtestesítői ezek, amelyek a Gondviselés vezetését mutatják egész Schönstatt Családunknak. 
 
A minisztériumtól az anyagi forrásokat részben megkaptuk, amiért hálásak vagyunk. Anyagi támogatásra, szakértői munkák felajánlására és kétkezi munkára továbbra is szükség van, ahhoz hogy megfelelően haladhassunk. Az építkezésünk legfontosabb része azonban az elköteleződésünk bizonyítása, a szeretetszövetségben megosztott áldozatok és imádságok ajándékozása azért, hogy óbudavári szentélyünk betölthesse a küldetését: az otthonosság, a lelki átalakulás és az apostoli gyümölcsözőség helye lehessen sokaknak egyházunk és nemzetünk javára. 
 
Minden imádság és korsónkba töltött áldozat építi a házat és szolgálja a küldetését. Köszönjük, aki így segít és válik munkatárssá az építkezésben. 
Anyagi hozzájárulást, adományt, munka felajánlást is szívesen fogadunk!
 
Semmit Nélküled, semmit Nélkülünk!
 
a Családok a Családért Egyesület nevében:
Török Péter, Ther Antal, Vértesaljai Vali
Szalánczi Gábor és Mariann
 
Címkék: 
hírek